Sztárok

Lecsúszott, drogos lett a szépfiú

Lecsúszott, drogproblémái lettek és feleségét is elveszítette a Hetedik mennyország egykori Chandler Hamptonja, azaz Jeremy London.
Miért csak kétszer egy héten láthatja fiát a Hetedik mennyország sztárja?

Topmodellek rejtélyes halála

Miért csak kétszer egy héten láthatja fiát a Hetedik mennyország sztárja?„Voltak idők, amikor egyszerűen nem akartam élni. Úgy éreztem, mintha mindent elveszítenék” – mondta a People magazinnak a színész, aki 2006-ban vette feleségül Melissa Cunngham színésznőt, és nem sokkal az esküvő után megszületett első közös gyermekük is. De az apaság sem tette jobbá az életét. London rendszeres kábítószer-fogyasztó lett, 2009 őszén beszállították egy elvonóintézetbe. Amíg a férfit kezelték, az asszony beadta a válópert.  A színész így csak heti kétszer láthatja a fiát. „Most tanulom meg, hogy milyen az élet tiszta fejjel, amikor nem bódít a drog. Bárcsak tudtam volna irányítani az életemet a rossz időszakokban! De nem változtathatok a múlton” – nyilatkozta a 37 éves színész, aki hozzátette, a rehabon mindenki úgy viselkedett vele, mint egy király. „Pedig inkább az lett volna a jó, ha egyszerű földi halandóként kezelnek, ami vagyok.”

 
Miért csak kétszer egy héten láthatja fiát a Hetedik mennyország sztárja?
 
Miért csak kétszer egy héten láthatja fiát a Hetedik mennyország sztárja?

 

Hetedik mennyország, minden hétköznap este 18:00-tól a STORY4-en!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése