Sztárok

Meg akarták erőszakolni Gregor Bernit

Fiatal lányoknak oktat önvédelmi sportot Gregor Bernadett – írta meg a Blikk. A színésznő egy korábbi trauma miatt szeretne segíteni nőtársain.

Meg akarták erőszakolni Gregor BernitNem érdemes ujjat húzni Gregor Bernadettel! A csinos színésznő nemcsak a színpadon, de a küzdőtéren is otthonosan mozog. Hétvégén szülővárosában, Szegeden, Temesy László hatszoros törésrekorderrel tartott önvédelmi oktatást a fiatal lányoknak.

A Széchenyi téren megtartott többórás bemutatón legalább tíz önvédelmi fogást és fojtásból való menekülési módot elsajátíthattak a lányok Gregoréktól. A nap végére aztán az is kiderült, miért szívügye mindez a Bernadettnek.

– 1994. szeptember 2-án, negyedikes gyakornokként késő este mentem haza a Vígszínházból. A lépcsőházban egy szipus nekem rontott, és meg akart erőszakolni. Lepergett előttem az életem. Sikoltoztam összevissza, s úgy éreztem, soha nem szabadulok. Szerencsére nem volt teljesen beszámítható állapotban, így néhány perc küzdelem után sikerült kiszabadítanom magam. Ha jól ágyékon rúgtam volna, akkor lehet, hogy előbb szabadulok” – tette hozzá a színésznő. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése