Sztárok

Vasvári Vivien: „Megálmodtam, hogy meghal a babám”

A Nyerő Párosban derült ki, hogy Vasvári Vivien ismét gyermeket vár, ám nem tartott sokáig az öröm: a luxusfeleség elvesztette a kisbabáját.

Vasvári Vivient úgy ismertük meg, mint aki az élete legtöbb történéséről beszámol: pár héttel ezelőtt azonban elkeseredett videókat posztolt a közösségi oldalára, de nem árulta el, miről van szó, csupán annyit mondott, hogy majd ha eljön az idő, beszél róla. Nos, most jött el az idő: Vasvári Vivien a Story magazinban mesélt a kisbabája elvesztéséről. 

„Elmondhatatlanul fáj! Tudom, sokan átélték azt, amit én, de én most nagyon megtörtem. Az elmúlt hetekben az interjúkban nem válaszoltam egy babával kapcsolatos kérdésre sem, mert amikor a műsorban kiderült, hogy terhes vagyok, valójában már nem voltam az. Most azonban már tudok róla beszélni, igaz, csak fájó szívvel, sírva…” – kezdte a lapnak a Nyerő Páros győztese aki pont a műsorban tudta meg, hogy gyereket vár, ez azonban csak későn derült ki. Ez idő alatt pedig sokat edzett és stresszelt Vivien, ezért tartott attól, hogy baj lehet.

Rettenetesen féltem, hogy a baba nem fog megmaradni. Az orvos megnyugtatott, hogy minden rendben, a kis szíve normálisan ver. Nagyon örültünk

– emlékezett vissza a luxusfeleség, de az öröme nem tartott sokáig. „Eljött a 12. hét, amikor következnie kellett volna a genetikai szűrésnek. Ezt megelőzően egy héten keresztül azt álmodtam, hogy meghal a baba. Mindennap sírva keltem. (…) Amikor elkezdődött a vizsgálat, már láttam, hogy nem mozog, nincs szívhang. Annyira összetörtem, mint még soha!” – mesélt a fájdalmas időszakról Vasvári Vivien. Az orvosok szerint a baba nem volt egészséges, ezért ment el. Vivien a vetélést követő időszakról is mesélt a Storynak.

Kiemelt kép: Instagram

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top