nlc.hu
Sztárok
Bereczki Zoli kiakadt, káromkodva vonult ki

Bereczki Zoli kiakadt, káromkodva vonult ki

Az ócska viccekre eddig sem volt vevő Bereczki Zoltán, de ami a tegnapi Sztárban sztár leszek! felvételén történt, az túlment nála egy határon.

Amikor a Sztárban sztár leszek! fellépőit megkérdezik, melyik zsűritagtól tartanak, akkor a versenyzők egy része azt válaszolja, hogy Tóth Gabi éles nyelvétől félnek, de azért Bereczki Zoltán véleményére kíváncsiak leginkább, mert köztudott, mennyire kritikus. 

Bereczki Zoltán kiakadt a Sztárban sztár leszek! egyik fellépő párosára

Ezúttal egy pókembernek öltözött fellépőpáros verte ki a biztosítékot a zsűrinél, és míg Horváth Tomi, Pápai Joci higgadtan reagált, addig Tóth Gabi megérezte, hogy baj lesz ebből. A versenyzők ugyanis nem énekeltek, csak Taylor Swift Shake It Off című számára ugráltak, és közben egy ragacsos habbal fújták a zsűrit. Tilla annyival kommentálta, hogy most vesztettük el a zsűrit.

„Hát, amit most a Bereczkitől kaptok, azt én inkább nem hallgatom megy, úgyhogy kimegyek” – mondta Gabi, és ráérzett. A zenész éppen akkor állt fel a székéből, és mielőtt kivonult a stúdióból, annyit mondott a színpadon álló két pókembernek öltözött figurának: 

„Figyeljetek, én még nem mondtam ilyet, de menjetek ti a picsába!”

Hogy ez mennyire volt jogos Bereczkitől, azt eldöntheted, és ha úgy érzed, visszanéznéd, inkább megnéznéd az egész jelenetet, mielőtt döntenél, akkor lentebb megtalálod a videót is. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top