Sztárok

Berágtak Beyoncéra

Felháborodást keltett, hogy a popsztár a Challenger katasztrófáját felhasználta új CD-jén.

Bírálatokat váltott ki az Egyesült Államokban Beyoncé, amiért felhasználta a Challenger amerikai űrrepülőgép katasztrófájáról készült hangfelvételt december elején piacra dobott legújabb lemezén. A Beyoncé című album – amelynek bemutató partiján merészet villantott a díva – XO című száma az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA egyik szóvivőjének hangjával kezdődik, amint nyilvánosságra hozza a részleteket a Challenger űrrepülőgép 1986-ban történt katasztrófájáról, amelyben 7 asztronauta életét vesztette.

June Scobee Rodgers, Dick Scobeenak, a Challenger parancsnokának az özvegye az ABC televízióban kijelentette: csalódást okozott neki az, hogy „egy érzelmileg ilyen nehéz pillanat” felvételeit felhasználták egy popslágerben. Clayton Anderson, a NASA korábbi űrhajósa „teljesen érzéketlennek” nevezte azt, hogy a hangfelvételt beépítették egy dalba.

Beyoncé közleményben utasította vissza a vádakat. „Az XO című dalt azzal a szándékkal vettük fel, hogy segítsük begyógyítani azoknak a sebeit, akik elvesztették a szeretteiket a tragédiában. Együtt érzek a Challenger katasztrófája áldozatainak családjaival” – hangsúlyozta az amerikai popdíva, aki 5 éve ment férjhez Jay Z amerikai rapperhez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése