Kyle Reese (Michael Biehn)
A filmvászon örök katonája. Valaki nem volt rest és összeszámolta, hogy az immár 57 éves Biehn a karrierje során tízszer alakított katonát, és ez nem kis részt James Cameronnak köszönhető, aki a nyolcvanas években A bolygó neve: Halálhoz és A mélység titkához is visszahívta a Terminátorban felfedezett színészt. Biehn ugyan kifejezetten sztáralkatú (magas, karakteres arcélű, jóképű) férfi, Hollywood mégsem látta meg benne a sztárt. A nyolcvanas években hiába parádézott James Cameron filmjeiben, ezen felül nem sok babér termett számára. Örökre ő maradt “a csávó a Terminátorból” meg “a csávó az Aliensből”, bár máig rengeteget dolgozik. A legnagyobb filmes adatbázis szerint a filmográfiája bő száz címet számlál, és csak 2014-ben hét filmben, két tévésorozatban és egy videojátékban szerepel. Ezek nagyrészt B kategóriás horrorok és thrillerek, amiket jó eséllyel egy magyar moziban sem láthatunk majd. Biehn 1980 óta háromszor házasodott, és az első két feleségétől négy fia született. Jelenleg egy nála 18 évvel fiatalabb színésznővel, Jennifer Blanckal él együtt. A magyar mozikban utoljára a 2007-es Terrorbolygó című filmben láthattuk.
Sarah Connor (Linda Hamilton)
Az eredeti forgatókönyv szerint az emberiség megmentőjét megszülő Sarah Connor karaktere alig 19 éves volt, és a rendező végül azért öregítette meg, hogy az akkor 27 éves Hamiltonnak adhassa a szerepet. Pedig akkoriban még nem is voltak együtt! A szereppel együtt Hamilton is hamar befutott, de a mozi helyett inkább a tévében találták meg a szerepek. Legismertebb alakítása A szépség és a szörnyeteg tévésorozat-változata volt, amiből a nyolcvanas évek végén három évad is készült. A Terminátor 2. részének forgatásán jött össze James Cameron rendezővel, miután első férje épp akkor dobta őt, amikor terhes lett az első babájával. Cameronnal való házassága sem az örökkévalóságnak szólt. Bár neki is szült egy gyereket, a rendező a Titanic forgatása idején összeszűrte a levet Suzy Amis színésznővel. Amikor az affér Hamilton tudomására jutott, beadta a válókeresetet, és Hollywood történetének egyik legdrágább válása lett az övék. Cameron vagyonának felét, vagyis ötvenmillió dollárt kapott, ami nyilván az élete végéig elég, de ő nem elégszik meg ezzel, és máig dolgozik.
A mozis korszaka ugyan a kilencvenes években lezárult (pl. Dante pokla), de a tévésorozatokban (mi legutóbb a Chuckban láthattuk) mindig akad neki való szerep. Egy 2005-ös interjúban bevallotta, hogy bipoláris, és főképp azért lett vége az első házasságának, mert bántalmazta a férjét.
Hal Vukovich nyomozó (Lance Henriksen)
Ha egy karakteres arcú és hangú gonoszra van szükség egy horrorhoz/sci-fihez/thrillerhez/akciófilmhez, a nagy hollywoodi telefonkönyvben Lance Henriksen száma jó eséllyel elöl szerepel, pedig a Terminátorban még rendőrt alakított (bár az ő neve is felmerült korábban a gyilkos kiborgként). A balhés múltja predesztinálta erre. Már tizenkét évesen kicsapták az iskolából, és harminc volt, mire rendesen megtanult írni/olvasni. A Terminátor csak a kezdetet jelentette. A világ főképp A bolygó neve: Halál androidjaként, Bishopként ismerte meg a nevét, ahol szintén James Cameron rendezte. A nyolcvanas évek második felében és a kilencvenes évek elején sorra jöttek a rosszfiús szerepek a sötét filmekben (Tökéletes célpont, Alkonytájt, Jennifer 8…), de a kilencvenes évek közepére a karrierje ezen része kifulladni látszott. Ekkor jött az ajánlat az X-Akták gurujától, Chris Cartertől: övé lett a Millennium című sorozat főszerepe, ami mifelénk is sikerrel játszottak, és három évadnyi készült belőle. Henriksen az ezredforduló után újraértelmezte a pályáját, és ma már főleg számítógépes játékok és animációs filmek szinkronizálásával keresi a kenyerét. Kétszer nősült, kétszer vált, és mindkét házasságából egy-egy gyermeke született. Nemrég töltötte be a 74. életévét.
Terminátor (Arnold Schwarzenegger)
Idén olyasmi történt, ami a nyolcvanas évek eleje óta egyszer sem: egy új Schwarzenegger-filmet (Szabotázs) nem mutattak be a magyar mozik. Az egykori kaliforniai kormányzó filmes másodvirágzása egyelőre nem túl erős. Az Expendables-mozikon kívül még nem tudott sikert villantani, de talán van remény, lévén jövő nyáron a Terminator: Genesishez is aláírt. Ha ott is kiborgot alakít, ahhoz elég sok photoshopra lesz szükség…
Schwarzenegger első filmsikerét a Conan, a barbár jelentette, de világsztárrá kétségtelenül a Terminátor avatta. Vaskos osztrák akcentusa, szófukarsága és a hatalmas izmai igazi ikonná avatták, aki a kilencvenes évek közepéig topon volt, majd amikor kevésbé ment a szekér, átnyergelt – méghozzá sikerrel – a politikai szférába. Még 1986-ban vette el a Kennedy családból származó Maria Shrivert, akitől négy gyermeke született, de egy ötödik – törvényen kívüli – gyerek miatt kettejük válása ma is folyamatban van. Az elvált Schwarzi mostanság a közösségi oldalán tankokkal, terepjárókkal és testépítőkkel fotózkodik előszeretettel, nagy lábon él, és a régi Schwarzeneggerrel ellentétben ma már nem feszül rá, ha megbukik egy-egy filmje. Számtalan futó biznesze mellett ez neki már főképp hobbi. Egy hatvanhat éves hobbi-Terminátor, aki október 12-én Budapestre, a Sportarénába jön elmondani, hogyan legyünk sikeresek.