Sztárok

Eltitkolt gyereke van a VV fura játékosának

Megedzette az élet a VV 5 furcsa lányát. Annamari tizenhat évesen válaszút elé került: apa nélkül neveli fel születendő lányát, avagy lemond róla. Az utóbbit választotta, de megbánta. Ez a magyarázat fagyos viselkedésére – írja a Bors.

Eltitkolt gyereke van a VV  fura játékosának„Annamari tizennégy éves lázadó kamaszként úgy döntött, hogy elhagyva szüleit, önként állami gondozást kér, azaz »intézetis« lány lesz. Két évvel később terhesen jött ki onnan. A szülei nem vállalták a kisbaba terhét, Annamari barátja, a gyerek apja pedig arra kérte, hogy adja örökbe a picit, mert neki útjában lenne. A kicsi három évre átmeneti szülőgondozóba került, majd örökbe fogadták” – mesélte a lány egyik közeli ismerőse a Borsnak.  „Szörnyű döntés, de nem volt más választása. A fiú már nagykorú volt, ő irányította az eseményeket. A kislányt három éve nem látta Annamari, nem is beszél róla. Sajnos már nem teheti meg nem történtté, hiszen lemondott róla. Látogathatná, de nem akarja felkavarni a gyerek lelkét. A nap minden percében gondol a kislányára, a kicsi elvesztése miatt lett ilyen komor, távolságtartó, furcsa lány. Nem csodálkozom, hogy ilyen lett: vastag falat húzott maga köré, hogy ne lássák, teljesen meg van törve” – mondta közeli ismerős.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése