Kim Kardashian idén többször is felrobbantotta az internetet. Legutóbb például akkor, amikor csak azért, mert kislánya pislogott, levágta őt közös szelfijükről, mondván, róla viszont nagyon jól sikerült a kép. De az év elejét Nicki Minaj-zsal közös fenékszelfivel indította, thaiföldi nyaralásán pedig egy elefántbébivel szeretett volna fotózkodni. Csak a fáni nem akarta… De az ő nevéhez kötődik a szelfi kimaxolása, amikor is szelfijét fotózta a férje, Kanye West, miközben fotózták, ahogy fotózza a szelfijüket. Értitek, nem?!
Nagy szelfi-vetélytársnője, Miley Cyrus is lassan meg tudna tölteni egy egész múzeumot önmaga fotóival. De ő az az elvetemült szelfifüggő, aki még a kórházi ágyon fekve sem mond le szenvedélyéről. A mindössze 22 éves énekesnő 2014-ben – kis túlzással – több időt töltött kórházban, mint otthon. Volt, hogy „súlyos allergiás reakció” miatt szállították be (rossz nyelvek szerint inkább a füvet adagolta túl), míg legutóbb szintén egy heves parti alkalmával olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy csak a szerencsén múlott, hogy nem a főütőerét érte a vágás.
2014-ben a királyi család tagjai is rákaptak a szelfizésre, igaz, ők inkább mások önfotóinak „szenvedő alanyaiként” tűntek fel egy-egy fotón. II. Erzsébet és unokája, Vilmos herceg akaratukon kívül váltak annyira profikká, hogy egyenesen megphotobombolták mások szelfijeit. És most én kérek elnézést, ha elvesztetted a fonalat!
Az év elején a legmenőbb szelfi receptjét is megtudhattuk: fogj egy fényűző eseményt, végy hozzá egy jó fej házigazdát és rengeteg világsztárt. Az így készült Oscar-szelfit akkora felhajtás követte, hogy onnantól kezdve boldog-boldogtalan tömeges sztárfotókat készített. Előkerült egy szelfi a kilencvenes évekből is, és Ferenc pápa is rákapott a szelfire. Az év második legmenőbb fotója pedig a foci-vb-hez kötődik.
A hazai szelfikirálynők sem maradhatnak ki a jóból. Mivel van köztük egy-két sokkoló, azért a legenyhébbtől haladunk a legdurvább felé. A sort nem indíthatja más, mint Magyarország Harper Bekchamje, a kis Berki Natasa Zselyke, aki itt még alig volt egyéves, szelfizni már tudott. Tatár Csilla egy gólyás szelfije is felkerült a top 20-as válogatásba, de Szabó Zsófi fodrásznál ülős képét sem hagyhattuk ki. Ahogy az Oscar-gála szelfijére hajazó Sztárban sztár sztárfotója sem maradhatott ki. A végére pedig a három sereghajtó önfotó került: amihez nem is fűznénk semmit, nézzétek!