nlc.hu
Szex
Szenvedélyes éjszakák, és…

Szenvedélyes éjszakák, és…

„Felhívott szombat hajnalban, hogy milyen jó lenne, ha most együtt lehetnénk. Majd megkért, menjek el a Margit-hídra, ott vár rám egy ismerõse. Furcsa kérés volt, de útnak eredtem. A hídra érve megláttam õt egy kölyökkutyával.”





Egy közös barátunk mutatott be minket egymásnak, Oliver először járt Magyarországon – meséli Kővári Angéla. Szombat este volt, bulizni indultunk, és mivel a társaságban nemigen beszéltek idegen nyelvet, szinte csak én beszélgettem a „német fiúval”. Angolul folyt a társalgás, és észrevétlenül múlt el az este, annyira jól éreztük magunkat. Akkor már túl voltam jó néhány csalódáson, szakításon, nemigen hittem benne, hogy valaha is találok még egy férfit, akibe beleszeretek. De Oliverrel egészen más volt a helyzet, kezdettől fogva úgy éreztem, vele le tudnám élni az életem. Másnap ő hazautazott Stuttgartba, ám attól kezdve mindennap beszéltünk telefonon.

A következő hétvégén újra itt volt, akkor csattant el az első csók is, amit szenvedélyes éjszakák követtek. Annyira szerelmesek voltunk egymásba, hogy nem ismertünk lehetetlent, főleg Oliver! Egyszer például felhívott szombat hajnalban, arról beszélt, milyen jó lenne, ha most együtt lehetnénk. Majd megkért egy szívességre: menjek el a Margit-hídra, ott vár rám egy ismerőse, hogy átadjon valamit. Kicsit furcsa kérés volt, de úgy gondoltam biztosan fontos neki, így azonnal útnak eredtem. A hídra érve aztán megláttam őt, ott ült a kocsijában, ölében egy kölyökkutyával. Munka után rögtön kocsiba ült és levezette a tizenegy órás utat, csakhogy egy kicsit velem legyen.

Pár hónapos ide-oda utazgatás után egyértelművé vált, hogy nem tudunk egymás nélkül élni, otthagytam az állásomat és kiköltöztem Németországba. Kilenc hónapja ismertük egymást, amikor összeházasodtunk. Három évig bírtam odakint, aztán a férjem, látva a honvágyamat, úgy döntött: Magyarországra költözünk.

Kialakított itt egy vállalkozást, vettünk egy családi házat, közben megszületett kislányunk, Melanie is. Nagyon jólesett, hogy miattam arra is képes volt, hogy mindent újra kezdjen egy másik országban. Ma már remekül beszél magyarul, én megtanultam németül, egymással viszont még mindig angolul beszéltünk, ez valahogy így maradt. Nincs lelkiismeret-furdalásom, nem érzem, hogy elszakítottam az otthonától, imád itt élni. És szeret.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top