nlc.hu
Szabadidő
A dobozágyak története

Miért aludtak az emberek régen dobozokban?

A dobozágy egy kissé furcsa, ám sok szempontból igen praktikus fekhelytípus volt, amely évszázadokon át örvendett kitartó népszerűségnek, majd bő száz éve gyakorlatilag teljesen eltűnt.

Régen minden jobb volt: az emberek például dobozokban aludtak. Vagy fekhelyként szolgáló ládákban, esetleg szekrényekben. De tényleg: bár ennek a különös bútordarabnak nincs hivatalos magyar neve (úgyhogy mi most a dobozágynál maradunk), és mifelénk talán nem is volt annyira elterjedt, Nyugat- és Észak-Európában – Ausztriától Hollandián és Anglián át egészen Skandináviáig – a késő középkortól egészen a 19. század végéig (vagy akár annál is tovább) elég népszerűnek számított.

A dobozágy, ahogy a neve is mutatja, egy tárolószerű, zárható, kívülről leginkább egy masszív ruhásszekrényre emlékeztető alkalmatosság, ami valójában – azaz funkcióját tekintve – egy ágy, vagyis található benne egy matrac. Az elülső nyílását meg rendszerint függöny vagy lengő-, illetve tolóajtó fedte. Ennek a konstrukciónak több előnye is akadt: 1. kellemes meleg volt belül (ne feledjük: a 14. századtól a 19. századig Európában és Észak-Amerika egyes részein egy ún. kis jégkorszak zajlott, Londonban tizennyolc alkalommal fagyott be a Temze, a távfűtést pedig még nem találták fel) 2. biztosított némi privát szférát az akkori zsúfolt otthonokban, ahol gyakran mindenki egy szobában aludt (télvíz idején akár még a haszonállatok is) 3. a gyerekeket megóvta attól, hogy a házba időnként be-betévedő farkasok vagy más vadállatok elragadják őket, netán a jószágok véletlenül kárt tegyenek bennük.

Erre a különös bútordarabra csodálkozik rá (valamint ad róla precíz leírást) Emily Brontë regényklasszikusa, a pusztító romantikus szenvedélyt és a precíz, realista lélekábrázolást gótikus lápvidéki horrorba ágyazó Üvöltő szelek narrátora is a könyv harmadik fejezetében:

Magam is épp eléggé kábult voltam ahhoz, hogy kíváncsiskodjam, magamra zártam hát az ajtót, s megkerestem az ágyat. Az egész bútorzat egy székből, egy almáriumból s egy nagy tölgyfa szekrényből állott, felső részén négyszögletes nyílásokkal, melyek kocsiablakokhoz hasonlítottak. Odaléptem ehhez a különös építményhez, és jobban megnéztem: most vettem észre, hogy furcsa, régimódi ágy ez, szükségtelenné teszi, hogy külön szobája legyen minden családtagnak. Fülkét alkotott, melyben az ablak párkányát asztalként lehetett használni. Kizártam az ágy deszkaajtaját, beléptem a gyertyával, bezárkóztam, és máris biztonságban éreztem magam Heathclifftől vagy akárki mástól.

Egy osztrák dobozágy (fotó: Wikipedia)

Egy osztrák dobozágy (Fotó: Wikipedia)

Ilyen dobozágyak a szegény és a gazdag háztartásokban egyaránt megtalálhatóak voltak, úgyhogy ennek megfelelően méretükben és kidolgozottságukban meglehetősen nagy változatosságot mutattak: némelyikük egyszerű és szerény volt, alig több egy fából készült tárolónál, másokat viszont gazdagon díszített, faragott, lambériázott vagy festett oldalfalakkal láttak el. A legdrágább darabok többfunkciósak voltak, gyakorlatilag egy miniatűr hálószobának (jó, inkább hálófülkének) feleltek meg, bónusz fiókokkal, ülőkével és hasonlókkal felszerelve. Az emeletes verziók sem számítottak ritkának.

A dobozágyakat időnként egészen kreatívan alkalmazták: 1890-ben a skót felföldön például feljegyeztek egy esetet, miszerint az egyik helyi család tagjai túl kicsinek találták a házukat, így végül inkább kirakták a pajtába a dobozágyat, és éjszakánként ott aludtak a lovak, kutyák, tyúkok és egyéb állatok között. Bár, ahogy fentebb is említettük, az ágyak egyik nagy előnye épp az volt, hogy ott végre egyedül lehetett az ember, azért az gyakran megesett, hogy többen – akár öten-hatan – is bezsúfolódtak ezekbe az alvódobozokba: jellemzően vándormunkások (egyébként az, hogy ismeretlenek osztották meg egymással az ágyukat, hosszú évszázadokon, sőt évezredeken át normálisnak számított minden kultúrában).

Beépített, szekrényszerű dobozágy Pieter de Hooch festményén (forrás: Wikipedia)

Beépített, szekrényszerű dobozágy Pieter de Hooch festményén (Forrás: Wikipedia)

Ennek persze megvoltak a maga kockázatai: és itt most nem csak arra gondolunk, hogy az alkalmi hálótársak esetleg büdösek és bolhásak voltak vagy hangosan horkoltak, netán szerettek teljesen meztelenül aludni, hanem inkább arra, hogy – bár a dobozágyakra azért többnyire vágtak szellőzőnyílásokat –, hogy ilyen esetekben előfordulhatott, ha nem is túl gyakran, hogy a bent alvók egyszerűen megfulladtak; mint például egy 13. században élt francia hölgy három szeretője, akik mind ugyanabban a dobozban rejtőzködtek (vélhetően a férj elől).

A huszadik század elejére vagy legkésőbb közepére az egyre inkább a vidéki élettel, elmaradottsággal és szegénységgel összekapcsolódott dobozágyak teljesen kimentek a divatból, és hosszú ideig úgy tűnt, hogy aligha várható a reneszánszuk. Azonban a BBC egyik friss cikkében már arról ír, hogy a hasonló bútordarabok afféle csendes visszatérésnek örvendenek: nagy keletje van pl. az ún. ágysátraknak, amelyek az alvóhelyeket hangulatos kis barlangokká alakítják, míg a dobozágyakra gyanúsan hasonlító, fából készült hálófülkékre az egy ideje nagyon menő vidéki cottage stílusú házikók tulajdonosai részéről mutatkozik komoly kereslet.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top