nlc.hu
Sztárok
Elhunyt Galkó Bence

Elhunyt Galkó Bence

Meghalt Galkó Bence színművész, a Szegedi Nemzeti Színház tagja – súlyos betegséggel küzdött.

Életének 64. évében, súlyos betegség után szombaton elhunyt Galkó Bence színművész, a Szegedi Nemzeti Színház tagja – írja a délmagyar.hu. Felesége, két lánya, három unokája gyászolja.

A Mesél a bécsi erdő kisszínházi bemutatója előtt lett rosszul, a premieren kollégája ugrott be helyette. Mindenki bízott benne, hogy most is felépül, legendás szívóssággal küzdött meg komoly betegségekkel.

2012.03.12. – TiszapART TV: Juhász Gyula: Március idusára – Galkó Bence from TiszapART TV on Vimeo.

Bátyja, Balázs példáját követve választotta a színészi pályát, 1970-től a Magyar Nemzeti Színház stúdiójában tanult, közben fellépett a Mikroszkóp Színpadon. 1973-tól majd egy évtizedig a kaposvári társulat tagja volt. 1982-ben szerződött Szegedre, ahol nemcsak színészként lépett fel, hanem játékmesteri feladatokat is ellátott és stúdió-előadásokat, városi ünnepségeket is rendezett. 1988-tól négyévnyi miskolci kitérő következett, majd 1992-től mostanáig újra Szegeden játszott. Elsősorban jellegzetes karakterfigurák, kisemberek hiteles megformálójaként őrzi meg a közönség emlékezetében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top