Sztárok

A delegált versenyzők szerint Kállay-Saunders András a befutó

Bár még néhány nap hátravan az Eurovízió döntőjéig, Kállay-Saunders András már most örömmámorban úszik.

Soha nem látott népszerűségnek örvend az Eurovíziós Dalfesztivál magyar delegációja. Már a középdöntő előtt kitüntetett figyelem fogadta Kállay-Saunders Andrást és csapatát, produkciójuk óta pedig még több rajongót szereztek maguknak. “Amióta megérkeztünk Koppenhágába, érezzük A delegált versenyzők szeriaz emberek szeretetét, az egész magyar stábot hatalmas szeretettel fogadják” – kezdte András csütörtök reggel a Mokkában, miután elérték telefonon.

Rengeteg erőt adnak a rajongók. Nagyon jólesett ilyen nagy színpadon állni és képviselni Magyarországot. Hihetetlenül izgultam, hatalmas kő esett le a szívemről, amikor kimondták, hogy Hungary” – mesélte az énekes, aki alig bírta szavakba önteni, hogyan érezte magát a színpadon: Mielőtt elkezdődött a dal, hallottam, ahogy ordítottak az emberek, és soha nem felejtem el azt az energiát, ami a közönségből áradt, amikor végigszaladtam a kifutón a refrén előtt.

Magyar győzelemre számítanak

András azt is elárulta, a szombati döntőig igyekszik nem foglalkozni a találgatásokkal, csak arra szeretne koncentrálni, hogy még jobb legyen, mint az első alkalommal. “A delegáltak közül nagyon sokan megállítanak, és azt mondják, hogy szerintük jövőre Magyarországon lesz a verseny. Bár nagyon jólesik, most csak a döntőre szeretnék koncentrálni. Szakos Krisztiánnal most indulunk egy dalszerző-workshopra, ahol csoportokra bontva megmutatjuk, mit tudunk. Pénteken lesz egy utolsó főpróba, szombaton pedig a döntő” – árulta el Demcsák Zsuzsának az énekes, aki Facebook oldalán külföldi rajongóinak is megköszönte a támogatást.

András és csapata középdöntős produkcióját most visszanézheted:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése