nlc.hu
Sztárok
„A mentornak nem szabad elrontania a versenyzőjét” – interjú ByeAlexszel és Ruszó Tiborral

„A mentornak nem szabad elrontania a versenyzőjét” – interjú ByeAlexszel és Ruszó Tiborral

Ruszó Tibi imádja, ha odajönnek hozzá szelfit kérni, és már ismét szingli (!), ByeAlex pedig még arra vágyik, hogy az X-Faktor döntőjében az ő három mentoráltja mérkőzzön meg egymással. A 2019-es X-Faktor győztesével és mentorával beszélgettünk.

Milyen érzés zsinórban másodszor nyerni?

Alex: Nem szar. Igazából én négyszeres győztes vagyok az utóbbi két évben. Tavaly és idén is az én mentoráltjaim hozták el az első és második helyezést is.

Akkor innen már csak úgy van följebb, ha mindhárom döntős a tiéd lesz.

Alex: Már idén is arra pályáztam, hogy a döntőben mindhárom versenyző az enyém legyen, de Patrik végül kifúrta Manuelt.

ByeAlex két mentoráltja is az X-Faktor 2019 döntőjébe jutott (Fotó: Sajtóklub)

Tibi, sikerült már felfognod, hogy te nyerted meg a 2019-es X-Faktort?

Tibi: Most kezdem elhinni ezt a győzelmet, de még nem hittem el. Nagyon fog hiányozni mindenki, nemcsak Alex, Andor és Manuel, hanem minden stábtag. Kell egy pici idő, hogy megszokjam: már nem lesznek velem.

Nem tartasz attól, hogy eddig ott volt mögötted Alex és az RTL-es csapat, mostantól azonban nélkülük kell helyt állnod?

Alex: Tibi még nagyon fiatal ahhoz, hogy önállóan építgesse a pályáját. Nem várható el, hogy konkrét karriertervei legyenek. Ott lesz a Gold Record kiadónál, ahol jó emberek dolgoznak, teli vannak ötletekkel, és ők segíteni fognak Tibinek abban, hogy megtalálja az útját. Egyedül ő még nem tudná kezelni ezt az ismertséget, meg azt, hogy jött valahonnan, ahol nem volt semmije, most meg hirtelen meglesz mindene – ha jól csinálja. Ezért jó az, hogy rögtön van kiadó, és rögtön van menedzsment. Alighogy megvolt a győzelem, már most vannak leszervezett fellépései. Lesz sok koncertje.

Az X-Faktor előtt volt bármilyen színpadi rutinod?

Tibi: Otthon fesztiválokon, falunapokon énekeltem roma dalokat, volt, hogy elég nagy közönségnek. Ezután jött az X-Faktor.

Ruszó Tibi az X-Faktor 2019 győztese, de még nem fogta fel, ami vele történt (Fotó: Sajtóklub)

A műsorban elmondtátok, hogy majdnem készen kaptátok őt…

Alex: Azért sokat fejlődött, nem úgy volt, hogy bejött az ajtón, és kész volt. Az viszont igaz, hogy elég határozott elképzelése volt arról, hogy hogyan és mit énekeljen. Nem voltunk útkeresésben, hogy mi legyen a műfaj. Egyedül a Despacitónál mozdultunk el ettől, de azt meg humornak szántuk. Reméltük, hogy ettől kicsit jobban megismerik a nézők a személyiségét is. Azért ez egy fiatal gyerek, aki szeret nevetni és szórakozni. Még mentálisan sem kellett rajta sokat dolgoznunk, a legtöbb munka abban volt, hogy a hangok mindig ott legyenek, ahol kell. A színpadi mozgásban is sokat fejlődött. Eleinte egy helyben állt, toporgott, a végén meg már táncolt. Már nemcsak azon gondolkodott, hogy jól elénekelje a dalt, hanem elkezdte magát jól érezni a színpadon. Az emberek hajlamosak elfelejteni – tudom, hogy utálják ezt hallani, kamaszként én is utáltam volna –, hogy ők még csak tizenhat éves gyerekek. Amit ők kaptak az elmúlt hónapokban – legyen szó pozitív vagy negatív dolgokról –, azt ők befogadták. Pedig ez nehéz. Ebben is fejlődött. Megtanulta kezelni, hogy róla folyamatosan beszélnek. Tibi abban van előnyben a többiekkel szemben, hogy nem annyira foglalkozik a nettel, az Instagrammal és a Facebookkal. Nem nyomja annyira, mint más fiatalok. Emiatt sosem volt nagyon rosszkedvű, vagy sosem volt nagyon lent.

Nem is volt a kiesőzónában…

Alex: Nem, de a kettő nem függ feltétlenül össze. Másért is lehet a versenyzőnek rossz kedve. Manuelnél és Andornál is voltak hullámok. Ezeket a nézők nem látják, és nem is veszik figyelembe, hogy nekik pszichésen is fel kell készülniük. Egyszer csak elkezdett beszélni róluk egy egész ország. Tudom, hogy milyen nagy teher ez, és én felnőttként éltem meg. Az a legnehezebb ebben, hogy kimész az utcára, és már nem az vagy, aki voltál.

Tibi, a stílusod, a színpadi öltözékeid terén érzed, hogy kikupálódtál?

Tibi: Igen.

Alex: Tibi a legjobb interjúalany, mindig is mondtam. (nevet)

Karácsonyra hazautazol?

Tibi: Már ma hazamegyek. Nagyon várom, bár még nem tudom, mennyi időt maradhatok otthon.

Ruszó Tibi, az X-Faktor 2019 győztese (Fotó: Sajtóklub)

Tudsz még tömegközlekedni egyébként, vagy már mindenhol megrohannak a rajongók?

Tibi: Tudok. Odajönnek hozzám az emberek, de én ezt szeretem. Bírom, amikor megállítanak, hogy csináljunk egy közös képet.

Alex: Még.

Alex, te ezt jól viselted A Dal megnyerése után?

Alex: Amikor A Dalt megnyertem, az volt az utolsó alkalom, hogy tömegközlekedéssel mentem, amikor bementem a stúdióba. Utána soha többet nem szálltam BKV-re, maximum InterCityre. Én nem tudtam csak úgy kimenni az utcára. Most sem tudok sok helyen csak úgy kóvályogni. Ha a Camponába bemegyek egy olyan időszakban, amikor sok az ember, már feszélyez a dolog.

Mondjuk azért ti ketten eléggé más típusú személyiségek vagytok.

Tibi: Én tényleg bírom ezt.

Alex: Ő jobban viseli azt, ha vadidegenek átölelik az utcán. Én ennél zárkózottabb vagyok.

Mit vársz attól, ha hazamész? Hogyan fogadnak majd?

Tibi: Amikor legutóbb hazamentem, rengetegen vártak. Szerintem most is így lesz.

Lehet így pihenni?

Tibi: Nem, dehogy. De ez nem baj.

A barátnőd még megvan?

Tibi: Nincs.

Alex: Már megint nem?!

Tibi: Most ő volt a hibás, nem én.

Alex: Pedig Tibi igazán mindent megtett ezért a kapcsolatért. Kimondta egy interjúban, hogy félrelépett. (nevet)

A pillanat, amikor kimondták Ruszó Tibor nevét az X-Faktor 2019 döntőjében (Fotó: Sajtóklub)

Külső szemmel elég régóta egyértelműnek tűnt, hogy Tibi nyeri az évadot. Nem volt kiesőzónában, a neten is messze rá érkezett a legtöbb pozitív reakció… Ez belülről is ennyire egyértelmű volt?

Alex: Valamennyire igen. Szóba is került, hogy Tibi olyan volt, hogy bármelyik mentorral megnyerhette volna az évadot, de Gáspár Laci mondta nekem, hogy szerinte ez nem igaz. Szerinte a Tibi azért is menetelt ilyen magabiztosan előre, mert azáltal, hogy én nem egyértelműen őt választottam, rögtön lett egy története. Ezt most tisztába is teszem: abban, hogy bizonytalan voltam a közös munkánkban, nem volt semmi személyes. Egyszerűen azok a dalok, amiket az előválogatókon énekelt, egyáltalán nem álltak közel hozzám. Végiggondoltam, hogyan fog találkozni a kettőnk ízlése, és mit csinálhatnánk mi együtt, és nem voltam biztos abban, hogy ez a találkozás szerencsés lesz, márpedig én nem szeretem, ha a mentoráltjaim az első egy-két adásban kiesnek. Viszont ő mindig annyira jól énekelt, hogy nem dumálhattam ki magam azzal, hogy ez nem az én műfajom, mert igazságtalan lett volna. Írják a nézők kommentekben, hogy nem is akartam őt, ami nem igaz: elvittem őt a mentorházba. Ha nem akartam volna dolgozni vele, nem viszem el oda. Aztán a mentortársaim úgy döntöttek, hogy mi ketten dolgozzunk együtt, és én az első adásban odaadtam azt a dalt neki, amit még én sem szoktam koncerteken énekelni, mert annyira személyes nekem: az Apám sírjánált. Tudtam, hogy az egy olyan nóta, hogy ha jól megcsinálja, akkor mindvégig pajzsként tudja őt védeni. És így is lett: a YouTube-ra feltöltött kalózvideó másfél millió nézőnél jár. Ott éreztem meg először, hogy ha nem is biztos a győzelem, a döntő száz százalék.

Tibi, neked nem volt nehezebb bizalmat adnod Alexnek azáltal, hogy nem egyértelműen téged választott?

Tibi: Egyáltalán nem.

Alex: Tökre a helyén kezelte a dolgot, tudta, hogy nincs ebben semmi személyes.

Hogy találtátok meg a közös zenei hangot?

Alex: Ő jött, és hozta magával, hogy miket szeretne az adásokban énekelni. Ezek mindig következetesen ugyanolyan dalok voltak. Viccelődtem is az elején, hogy Tibi, te nem hallgatsz olyan zenét, ami 2000 után íródott? Mindig kinevetett ezért, szóval láttam, hogy ő nem fog Bruno Marst és Halott pénzt énekelni, mert őt ez nem érdekli. Itt nem volt útkeresés, meg ilyenek. Ha elkezdtünk volna más dolgokkal próbálkozni, akkor az lett volna, hogy rosszul énekel az adásban, és talán kiesik valahol a közepénél, mert nem azonosul a dallal. Van olyan versenyző, akinél nem lehet utat keresni. Akinek nagyon határozott stílusa van, azzal nem szabad mást csinálni. A mentornak nem szabad elrontania a versenyzőjét, mert akkor jogosan kérik számon, hogy te mi a francot csinálsz?

El tudod képzelni, hogy valaha írj dalt Tibinek?

Alex: Dalt? Nem. Szöveget? Igen. A döntős saját dalához is én írtam a szöveget Mórocz Tomival. Semmi szín alatt nem tudtam azt elképzelni, hogy a versenyzőim olyan dallal álljanak színpadra a végén, amihez nekem semmi közöm. Nem adhattam ki valakinek, hogy írjon nekik szöveget, hiszen én ismerem őket. Egy külsős szövegíró, aki nem ismeri őt, hogy írjon szöveget neki? Ezt csak így lehet szerintem. Utálom az olyan iparos-hozzáállást, hogy itt a zene meg a szöveg, te csak énekeld el, de közben fogalmam sincs, hogy te ki vagy. Én nem énekelhetném él a Tibi dalát, ahogy az Andorét sem, mert ezek rájuk, az ő személyiségükre íródtak.

Rögtön megszeretted a saját dalod?

Tibi: Igen. Már akkor, ahogy meghallottam a zongoraalapot.

Az jó, mert sokáig fogod énekelni.

Alex: Majd nem fogod szeretni. (nevet)

Volt idő, amikor utáltad a Kedvesemet?

Alex: Persze. Sőt volt néhány év, amikor nem is játszottam, de most már imádom. Előfordult, hogy elkezdtük a koncerten az első taktusait, aztán bemondtam, hogy „na, ezt a szart nem játsszuk”. (nevet)

Az X-Faktor 2019 győztese, Ruszó Tibi 2019. december 14-én (Fotó: Sajtóklub)

Sokszor kifejtettétek adásban, mennyire fontos, hogy Tibi igazi mesehős, és milyen jó története van. Mi a fontosabb egy X-Faktor-indulónál: a jó történet vagy a jó éneklés?

Alex: A történet. Erre a legjobb példa Gulyás Roland. Bika hang és kinézet, minden megvolt benne, és épphogy el lehetett rugdosni a legjobb háromig. Nem látták az emberek, hogy ő kicsoda, nem voltak történetei, nem voltak megható pillanatai. A másik példa Manuel. Neki voltak történetei, de ezek az emberek számára sokszor negatív sztorik voltak, ezért nem tudták őt száz százalékosan megszeretni. Viszont azok a történetek arra tökéletesek voltak, hogy abban a közegben színpadra álljon, ami neki való. Mondtam neki, hogy ezen ne bánkódjon, mert neki nem kell az ország kedvencének lenni: elég, ha csak egy réteg szereti őt, akikhez ő tartozik. Tibinek és Andornak olyan embernek kellett lennie, akiket egy ország szeret.

Nehéz volt kitárulkozni és a családod életéről, a hátteredről őszintén mesélni milliók előtt?

Tibi: Én ezt nem szégyelltem soha, nekem nem volt ciki. Mindent elmondtam.

Alex: Ezt hallottuk is. (nevet)

Meglepett valamivel?

Alex: Azon hahotázva röhögtem, amikor egy interjúban simán kikotyogta, hogy félrelépett. Mondom, more, ezt mégis hogy gondoltad? (nevet) Általában Manuel generált olyan dolgokat a neten, hogy egy idő után reggelente ráírtam, hogy kell-e valamiről tudnom. Így kezdődtek vele a napjaim. Aztán jött ez Tibivel, de ettől nem ideges lettem, csak nagyon röhögtem. Én ezt nem hiszem el.

Attól nem tartottál, hogy a nézők kevésbé szeretnek majd ezután, és ez esetleg a győzelmedbe kerülhet?

Tibi: Nem, mert nem léptem félre, csak beszéltem telefonon egy rajongómmal. Ez nem félrelépés, csak megtudta a barátnőm. Mást írtak róla, mint ami történt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top