A világ leghíresebb parfüm-kreátora

A parfümőrök alig tíz százaléka hölgy, akiknek egyik exluzív interjút adott lapunknak. Sandra Dziad, a grasse-i Galimard parfümgyár munkatársa, aki a legnagyobb világcégeknek tervezett már parfümöt a Chaneltől a Dioron keresztül Nina Ricciig. Párizsban beszélgettünk vele.

A francia parfüm misztérium, az átlényegülés csodája. Egyetlen cseppje – több ezer virágszirom esszenciája – magába sűríti a provence-i levendulaföldek, rózsamezők édes illatát, az Alpok lábainál meghúzódó mimóza- és magnóliafák, narancsok és cédrusok kicsit kesernyés, karcos zamatát, a domboldal fehérruhás szüzeinek, a jázminoknak szemérmes vágyát. Minden virágnak saját titka van, s parfümőrök e titkok tudói.

Mi, hétköznapi emberek, jó, ha húszféle illatot felismerünk, egy kezdő parfümőr több mint ötszázat, s mikor elér karrierje csúcsára, kétezret is képes megkülönböztetni. Nem is hívják őket másként a franciák, mint „Le Nez”, az Orr. Pedig a kifinomult szaglószerv kevés ahhoz, hogy valakiből jó parfümőr legyen. Tehetség, kreativitás, alkotó fantázia, s nem utolsósorban végtelem türelem és precizitás jellemzi a parfümőröket. Feladatuk jóval több puszta vegyészetnél, laboratóriumi kísérletezésnél. Alkotó folyamat ez, fázisai lényegében ugyanazok, mint amikor a zeneszerző megkomponál egy dalt, vagy a szobrász életet lehel a márványba.

Sandra Dziad, a grasse-i Galimard parfümgyár munkatársa

– Számomra szinte elképzelhetetlen, hogyan lehet felismerni több száz vagy ezer illatot…


– Ahhoz, hogy emlékezetünkben megtartsunk egy illatot, nekünk is kapcsolnunk kell valamihez. A parfümőrök általában két típusba sorolhatók. Vannak, akik zeneként élik meg az illatokat: amikor olvassák a parfüm összetevőinek formuláját, hangok szólalnak meg bennük, apró dallamok. A másik csoportba tartoznak azok, akik látják vagy megálmodják az illatokat. Ebbe a csoportba tartozom én is. Mi inkább képekkel, emóciókkal dolgozunk, egy emberi érzéshez, kedves emlékképhez, vagy a képzeletünkben lejátszott eseménysor egy darabjához kötjük az illatokat.


– Ez a „nazális képzelet” igen ritka adottság. Mikor fedezted fel ezt a különleges képességet magadban?


– Én mindig azt hittem, hogy ez normális dolog. Hogy mindenki úgy lát, úgy érez, úgy emlékezik, hogy azonnal köti hozzá az illatokat is. Hogy nemcsak az embereknek, a tárgyaknak, a helyeknek, hanem mondjuk a színeknek, az anyagoknak is karakteresen más-más illata van. Formatervezőként dolgoztam ott, a parfümök dobozait terveztem néhány kollégámmal karöltve. A világ leghíresebb parfümőreivel kellett együttműködnünk. Egy ilyen beszélgetés alkalmával derült ki, hogy én is „látom” az illatokat. Ekkor javasolták, hogy próbáljak jelentkezni a parfümőroktatásra, mert ez nem olyan hétköznapi képesség, mint ahogy én gondolom.








– Hogyan oktatják a parfümőröket?


– A vegyészeti és természettudományos képzésen túl igen nagy súlyt fektetnek a gyakorlati oktatásra. A kétéves képzés több mint felét ez teszi ki. Első feladatunk felismerni az alapanyagok illatait. Például, több mint ötszázféle esszencia közül ki kell választanunk a gardénia, a gyöngyvirág vagy valamely más, jellegzetes virág illatát. Ha már képesek vagyunk megkülönböztetni az alapillatokat, akkor megpróbáljuk mi magunk „lemásolni” egy virág illatát, s elkészíteni azokból az illatfragmentumokból, amelyek a rendelkezésünkre állnak. Végül pusztán az orrunk segítségével kell elemeznünk egy közismert parfümöt, meg kell próbálnunk meghatározni az összetevőit, majd elkészíteni azt.

Desztilálás

– Milyen munkaeszközökkel dolgozik a parfümőr?


– Legfontosabb munkaeszközünk az illatorgona, amely valójában nem más, mint egy hatalmas illatkönyvtár. Íves formája emlékeztet az orgonáéra, s a polcokon elhelyezett több mint ezer üveg a sípok sokaságát idézi elénk. Ezekben az apró üvegcsékben vannak az illatanyagok, a különböző növényesszenciák és alapanyagok. A másik „eszközünk” az orrunk, amelyre kényesen vigyázunk. Különösebb munkavédelmi szabályaink nincsenek, de nem dohányzunk, nem fogyasztunk nagy tételben alkoholt, és ha lehet, kerüljük az erős ételeket, mert ezek mindegyike rontja a szaglást. Én, ha lehet, elkerülöm a gyógyszerek használatát is, s ez bizony néha megnehezíti az életem. Ez év elején például megfáztam, és három egész hónapig képtelen voltam dolgozni, de maradtam a természetes gyógymódoknál, nehogy sérüljön a szaglásom.


– Egy hétköznapi ember számára elég nehéz elképzelni, hogyan születik meg a parfüm. Honnan és hogyan meríted az ihletet egy-egy új kompozícióhoz?


– Általában megrendelésre dolgozunk. Az alkotói folyamat első lépéseként megpróbálok elszakadni a hétköznapi világtól, s a saját univerzumomban értelmezni a kapott feladatot. Hagyom, hogy elragadjanak az benyomásaim. Ilyenkor gomolyognak bennem a képek, a gondolatok, felidéződik életem egy-egy pillanata, de van úgy, hogy pusztán a fantáziámra hagyatkozom. Ezek a történetek úgy jelennek meg előttem, mint egy mozifilm, és amikor összeáll a történet, a képek megtalálják a saját illatukat. Ezután következik a munkám legnehezebb része: megalkotni a harmóniát, megtalálni az összetevők olyan arányát, hogy leginkább kifejezzék azokat az érzelmi folyamatokat, amelyekről a parfümön keresztül beszélni akarok. Innentől kezdődhet el a laboratóriumi munka is, melynek során cseppről cseppre meg kell határoznom és leírnom ezeknek az „illatemócióknak” a formuláját.


– Elmesélnéd egy parfümöd történetét?






– Egyszer az volt a feladatom, hogy a fekete ribizli esszenciájával készítsek egy nyári illatot. Valami nagyon személyeset és különlegeset akartam komponálni, ami tele van elemi energiákkal. Amíg ezen töprengtem, eszembe jutottak azok az emlékképek, amelyek valójában nem is az enyémek, hanem édesanyám fiatalkorából valók. Anyám balerina volt, klasszikus balettet táncolt, s lánykorában több évadon keresztül Rómában lépett fel. Ebben az időszakában keresztül-kasul bebolyongta Rómát a barátaival, benne voltak az éjszakai életben is, és előadások után sokszor hajnalig táncoltak különböző kocsmák parkettjein, pusztán a maguk szórakozására. Elővettem a régi fényképeit, megnéztem jó néhány Mastroianni- filmet, amelyekről tudtam, hogy anyám kedvenceiként tartotta számon, a Dolce vitát, a Római vakációt, s próbáltam magam belehelyezni abba a világba, amelyben ők élhettek akkor a hatvanas évek elején. A képek, az emóciók a maguk természetes módján illatfragmentumokká álltak össze bennem, s ki tudtam keverni egy olyan parfümöt, amely ezt az életérzést szimbolizálja, amely mozgalmas, tele van energiával, életörömmel. Ez a parfüm lett a Gigi.

Tesztelés

– Van-e olyan parfüm, amelyet mindenképpen szeretnél megkomponálni az életed folyamán?


– Szeretnék valamit ellesni a természet alkotóműhelyének titkaiból. A természetben olyan csodálatos illatok léteznek, hogy lehetetlen túlszárnyalni. Számomra például nincsen tökéletesebb illat a frissen bomló jázminvirág vagy a májusi rózsa illatánál, de ilyen a fügefák zamata ősszel, a frissen nyírt fű, a kakukkfűvel borított lankák, vagy akár a dinnye illata a napon. Az én álmom egy olyan parfüm, amely ezeknek az illatoknak a teljességét képes megmutatni a saját egyszerűségükben és tökéletességükben. Igazság szerint az én gyengéim azok az apró csodák, amelyek itt vannak mellettünk észrevétlenül, s amelyek mellett nap mint nap elmegyünk.

Még több az e heti Nők Lapjából: • Az én filmem, az én életem » • A dögös mákos » • Ítélkezős világ » • Molnár Piroska szerelemről, elmúlásról, játékról » • Stahl Judit az anya, a szakácsnő, az üzletasszony » • Mikor mivel inhaláljunk? »