Szépüljünk

Őket tartják a világ legszebb ikreinek

Mindössze 7 évesek.

Leah Rose és Ava Marie Clements egypetéjű ikrek, és több mint félmillió követőjük van az Instagramon. Édesanyjuk, Jaqi tavaly júliusban hozta létre nekik az Insta-fiókot, és a két angyalarcú kislány azonnal elrabolta a követők szívét. Volt olyan kommentelő, aki egyenesen a világ legszebb lányainak nevezte őket.

És nem csak a nagyközönség gondolja így. A lányok két modellügynökséggel állnak szerződésben, és több ruhamárkával és magazinnal is dolgoztak már. Édesanyjuk elmondása szerint a lányok egy hét alatt hat munkát végeznek el, és annak ellenére, hogy igen sok a dolguk, imádják minden percét.

Jaqi, az anya egy blogbejegyzésben azt is elmondta, hogy amikor először vetette fel a lányoknak, hogy a heti tánc- és úszásórákon kívül esetleg megpróbálkozhatnának a modellkedéssel is, az ikrek ugráltak a gyönyörűségtől. „Világéletükben imádták a figyelmet, és bárkinek szívesen előadták táncaikat.

2017. július 7-én, a lányok születésnapján írták alá az első modellszerződést. Jaqi szerint a hetes szerencsés szám, és ezért is volt olyan érzése, hogy a lányok remek év elé néznek.

Leah Rose és Ava Marie egyébként nem az első a családban, aki modellkedik: bátyjuk, Chase Roberts szintén az arcával keresi a kenyerét.

Néhány éve a francia Thylane Blondeau-t nevezték a „világ legszebb kislányának”. Ő azóta már tizenhét éves.

(via Daily Star)

Kiemelt képünk: clementstwins/Instagram

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top