Hogy a karácsonyfaállítás hagyománya pontosan mikor és hol alakult ki, az máig nem egyértelműen tisztázott. Lettország és Észtország (vagyis az egykori Livónia) például egyaránt ragaszkodik ahhoz, hogy az első fenyőfát bizony náluk díszítették fel. A lettek szerint a történelmi jelentőségű esemény 1550 karácsonyán történt, amikor a Fekete Fejek Háza nevű kereskedőcéh tagjai végighurcoltak egy fenyőt Riga utcáin, felállították a főtéren, kidekorálták, majd később akkurátusan felgyújtották. Az észtek viszont határozottan állítják, hogy az eset 1441-ben történt, mégpedig Tallinban.
Ám sokkal valószínűbb, hogy a többé-kevésbé mai értelemben vett karácsonyfa a 16. században született az elzászi régióban. Történelmi feljegyzések szerint 1539-ben a strasbourgi katedrálisban állítottak először karácsonyfát (vagyis weihnachtsbaumot) – és a hagyomány hamar annyira népszerűvé vált az egész régióban, hogy Freiburg városa 1554-ben kénytelen volt ideiglenesen betiltani a fakivágást. Az első karácsonyfavásárt ugyancsak Strasbourgban tartották valamikor a 17. században. A fákat pedig ekkoriban rózsával, almával, ostyával és más édességekkel díszítették fel. A hagyomány szerint egyébként maga Luther Márton, a nagy protestáns reformátor volt az első, aki égő gyertyákkal dekorált ki egy karácsonyfát.
Karácsonyfa Johansen Viggo festményén (forrás: Wikipedia)
Paradicsomfa és piramis
De miért pont fenyőfa lett a befutó? Az egyik megfejtés szerint volt egy Ádámról és Éváról szóló népszerű középkori misztériumjáték, amelyet rendszerint december 24-én (Ádám és Éva napján) adtak elő, és amelynek az egyik fő kellékeként az ún. paradicsomfa, vagyis egy almákkal teliaggatott fenyőfa szolgált, amely az Édenkertet jelképezte. Az emberek ennek hatására kezdtek tehát otthonaikban is paradicsomfákat állítani. Ezekre többnyire ostyát (a megváltás szimbólumát) akasztottak, vagy éppen különböző formájú süteményeket. Sokszor a fát gyertyával is díszítették, amely Krisztust mint a világ világosságát szimbolizálta. Ezen kívül létezett még az ún. karácsonyi piramis, egy háromszög alakú faépítmény, amelyet kis karácsonyi csecsebecsékkel, fenyőágakkal, gyertyákkal és csillagocskákkal díszítettek. A 16. századra pedig a karácsonyi piramis és a paradicsomfa összeolvadt, és karácsonyfává vált.
Más vélemények szerint a karácsonyfaállításnak ókori, pogány gyökerei lehetnek. Ahogy az Encyclopædia Britannica is írja: az örök életet jelképező örökzöldeket, koszorúkat és füzéreket már az ókori egyiptomiak, kínaiak és héberek is igencsak kedvelték. A faimádat gyakori volt a pogány európaiak körében, és sokszor túlélte a kereszténységre való áttérésüket, pl. a skandináv népszokásokban, miszerint újévkor örökzöldekkel díszítik fel a házat és a pajtát, hogy elijesszék az ördögöt, karácsonykor pedig fát állítanak a madaraknak.
Viktória királynő hatása
Általánosan elterjedt nézet, hogy az ókori rómaiak a Saturnalia ünnepére örökzöldekkel díszítették házaikat (bár erről nincsenek történelmi feljegyzések), Catullus Epithalamium című versében pedig arról ír, hogy az istenek fákkal, köztük babérral és ciprussal díszítették fel Peleus házát. Később többek közt Libanius, Tertullianus és Aranyszájú Szent János is beszámoltak arról arról, hogy a keresztény házakat örökzöld fákkal dekorálták ki.
Az mindenesetre biztosra vehető, hogy nagyjából a 18. századig inkább csak a német lutheránusok körében dívott a karácsonyfaállítás. Aztán 1848-ban az Illustrated London News címlapon hozott egy képet, amelyen Viktória királynő és férje, Albert herceg (aki máskülönben szintén német származású volt) gyermekeik társaságában egy gazdagon feldísztett karácsonyfa körül gyűltek össze; és mivel a királynő nem csak hazájában, hanem az egész világon valóságos divatdiktátornak számított, a médiatörténeti jelentőségűnek is nevezhető esemény rengeteget dobott a karácsonyfaállítás népszerűségén.
Viktória királynő és Albert karácsonyfája (forrás: Wikipedia)
Podmaniczky anyja…
Hazánkba ennél viszont már egy kicsit korábban begyűrűzött a szokás (természetesen német hatásra); ám abban a kérdésben, hogy ki volt az Első Magyar Karácsonyfaállító, megint csak nehéz igazságot tenni. A modern Budapest egyik megteremtője, báró Podmaniczky Frigyes 1887-ben megjelent önéletrajzában így ír:
„Elmondom röviden, minő lefolyású volt családunkban az én gyermekéveim karácsonya. Német divat szerint ünnepeltük s e divatot, úgy látszik, édesanyám honosította meg hazánkban. (a báró édesanyja Noszticz-Jäkendorf Elza volt, egy szász királyi miniszter leánya, Drezdából) .. .» Említettem, hogy magát a karácsonyfát édesanyám honosította meg nálunk. S ezt joggal mondhatom. Midőn szüleim Pestre jöttek (1826 körül) első ízben telelni, még sehol karácsonyfa nem volt kapható s szüleim maguk papirosból állították össze. Az első karácsony, amelyre emlékszem, az 1828-i volt. Rokonságunk tagjai, sőt idegenek is számosan eljöttek megtekinteni, mi módon ünnepeljük azt mi. E mód akkor szenzációt csinált s minden szemlélője sietett megismertetni barátaival, ismerőseivel, de általánosan csak a 40-es években tudott elterjedni.”
…vagy Brunszvik Teréz
Ugyanakkor az Élet és Literatura folyóirat 1842-ből való cikke szerint az első magyarországi óvodák megalapítója Brunszvik Teréz volt az, aki elsőként Pestre hozta ezt a szokást Bécsből, mégpedig 1824-ben. Vay Sándor viszont azt állítja, hogy a „Christbaum divatját József nádor harmadik felesége, Mária Dorottya, hozta be nálunk.” Persze mindhárom értesülés lehet hiteles, hisz a történelemben rendszerint nem egy darab Nagy Első van, hanem minimum tíz. Annyi mindenesetre ebből is látszik, hogy a karácsonyfa divatja hazánkban körülbelül (és kissé nagyvonalúan) kétszáz évre nyúlik vissza. De eleinte csak amolyan úri hóbortnak számított, ami csak lassan-lassan terjedt vagy inkább csordogált az úri körökből lefelé, és még a 19. század végén is inkább csak a fővárosban volt népszerű.
Brunszvik Teréz, a hazai karácsonyfaállítás egyik úttörője (forrás: Wikipedia)
A Napkelet folyóirat anno egy cikkében megpróbált utánajárni, hogy hány korabeli magyar irodalmi mű említi a karácsonyfát, de nem sok példát talált. Mint írják, Eötvös József 1836-ban egy hasonlatában él vele, de lehet, hogy külföldi emlék nyomán említi, Petőfinél nincs nyoma, pedig téli, karácsonyi visszaemlékezések gyakran bukkantak fel költészetében. Mint helyi hagyományt először talán Jókai írja le 1866-ban a Koldusgyermek c. karácsonyi meséjében: „Annyi ablak ki volt világítva az utcákon, fényes hintók robogtak alá s fel ragyogó boltablakokban fenyőfák voltak kitéve, égő viaszgyertyákkal, cukorangyalkákkal, picike bölcsőkkel, azokban aludt a kis Jézus”.
