nlc.hu
Sztárok
Titokban összeházasodott Kulcsár Edina és Csuti

Titokban összeházasodott Kulcsár Edina és Csuti

Kulcsár Edina és Csuti őszre várják első közös gyermeküket, előtte azonban komoly lépésre szánták el magukat: még a baba születése előtt összeházasodtak.

Kulcsár Edina nemsokára világra hozza első gyermekét, már nagyon várják a párjával, Csutival együtt. A babaszoba már készen áll, ősszel pedig érkezik a kis lakója. A pár 1 éve jegyben jár, eddig azonban nem beszéltek róla, hogy mikor lesz az esküvő. Nos, úgy tűnik, erre a nyilvánosság tudomása nélkül sor került, múlt hétvégén ugyanis kimondták a boldogító igent – írja a BEST magazin.

„Egy hirtelen ötletből indult ki az egész, pár hete, egy pénteki napon találtuk ki, hogy kimondjuk a boldogító igent, és néhány nappal később már túl is voltunk rajta. Eredetileg ki kell várni a kötelező harmincnapos türelmi időt, mielőtt hivatalosan összeadják a párokat, de mivel babát várok, csak be kellett mutatnom a várandóssági kiskönyvemet, és már nem volt előttünk akadály” – mesélte a lapnak Kulcsár Edina, majd a részletekről is beszámolt. 

Nem hívtam sminkest, én festettem ki magam, a ruhámat pedig az édesanyám segítette fel rám.

„Időben, egy órával a szertartás előtt, fél kettőkor indultunk el a helyszínre, pontosabban csak indultunk volna, ugyanis bent ragadtunk a ház folyosóján a bezárt ajtónál. Hiába forgattuk a kulcsot a zárban, nem nyílt ki az ajtó” – folytatta a modell, de szerencsére nem lett komolyabb baj, odaértek a anyakönyvvezetőhöz. Edina azt is elárulta, hogy szűk körben ünnepeltek, csupán a családtagjaik, és egy-egy közeli barátjuk volt jelen. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top