Szorcsik Viki: Ráfáztam az őszinteségre

– Ragaszkodtál hozzá, hogy ebben a kávéházban beszélgessünk. Miért húzott ide a szíved?

– Számomra nagyon fontos, milyen hangulata van egy helynek. Éppúgy, ahogy mindenben, egy kávézó esetében is számít az esztétikum. Az interjúk kilencvenkilenc százalékát itt adom, mert ebben a miliőben jól érzem magam: közel a Duna-part, zöldben vagyunk, esténként pedig halkan szól egy zongora…

– Látom, rajongsz a stílusos dolgokért. Az öltözködésben is az elegáns darabokat kedveled?

– Ez nálam mindig hangulat kérdése. Nagyon szeretek nőnek látszani, szép hajjal, sminkkel megjelenni, de ha – mondjuk – kiugrom a Római-partra, vagy biciklizni indulok, inkább a lazább, kényelmesebb cuccokat kedvelem. Ha pedig éppen nem érdekel, ki mit gondol rólam, akkor akár extravagánsabb stílust is bevállalok. Alapvetően az a lényeg számomra, hogy harmóniát sugározzon a külsőm. Ha érzem az összhangot, akkor jól érzem magam.

– És mi a helyzet a férfiakkal? Melyik típus reménykedhet?

– Mint általában oly sok mindennel, ezzel kapcsolatban is szélsőséges vagyok. Tetszik, ha egy férfi elegáns, ápolt, van valamiféle úriemberlátszata, de előfordul, hogy egy lazábban öltözött srác is legalább ennyire tud tetszeni. Ahogy az öltözködésben, itt is a harmónia számít. Akkor tudok férfiként tekinteni valakire, ha önálló karaktere, egyénisége van.

– A közönség a képernyőn játszott szerepek alapján ítél. Milyen vagy, amikor kijössz a dobozból?

– Attól tartok, az emberek tele vannak előítéletekkel. Én is beleestem néhányszor ebbe a hibába, és úgy mondtam véleményt, hogy nem is ismertem az illetőt. Azóta átmentem egy tanulási folyamaton, és ez már nem fordul elő. De hogy milyen is vagyok? Sokféle, bár ahogy mondtam, leginkább szélsőséges embernek tartom magam, akinek vagy fekete, vagy fehér a világ. Ráadásul hangulatember is vagyok: nagyon mélyen bele tudok zuhanni a depresszióba, olykor pedig majd kiugrom a bőrömből, annyira boldognak érzem magam. Legutóbb a U2 egyik koncertjét néztem, amely akkora hatással volt rám, hogy elkezdtem zokogni. Olykor olyan érzelmi kitörésem vannak, melyeken még én is meglepődöm.

– Nehéz dolgod lehet, hiszen a munkád miatt nemigen engedheted meg magadnak, hogy láttasd ezeket a szélsőséges érzelmeket.

– A felvételek alkalmával vagy a színpadon nincs ezzel gond, bármit képes vagyok eljátszani. Csak a magánéletemre igaz, hogy nem tudok álarcot húzva különböző érzéseket imitálni. Őszinte, érzékeny lelkű ember vagyok. Sokszor elég egy rossz pillantás, egy epés megjegyzés, vagy éppen egy bók, egy kedves szó. Nem kell ahhoz tragédiának vagy felfoghatatlan szerencsének történnie, hogy jó- vagy rosszkedvem legyen.

– Mennyire tudsz azonosulni a 10! szókimondó, csipkelődő műsorvezetőjének szerepével?

– Az életben is ilyen vagyok: ami a szívemen, az a számon. Nemegyszer ráfáztam már az őszinteségemre. Tudom, hogy néha bántó őszintének lenni, én azonban nem fogok füllenteni csak azért, hogy kedveljenek. Másoktól is azt kérem, hogy legyenek velem egyenesek, akár olyan áron is, hogy esetleg fájdalmat okoznak ezzel. Csak az igazságból tudok táplálkozni. A 10!-zel kapcsolatban egyébként nagyon sok kritikát kaptam. Az elején talán valóban túljátszottam a szerepemet, de mostanra megtaláltam azt az irányt, amely a műsor stílusához illik. Azóta nem is kezdenek annyira ki, bár legutóbb éppen a ruhámba és a frizurámba kötöttek bele…

– Számoltál ezekkel a kritikus hangokkal, amikor elvállaltad a feladatot?

– Annyira boldog voltam, hogy egyedüliként kiemeltek a Jóban Rosszban-ból, és rám merték bízni a műsor vezetését, hogy bele sem gondolkodtam ebbe. Örömöt éreztem, hogy ezt a fajta műsort velem vezetik be Magyarországon.

– Volt, hogy megorrolt rád valamelyik celeb?

– A legtöbben megértik, hogy ez egy műsor, és én személy szerint senkit sem akarok megbántani, csupán szerepet játszom. Olyan persze megesett, hogy megcsörrent a műsor miatt a telefon, de érdekes módon nem utána, hanem előtte. Ha valaki látja magát az előzetesben, tőlem próbálja megtudni, mi lesz a műsorban. Ilyenkor azért próbálom nyugtatgatni a megrettent celebet: ne félj, nem lesz gáz!

– Ellentmondásos helyzet, hiszen te magad is híresség vagy. Mi lesz, ha majd egyszer te kerülsz górcső alá?

– Nyugodtan tegyék, engem nem fog zavarni. Azt hiszem, az lenne csak a képmutatás teteje, ha a 10! után még én kezdenék el hepciáskodni. Régóta tudomásul vettem már, hogy egyszer én is kaphatok majd ilyen jellegű kritikákat. Egyébként meg annyit, de annyit kapok így is a fórumokon…

– Nem is bántanak már ezek?

– Nagyban függ attól, hogy éppen milyen passzban találnak meg. Amikor magam alatt vagyok, borzasztóan rosszul érintenek. Folyamatosan tanulom, hogyan kell kezelni a népszerűséggel járó negatív dolgokat.

– És azzal számoltál már, hogy a népszerűség illékony dolog? A te életedben is volt egy időszak, amikor már nem szerepeltél a Jóban Rosszban sorozatban, a 10! viszont éppen szünetelt.

– Talpraesett lány vagyok, fel fogom magam találni akkor is. Akinek van egy kis esze, pontosan tudja, hogy a média addig használ egy embert, amíg kell neki, majd miután kicsavarta, eldobja, és jön a következő. Reálisan látom a helyemet. Építgetem a jövőmet, és már most nagyon sokat gondolkodom, hogy mit fogok csinálni később. Szeretnék majd visszamenni valamelyik színházba, de ha kell, szinkronizálok, vagy besegítek a barátnőmnek, aki gyerekeket tanít színészmesterségre. Mindig lesz valami, amivel foglalkozhatom. Akár szívesen elmennék újságírónak is… de addig is nagy élvezettel vezetem a műsorom!

– Beállnál akár egy bulvárújság szerkesztőségébe is?

– Miért is ne! Azt hiszem, megállnám a helyemet. Annyi, de annyi jó sztorit tudnék mesélni…

– Ha már a bulvárhíreknél tartunk. Legutóbb azt olvastam veled kapcsolatban, hogy telefonon zaklat egy „szuszogó” hang.

– Már nagyon régóta tart ez a dolog. Őszintén szólva: marhára unom. Már a rendőrségen is jártam, hogy feljelentést tegyek. Nem mondom, hogy rettegek, ez nem lenne igaz, de bosszant, hogy valaki szórakozik velem. Remélem, nem lép túl egy bizonyos határon, és nem kezd el, mondjuk, követni az utcán. Nem vagyok paranoiás, de annyi rémséget hallani mostanában…