Köztünk bármin ki tud robbanni veszekedés

Dávid

– Az idei Filmszemlén mutatták be azt a filmet, amit Károllyal közösen csináltatok.
 
– Dávid: Igen, az Aquával épp most nyertem egy díjat a San Franciscó-i rövidfilmfesztiválon. Ez egy nemzetközi fesztivál, sok helyről küldenek be filmeket, és válogatják ki a győztest. Valamiért úgy gondolták, hogy ennek jó a forgatókönyve. Kellemes meglepetés volt, bár már az is csoda, hogy itt, Magyarországon a Filmszemle-bizottság beválogatta a versenybe. 

– Van jelentősége annak a pályátokban, hogy ikrek vagytok? Mindig ilyen jóban voltatok? 

– Károly: Amikor reggel felkelek, akkor azt látom, amit Dávid néz… nekimegyek az előszobában a falnak. Nem, csak viccelek, valójában semmi ilyesmi nincs. 

– Dávid: Annyi az egész, hogy köztünk bármin ki tud robbanni egy veszekedés. Többek között nekünk ezért nem szabad együtt dolgoznunk – legalábbis egyelőre nem. Mert nagyon hamar tudjuk, hogy a másik mit gondol, és így nagyon nehéz becsapni a másikat.

– Pedig egyszer azt mondtad egy interjúban, hogy az Aqua forgatásán jól tudtatok együtt dolgozni…

– Dávid: Azt biztos nem mondtam, csak megírták. Akkor mindketten megtapasztaltuk, hogy nekünk nem szabad együtt dolgozni. Hálásak lehetünk a sorsnak, hogy ez még ilyen hamar kiderült. Egyébként volt olyan, hogy úgy hívtak minket dolgozni, hogy akkor miénk a munka, ha együtt csináljuk – nem igazán értem, miért számít ez valakinek.

– Hát, biztosan jól hangzik, hogy az „ikerpár alkotópáros”…

– Dávid: Igen, ez nagyon jól hangzik, de ez is azt mutatja, hogy nem mindenki az eredményre koncentrál. 

– Károly: Az a baj, hogy ha valakivel együtt dolgozol, akkor nem küldöd el egyből a francba, ha valami nem tetszik, hanem elhívod, és finoman megmondod neki. És ez köztünk nem működik.

– Dávid: De hát mitől is működne? Mitől viselkednénk egymással máshogy formális keretek között? Az lenne a nagyobb baj, ha a vacsoraasztalnál – amikor felmegyünk az anyánkhoz – úgy ülnénk egymás mellett, mint kollégák. De hál’ istennek erről nincs szó.

Ketten…

– Mi az, amit a legkevésbé tudtok elviselni egymásban?

– Dávid: Ebben Karcsi jobb lesz, szerintem.

– Károly: Egy-két zene, amit hallgat, egy-két film…

– Dávid: Most ne gyerekkori ízlésficamokat tárgyaljunk ki!

– Károly: Leginkább az a különbség köztünk, hogy én egy ücsörgős, lassú ember vagyok, ő meg folyton pattog. És hangosan beszél. Meg amikor eszik, az ujjai zsírosak lesznek. Ja, amit a legjobban utálok, amikor együtt elmegyünk étterembe, akkor fél órán át nézi az étlapot, és aztán mindig az kell neki, amit én eszem. Dávid egyébként is egy vendéglátó-ipari kekec: minden pincér fél perc alatt megutálja – és azzal még nem is lenne baj, hogy őt megutálják, de az én levesembe is beleköpnek. Meg mindenbe beleeszik. Ez biztos abból ered, hogy szegény ki volt közösítve otthon. Én meg a nővérem nagyon vagányak voltunk, ő meg egy rendes gyerek volt: mindig Dávidkát dicsérték meg, azt hallgattuk, hogy „bezzeg a Dávid…”.

– Dávid: Szerintem annyi az egész, hogy mindazok a tulajdonságok, amik megvannak kettőnkben, azok simán meglehetnének egy emberben (mondjuk, az az ember nem érezné túl jól magát a világban). Nekünk meg megvan az a szerencsés lehetőségünk, hogy akkor vagyunk együtt, amikor kell, meg amikor jólesik. De azért ez egy nagyon változó és hullámzó dolog.

– És te mit nem tudsz elviselni Károlyban?

– Dávid: Elég egy tükröt elé rakni.

– A külsejére gondolsz?

– Dávid: Nem, a külseje szinte kifogástalan. Egy-két apróságot kivéve azt utálom, hogy át tud aludni egész napokat, utálom, hogy rosszkedvű, amikor felébred, utána még órákon keresztül is. Utálom, hogy imád velem veszekedni – szereti kiprovokálni. Elveszi a cuccaimat, elszívja a cigimet, és nem adja vissza a pénzemet.

– Előny vagy hátrány volt, hogy szerepeltetek a Família Kft.-ben?

Károly

– Károly: Sok szempontból előny volt, de amikor elmentem világosítónak, akkor azok az emberek, akik akkor például öltöztettek, később nem mindig voltak kedvesek velem. Kemény volt a világ akkor, nagy kontraszt volt a két munka között, és ez volt a hátrány. A többi mind csak előny. Sok emberrel megszerettük egymást akkor, akik még most is fontosak az életemben.

– A színészkedés csak vakvágány volt?

– Tizennégy éves voltam, amikor felhívott Zsóka néni, egy statisztaszervező, hogy menjünk el egy válogatásra. Az első válogatáson a Cimbora című műsorhoz forgattak a kis Rákóczi Ferencről egy kisjátékfilmet – én voltam a kis Rákóczi Ferenc. Délután volt a válogatás a Família Kft.-hez, ahova egy gyereket kerestek, de végül mindkettőnket felvettek. Akkor tényleg nagyon hasonlóak voltunk, gyakran előfordult, hogy ha a menzán nem együtt álltunk sorba, akkor a másodikat elzavarták, hogy ne szórakozzon. 

– Soha nem éltetek vissza ezzel? 

– Károly: Tudom, mire gondolsz, de nem. Olyan szinten eltérő az ízlésünk lányok terén, hogy soha nem merült fel. Egyszer viccből megcsináltuk, hogy a Balatonon voltunk, és Dávid beszélgetett egy lánnyal, és kitaláltuk, hogy azt mondja neki, hogy feljön a strandról, mert dolga van, de mindjárt visszajön. Én fent vártam, gyorsan elmesélte, miről beszélgettek, és én ugyanolyan ruhában visszamentem. Nem vette észre a lány…

– Az nem okoz köztetek feszültséget, hogy egyikőtöket felvették a Színművészeti Egyetemre, Dávidot meg nem?
 
– Dávid: Talán ez az egyetlen dolog, ami nem okoz köztünk feszültséget. Nem tudom, ő mennyivel akar jobban odajárni, mint én. Tisztában vagyok vele, hogy van, akinek jó, hogy odajár, és van, akinek meg nem. És ebből a szempontból elfogadom az ottani tanárok véleményét, biztos bölcsen döntöttek.

– Károly: Az az igazság, hogy kis céh ez a filmes szakma, és nem nagyon hagynak dolgozni másokat. Másrészt viszont fel van hígulva – végzett emberek a tévében dolgoznak. Nagy túltermelés van, mert fejkvóta van az iskolában, ami egy abszurdum, hogy azért járnak ide emberek, hogy kijöjjön az összeg, amiből például a műtermet lehet fenntartani. És elhitetik velük, hogy operatőrök. Rengeteg végzett ember van, aki ebbe bele is rokkan. 

– Te tíz körömmel fogsz ragaszkodni ahhoz, hogy operatőrként dolgozz?
 
– Károly: Hát, egyelőre nem tudok mást elképzelni, de ha nem bizonyulok megfelelőnek, akkor kapaszkodhatok én tíz körömmel, nem fogok munkát kapni. Engem harmadszorra vettek fel a Színművészetire, és az első sikertelen felvételim után elmentem világosítónak, segédoperatőrnek, és végigjártam a ranglétrát. Tizenöt éves korom óta tudom, hogy ezt akarom csinálni.







– És tetszik az iskola? 

– Károly: Nem vagyok egy iskolába járós típus. Magántanulók voltunk ötödikes korunk óta, és nekem borzasztó nehézségeket okoz ez a jegybeírásos, indexes, időpontos dolog. Ez egy olyan életforma, amit képtelen vagyok élni, és ebből sok nehézségem adódik a mai napig. 

– De ha te szabnád meg, mivel töltenéd a napjaidat?

– Károly: Sűrű napjaim vannak. Most egy konzulátusra rohangálok, hogy koprodukciós támogatást hozzak össze a diplomafilmemhez. 

– Külföldön akarsz forgatni?

– Károly: Igen, meg bármit csinálni, csak munkavállalási engedély kell hozzá, amit nem egyszerű megszerezni.

– Mennyi időre mennél ki?

– Károly: Hosszabb időre, akár évekre is. Ez most még folyamatban van, de nagyon szeretném, ha összejönne. 

– Látom, hogy már indulni készültök – hova mentek?

– Dávid: Megpróbálunk pénzt szerezni egy szponzortól az új filmünkhöz!