Sztárok

Valóra váltottak egy álmot a Jóban Rosszban sztárjai

Tízéves lány kapott szerepet a TV2 sikersorozatában. A leukémiás kislánynak az volt az álma, hogy találkozzon a széria sztárjaival.

Zsófi egy éve nem jár iskolába, a kezeléseken kívül minden idejét otthon tölti, a tanulás mellett pedig mindig megnézi kedvenc sorozatát a tévében. “A Jóban Rosszban epizódjait ki nem hagynám, és sokat olvasok a benne szereplők életéről is a lapokban, interneten… Azt hiszem, a sorozat szereplőinek szinte minden lépését ismerem. De hogy ki a kedvencem, azt nem árulom el” – mondja a kislány, aki Nyíregyházán lakik, ezért szinte elképzelhetetlen számára, hogy az utcán összefusson bármelyik szereplővel.

Zsófi így azt kérte a Csodalámpa Alapítványtól, hogy ha lehetséges, hadd nézze meg, milyen is a sorozat forgatása. Álma pedig teljesült, és majd egy napot töltött a stúdióban, ahova édesanyja kísérte el. A sorozat megannyi szereplőjével találkozott és beszélgetett, és amire nem is számított, forgathatott is velük az egyik jelenetben, mely pár hét múlva kerül adásba.

gallery item
Megnézem
Összes kép (10)
gallery item

Jóban Rosszban

Jóban Rosszban

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése