„Vannak napok, amikor a zenehallgatás is fáj” – ilyen az élet krónikus depresszióval
Megölte a férfit, aki megerőszakolta a lányát – mégse megy börtönbe a dél-afrikai „oroszlánmama”
„Semmi fájdalmat nem éreztem szülés alatt, tulajdonképp egész kellemes volt”
Nem tetszett az anyukának, hogy a lányok leggingsben járnak iskolába – felháborodott levelet írt az iskolának
6 évvel a diagnózis előtt szagolta ki a feleség férje Parkinson-kórját
„Nem azzal kelsz fel reggel, hogy ma akkor megmented valaki életét. Ez csak úgy megtörténik”
„A házimunka segített abban, hogy legyőzzem a szorongásomat”
Ez a négy kislány együtt győzte le a rákot – most újra találkoztak egy fotó kedvéért
Meddőséggel küzdő sorstársának ajánlotta méhét az ötgyermekes anyuka
Nejlonzacskókból kötött magának elegáns ruhát egy nő
Megható okból kér fizetésemelést egy tévészerelőnek a kétgyerekes anyuka
„Egy hét után visszamentem ahhoz a férfihez, aki rendszeresen vert”
Végre kiderült, hány évesen változunk át a saját szüleinkké
Sakkbajnok lett a hajléktalan kisfiúból, aki egy éve még azt se tudta, mi az a sakk
Szívmelengető gesztussal reagált egy brit férfi az új-zélandi terrortámadásra
„Hogy idegesíthet fel bárkit is, hogy a férjem és én vállalunk egy negyedik gyereket is?”
„Nem értem, mit rinyáltok azon, hogy a menstruáció drága, egyáltalán nem az”
Egy anyuka megörökítette, ahogy lánya súlyos allergiás rohamot kap a diótól – jó okkal tette
Szelfizőre támadó jaguár: lassan már az életünket sem sajnáljuk kockára tenni a tökéletes fotóért
Végre egy netes kihívás, aminek van értelme is!
„Még nem volt egy rendes állásinterjúm, mégis mindenhova felvesznek” – vonzó emberek mesélték el, milyen előnyt és hátrányt jelent számukra a külsejük
„Voltak napok, amikor azt éreztem, megölöm, aki még egyszer azt mondja nekem, hogy majd teherbe esek, ha itt az ideje”
„Sosem feküdtem le a férjemmel, mégis megszültem a közös gyerekünket”