nlc.hu
Sztárok
Ezekért a celebesküvőkért szoríthatunk nagyon 2020-ban

Ezekért a celebesküvőkért szoríthatunk nagyon 2020-ban

Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy megtippeljük, mely hírességek állnak majd oltár elé 2020-ban, elég csak meglesnünk, hogy kik azok, akik az előző évben eljegyezték egymást. Nagyon izgulunk azért, hogy ez a kilenc esküvő összejöjjön a következő évben.

Emma Stone és Dave McCary

Legjobb barinője, Jennifer Lawrence sem húzta sokáig: 2019-ben megkérték a kezét, és ugyanebben az évben már az esküvőt is lezavarták. Miért várna tovább Emma Stone? A lánykérésre december elején került sor, és ha tippelnünk kellene, azt mondanánk, hogy a lakodalom is meglesz 2020 nyarán. Párjával, Dave McCaryvel a Saturday Night Live című vicces amerikai tévéműsor felvételén ismerkedtek meg egymással, ahol a férfi íróként dolgozik. Azóta sülve-főve együtt vannak, bár tény, hogy nyilvánosan nem sűrűn mutatkoznak együtt. A bejelentés McCary Instagram-oldalán történt, és természetesen gyűrű is járt hozzá.

Fotó: Kevork Djansezian / Getty Images

Nagy Ervin és Borbély Alexandra

Magyarország egyik legsikeresebb színésznője és színésze 2016 óta alkot egy párt: a Katona József Színházban próbálva szerettek egymásba. Azóta sem kerülik együtt a reflektorfényt, jó néhányszor láthattuk őket együtt, és ha a kapcsolatukról kérdezik őket egy-egy interjú során, mindig megosztanak a világgal ezt-azt. Így szinte természetes, hogy az eljegyzés hírét sem tartották titokban: Borbély Alexandra Instagram-oldalán érkezett a kissé homályos, de gyűrűt azért tartalmazó eljegyzési fotó november második felében. Ha nem akarnak túl sokat várni, akkor ebből bizony 2020-ban esküvő lesz!

Fotó: smagpictures.com

Rubint Rella és Novothny Soma

Természetesen egy valamirevaló influenszer az eljegyzésének minden pillanatát megörökíti és megosztja a rajongókkal (egyelőre a nászéjszakánál még nem ugyanez a helyzet, de idővel még oda is eljuthatunk), így nem csoda, hogy Rubint Rella nagy pillanatáról nemcsak egy rongyos fotó, hanem videó is készült, ami nem maradhatott meg szűk baráti körben. Bár az eljegyzés még 2019 elején volt, gyors esküvő nem követte a dolgot már csak azért sem, mert Rella követte futballista vőlegényét, Novothny Somát Dél-Koreába, amikor a srác egy ottani futballcsapathoz szerződött. Remélhetőleg 2020-ban valamikor hazatérnek, és lesz idejük összabarkácsolni egy flancos, Instagram-kompatibilis lakodalmat.

Fotó: smagpictures.com

Joaquin Phoenix és Rooney Mara

Joaquin Phoenix állítása szerint még soha nem volt ilyen boldog és kiegyensúlyozott az élete során, mint manapság, és ez csak részben köszönhető annak, hogy a Joker című filmje több mint egymilliárd dollárt kaszált, és sokan Oscar-esélyesnek tartják az alakításáért. A lelki egyensúlya sokkal inkább Rooney Marának köszönhető, akivel még A nő című film forgatásán ismerkedtek össze, de csak a Mária Magdolna után lettek egy pár. Mara idén lelkesen végigkísérgette párja jokeres sikerének állomásait már a Velencei Filmfesztiváltól kezdve, és mint azt a US Weekly még a nyáron megírta, egy eljegyzést is sikerült összehozniuk. Mivel nem sűrűn nyilatkoznak a kapcsolatuk állásáról, nem várható, hogy óriási felhajtás lesz az esküvőjük körül, sőt az is lehet, hogy majd csak hetekkel/hónapokkal utána értesülünk arról, hogy már megtörtént, de nagyon gyanús, hogy 2020 lesz az ő évük.

Fotó: Jacopo Raule / GC Images

Király Viktor és Virág Anita

Király Viktor májusban Rómában, a Trevi-kútnál kérte meg szerelme, a modell-kozmetikus Virág Anita kezét, aki nem mondott neki nemet. Ez nem is csoda, lévén a lánykérés nem volt elhamarkodott: ők ketten már két éve, 2017 nyara óta voltak együtt. A lány a Király család próbáján is sikeresen átment, de mivel idén egy házfelújítás vitte el az idejük nagy részét, a terv az, hogy a nagy esemény valamikor 2020 nyarán vagy őszén lesz – legalábbis a menyasszony ezt mondta a Vasárnapi Blikknek –, és mivel ebben elég hagyományosan gondolkodnak, utána jöhetnek a gyerekek is.

Fotó: smagpictures.com

Jennifer Lopez és Alex Rodriguez

Oké, JLo már elég rutinos házasodó, lévén háromszor esküdött és vált el, de pont emiatt talán itt az ideje, hogy negyedszerre tényleg összejöjjön neki az igazi. Alex Rodriguez ex-baseballcsillag (a rajongóinak csak A-Rod) még márciusban kérte meg az énekesnő kezét a Bahamákon, természetesen a tengerparton, naplementében, ahogy azt kell. Azonban nem álltak meg ennyinél: kicsivel később még egy rongyrázós eljegyzési bulit is tartottak. Azóta többször felvetődött a kérdés: mikor lesz az esküvő? Válaszra egyelőre hiába várunk, csak annyi biztos, hogy a gyerekeiknek nagy szerepet szánnak majd a nagy eseményen, amit várhatóan JLo fog szervezni, és a férjének mindössze annyi lesz a dolga, hogy időben megjelenjen – legalábbis ő egyszer ezzel viccelődött. Mivel egyikük sem az a titkolózós fajta, biztosak lehetünk abban, hogy a nagy napról mind időben értesülni fogunk, és a közös fotóik is lélegzetelállítóak lesznek.

Fotó: Rachel Murray / Getty Images

Katy Perry és Orlando Bloom

Minden idilliként indult kettejük között még 2016-ban, aztán szakítottak, majd se veled, se nélküled kapcsolatban tengődtek, hogy aztán 2018-ra nagyjából lecsillapodjanak a kedélyek, és ismét úgy kezdjenek el viselkedni, mint egy normális pár, akik szerelmesek egymásba. A nagy pillanat végül 2019-ben, Valentin-napon érkezett el, és Bloom egy olyan brutális gyémántgyűrűt vett párjának, hogy el is ment rá laza ötmillió dollárja, már ha hihetünk a szakértőknek. A férfi még arra is figyelt, hogy Perry konzervatívabb szülei miatt először tőlük kérjen engedélyt, és csak ezután jött a lánykérés, amiben a gyűrűn túl is volt minden: közös vacsora, helikopterezés és rögtön egy családi eljegyzési ünnepség is. Az esküvőt eredetileg már idén decemberben megtartották volna, de a tervezett helyszínnel kapcsolatban bonyodalmak léptek fel, így várhatóan a jövő év első negyedévében tudják majd bepótolni. Az biztos, hogy mindenki értesülni fog róla.

Fotó: Phillip Faraone / Getty Images

Veréb Tamás és Klajkó Szandra

Még egy képügynökséghez is felkerültek Veréb Tamás színész-énekes és Klajkó Szandra táncművész eljegyzési képei, annyira idillikusan sikeredtek a Budaörsön készült fotók. Ők ketten már 2015 óta alkotnak egy párt, a munka hozta őket össze, és azóta is előszeretettel dolgoznak együtt: Szandra felelős Tamás tánckoreográfiáiért, legyen szó klipről vagy színpadi produkcióról, most pedig egy közös művészeti stúdió alapításán fáradoznak. Mivel az eljegyzést szeptemberben jelentették be, logikusnak tűnne egy 2020-as esküvő folytatásként, de eddig sem igazán siettek, szóval erre azért még ne vegyünk mérget.

Fotó: Schumy Csaba / smagpictures.com

Dennis Quaid és Laura Savoie

Dennis Quaid ugyan már háromszor házasodott, de meggyőződése, hogy negyedjére tényleg sikerült megtalálnia az igazit, és ebben az se zavarja, hogy Laura Savoie laza harminckilenc (!) évvel fiatalabb nála. Míg Quaid a hatvanötödik, addig Savoie a huszonhatodik életévét tapossa, de mind tudjuk, hogy az igaz szerelemben a kor nem jelenthet akadályt, és ezt maga a színész is így gondolja, akinek eddigi leghíresebb házastársa egyébként Meg Ryan volt. Quaid és a Texasi Egyetemen épp a doktoriján dolgozó Savoie egy üzleti rendezvényen találkoztak, és a kapcsolatuk szerelem volt az első látásra. A lánykérés néhány hónappal később történt meg Hawaii-on, a festői Oahun, és ha ilyen tempóban folytatódik a dolog, a 2020-as esküvő már-már biztosnak mondható.

Fotó: Marco Garcia / Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top