Fogadjunk, hogy téged is elkapott már az utazhatnék csillapíthatatlan vágya, amikor Emily Párizsbant vagy Fehér Lótuszt nézel. Esetleg előfordult már, hogy mikor egy olyan városban voltál, amiről tudtad, hogy valamelyik kedvenced helyszínéül szolgált, akkor – ha már ott vagy – meglátogattad azt is. Mondjuk a londoni Notting Hillben található kék ajtót a Sztárom a páromból. Vagy Belgiumban Bruges tündérmesébe illő városát az Erőszakik miatt. Talán nem tudatosan, de ezekkel a döntésekkel a filmturizmus műfaját gyakoroltad.
Ez nem egy újkeletű jelenség. Már az 1995-ös A rettenthetetlen megjelenése után is készült olyan statisztika, miszerint a skóciai Wallace-emlékművet 100 ezerrel többen keresték fel (azaz: az évi 80 ezer látogatószám 180 ezerre ugrott). 20 évvel később a turisták 35 százaléka vallotta azt, hogy Mel Gibson filmje miatt jutott eszébe meglátogatni a látványosságot.
2000 és 2006 között 40 százalékkal megnőtt az Új-Zélandban vakációzók száma A gyűrűk ura miatt – 2012-re a turizmus lett az ország második legnagyobb gazdasági szektora. Hasonlóan döbbenetes hatással van a mai napig az Egyesült Királyságra a Harry Potter. Hiszen a Roxfortot idéző Oxfordi Egyetem folyosói, a Roxfort Expressz útvonala Skóciában vagy a szinte szentéllyé alakított stúdió Londonban mind-mind vonzza a kis varázslótanoncért rajongókat. 2011 és 2013 között 230 százalékos emelkedést mértek a vakációzók számában.
Az utóbbi időben azonban ennél is inkább megnőtt a – tudatosan – filmes helyszíneket felkereső turisták száma: elemzések szerint az elmúlt 7 évben megduplázódott, 2019-ben például majdnem 80 millióan indultak útnak egy-egy kedvelt forgatási hely felkutatásának céljával. Ez pedig nyilván az egyre több elérhető produkcióknak köszönhető. Bár a Covid komoly gyomrost vitt be az idegenforgalomnak, a szakértők szerint a filmturizmus kifejezetten jó hatással lehet a szektorra.
Elég csak Horvátországot nézni a Trónok harca összefüggésében: míg a széria debütálását megelőző négy évben csupán évi 7 százalékos növekedést tapasztaltak, addig a premiert követő négy évben Királyvárat játszó Dubrovnikba látogatók száma 38 százalékkal gyarapodott.
A mutató pedig azóta is egyre csak magasabbra kúszik annak ellenére, hogy a sorozat már rég átadta a helyét egy spin-offnak.
Netflix & chill a tengerparton
Manapság nemcsak rendelkezésre állnak a rekordmennyiségű filmek és sorozatok, hanem fogyasztásuk is soha nem látott magaslatokba tört. Főleg a pandémia idején volt így, mikor a négy fal közé szorulva jobb híján sorozatokat daráltunk. Ekkor durván megugrott a tévé előtt töltött órák száma: manapság egy átlagember egy év alatt 437 órányi (vagyis 18 napnyi) kontentent streamel.
Így nem csoda, ha bekúszik a tudatalattidba egy-egy favorit, a filmturizmus pedig nem kicsit lett népszerű az utóbbi időben. Egy felmérés szerint az amerikaiak 78 százaléka választana egy filmes vagy sorozatos tematikájú utazást idén vagy az elkövetkező években.
És nehogy azt gondold, hogy a különböző vállalatok nem neszelték meg, hogy miközben a Bridgertont darálod, megfordul a fejedben, hogy fel kéne keresni a forgatási helyszíneket. Úgyhogy a filmturizmus manapság nem csak abból áll, hogy ráguglizol, hol készült mondjuk az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (Jordániában), és oda foglalsz utat. Vagy csak azért mész el Görögországba, hogy meglegyen a saját Donna-pillanatod a Mamma Miából. Esetleg megnézted a Briliáns barátnőmet, és tengerpartos nyaralást szervezel Ischiára (meg persze Nápolyba).
Nem: a filmturizmushoz ma már számtalan eszközt biztosítanak a – nyerészkedő – cégek. Gondolunk itt mondjuk a különböző tematikus vidámparkokra. Disneyland a kezdetektől erről szólt, de a marveles és starwarsos fejlesztések csak még nagyobb szintre emelték a dolgot; vagy Európán túl Amerikában a különböző stúdiók nem elégszenek meg a szimpla kulisszák mögötti betekintéssel, saját vidámparkja van például a Universalnak. Az Airbnb olyan szállásokat biztosít, amivel az utazók a Scooby Doo vagy a Moulin Rogue világába csöppenhetnek bele. Sőt, most a Barbie film kapcsán Malibuban Barbie álomházát is ki lehet bérelni. A Netflix pedig összefogott az ENSZ Turisztikai Világszervezetével, hogy „segítsenek az úti céloknak kihasználni a filmturizmus előnyeit”.
Vakáció-spiráció
Ha minket kérdezel, ilyenkor nem tudunk haragudni az agresszív kapitalizmusra. Amikor olyan sorozatokat nézünk, ahol az egyik főszereplő maga a város, lehetetlen nem azon kapni magunkat, hogy repjegyeket böngészünk a helyszínre.
Így van ezzel a fent említett felmérés szerint egyébként az amerikaiak 34,9 százaléka is, akik azért választják a filmturizmust, mert személyesen is látni akarják a csodás tájakat. 35 százalékukat ehhez képest az motiválja, hogy érzelmileg átadhassa magát a helynek, ahol a kedvenc filmjét vagy szériáját forgatták, míg 33,9 százalékuk örül, hogy egy számukra nagy jelentőséggel bíró úti célra mehetnek a trendi látnivalók helyett. Gábor is ekképpen gondolja. Szerinte
tényleg nagyon nagy élmény, hogy ott van az ember, és tudja, hogy ugyanott áll, ahol korábban bármelyik hollywoodi filmsztár vagy rendező. Hogy itt forgattak le valamit, amit aztán milliók néztek, és legenda lett.
Ő ugyan nem specifikusan a kedvencei miatt szervez egy-egy utazást, de ha már elindul, rákeres arra, miket forgattak a célponton. „Talán Bruges volt az egyetlen, ahova tényleg azért próbáltam elmenni, hogy felkeressem az Erőszakik helyszíneit. De a többinél utánanéztem, hogy ott mit forgattak – ha nekem esetleg nem jutott eszembe –, ha megvolt a cím, kikerestem egy képet a filmből, ami azon a konkrét helyszínen van, és ezt kvázi lemásolva csinálok egy fotót magamról. A kettőt egymás mellé rakva szoktam posztolni.” Ez olyannyira megy neki, hogy még olyan országokban is tudott fényképezkedni, amit annyira nem használnak a filmesek. Ilyen volt például Mallorca, ahol a The Night Manager nagy részét forgatták. „Ott is találtam egy konkrét helyet egy gyönyörű tengerparton, és ott is megvolt a Tom Hiddleston helyére beugró fotóm” – mesélte az nlc-nek.
A filmturizmusban ezen felül az is szuper, hogy nemcsak egy kedvenc produkciód elevenedik meg előtted, hanem megismerkedhetsz egy új országgal, annak kultúrájával és lakóival. Még akkor is, ha eredetileg azért került fel az úti cél a bakancslistádra, mert a Netflixen már amúgy is heteket, hónapokat töltöttél ott. Ilyesmi kiruccanást fontolgatsz idén nyárra, de nem tudsz választani? Az alábbi galériában ajánlunk pár filmet és sorozatot – a már említetteken túl –, amik inspirálhatják az idei vakációd!