Sztárok

Hogyan jutottak idáig? Harry és Meghan története az első perctől időzített bomba

Sokáig azt hittük, Vilmos üt majd jobban az édesanyjára. Nem így lett. Harry lassan minden protokollt felrúg, és a napokban az is kiderül, mi lesz ennek a következménye.

Ha utólag szeretnénk okosak lenni, azt mondhatnánk, a brit királyi családban keletkezett felfordulás már jó ideje kódolva volt. Legalábbis, ha Harry herceg eddigi életére visszatekintünk, és meglátjuk a jellembeli hasonlóságokat édesanyjával.

A ma 35 éves Henry Charles Albert David 1984-es születésekor – és még jó darabig utána is – a britek Vilmos hercegben látták Diana hasonmását. Végül mégis úgy fest, hogy Harry ütött jobban édesanyjára.

Lázadó tinédzserből a meglepetések hercege

A kisebb herceg már a kezdetekben nehezen leplezte érzéseit, látható volt ez akkor is, amikor Diana 1997-es temetésén folyamatosan maga elé nézett. Sokan úgy vélik, lázadása is annak volt köszönhető, hogy nem tudta megemészteni édesanyja halálát, és hozzá hasonlóan menekült a ridegtartás és a szigorú keretek elől, amikkel a monarchia együtt jár.

Fotó: Georges De Keerle / Getty Images

Harry az érettségi után, a katonai akadémia előtt egy évig utazgatott, ellátogatott Ausztráliába, ahol (mint apja, Károly herceg fiatalkorában) egy tehéntelepen dolgozott, és Lesothóban is járt, ahol árvákkal foglalkozott. Komolyan vette katonai szolgálatát is. Amikor egységét Irakba vezényelték, mindenki azt hitte, a herceg azon lesz, hogy megússza a szolgálatot, de Harry erre rácáfolt: azt nyilatkozta, leszerel, ha nem tarthat egységével a Közel-Keletre.

A herceget végül nem engedték a frontra, amibe nagy nehezen beletörődött. A döntést azzal indokolták, hogy személye kiemelt célponttá tenné, és bajba sodorná az egész egységét. 2007 májusában az Irakban szolgáló brit katonák közül sokan „Én vagyok Harry” (I’m Harry!) feliratú pólót viseltek, utalva a Spartacus című filmre, amelyben a legyőzött rabszolgavezér harcostársainak Marcus Licinius Crassus római hadvezér kegyelmet ajánl, ha vezérüket elárulják, de mindegyik csak ezt kiáltja: „Én vagyok Spartacus!”

Harry herceg Afganisztánban (Fotó: John Stillwell / POOL / Anwar Hussein Collection / WireImage)

Végül, pár évvel később sikerült a frontra kerülnie: teljes titokban Afganisztánba vezényelték. Közel-keleti szolgálati idejéről egyszer úgy nyilatkozott: „Akkor éreztem magam életemben először normálisnak.”

Harry jól tűrte a sajtó érdeklődését, kivéve akkor, amikor a magánéletéről volt szó. A nem kívánt figyelemtől legalább annyira viszolygott, mint Diana, lázadozásai miatt a királyi család fekete bárányának is titulálták.

Tizenhét éves volt, amikor megszellőztették, hogy füves cigit szívott és ivott a haverjaival. Többször összetűzésbe keveredett a paparazzókkal, egyszer például akkor, amikor a Highgrove House-ban rendezett Colonial and Native jelmezbálon az Afrikakorps tisztjének egyenruhájában, horogkeresztet ábrázoló karszalaggal fényképezték le. Harry akkor is bajba került, amikor kikerült egy videófelvétel abból az időből, amikor Afganisztánban szolgált. Ebben „kis pakiknak” hívta a pakisztániakat, és „rongyfejűnek” az arab ruhában lévő helyieket. Azok, akikről így beszélt, nem sértődtek meg, és nem tartották Harryt rasszistának, ennek ellenére a hercegnek sokadjára kellett nyilvánosan bocsánatot kérnie.

A sok magánéleti botlás ellenére Harry nőügyei egyáltalán nem voltak botrányosak – vagy ha azok is voltak, nem kerültek nyilvánosságra. Meghan Markle előtt hosszú ideig Chelsy Davy volt a barátnője, a britek már készpénznek vették, hogy el is veszi a fiatal lányt. Nem így történt.

Chelsy Davy (Fotó: Instagram)

2016 végén Harry mindenkit sokkolt, amikor kiderült, hogy egy kanadai születésű, elvált, félvér színésznőt szeret. A britek többsége imádta a herceg húzását, Diana lázadását látták benne, azt, amitől az avíttosodó monarchia modernizálását remélték. 

„Ez nem játék, ez az életünk”

Harryt és Meghant a pár közös barátja mutatta be egymásnak egy vakrandin, 2016 júliusától találkozgattak. A brit bulvársajtó ráharapott a témára, darabokra szedték Meghant. Korábbi szerepein viccelődtek, pikáns fotóit mutogatták, megkerestek mindenkit, aki ott volt az első esküvőjén, hogy mondjon pár jó szót, de inkább sok rosszat a herceg új választottjáról. Harry „pajkos elvált asszonyaként” aposztrofálták, és tényként állították, hogy még egy exbarátjával randizott, amikor megismerte a herceget.

Ezek után Harry nem tehetett mást, 2016 novemberében kiadott egy közleményt, amiben hivatalosan is vállalta kapcsolatát Meghannel, és szóvá tette azt a mostoha bánásmódot, amit a média tanúsít a párjával szemben. „Nincs rendben, hogy egy pár hónapos kapcsolat után Miss Markle-t ilyen támadások érjék. Ez nem egy játék. Ez az életünk” – állt a közleményben. Harry nem először ütött meg ilyen hangot a bulvársajtóval, a mai napig őket okolja édesanyja haláláért.

Meghan ezután a Vanity Fairnek adott egy nagyinterjút, hogy ő is meséljen újdonsült szerelméről.

Váratlan hab volt a tortán, amikor két hónappal később, 2017 elején a pár bejelentette, hogy eljegyezték egymást. Életük első közös interjúját a BBC-nek adták, nevetgéltek, fogták egymás kezét, és többször elmondták, mennyire szerelmesek. Ilyen nyilvános szeretetkinyilvánítás a királyi család történetében még nem nagyon volt, ahogyan az is újdonságot jelentett, hogy míg a korábbi interjúkban inkább a férfiak beszéltek, ezt a beszélgetést abszolút Meghan vezette.

Eljött 2018 májusa, és a pár a windsori kastélyban kimondta a boldogító igent. Az érdeklődés talán még Katalin és Vilmos esküvőjét is lekörözte, pedig Diana idősebb fia volt a kedveltebb herceg.

Ezzel a friggyel egyébként Meghan és Harry történelmet írtak. 82 évvel ezelőtt, amikor a többszörösen elvált amerikai Wallis Simpson hozzáment VIII. Eduárd brit királyhoz, az uralkodó kénytelen volt lemondani a trónról. Harry viszont megtartotta hercegi címét, és Meghan is Sussex hercegnéje lett.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Happy one year anniversary to Their Royal Highnesses, The Duke and Duchess of Sussex! Today marks the one year anniversary of the wedding of The Duke and Duchess of Sussex. Their Royal Highnesses exchanged vows at St George’s Chapel within the grounds of Windsor Castle on May 19th, 2018. The selected song “This Little Light of Mine” was chosen by the couple for their recessional. We hope you enjoy reliving this moment, and seeing some behind the scenes photos from this special day. A message from The Duke & Duchess: Thank you for all of the love and support from so many of you around the world. Each of you made this day even more meaningful. Photo credit: Chris Allerton/Joe Short (B&W); PA (color) ©️SussexRoyal (B&W images and video)

The Duke and Duchess of Sussex (@sussexroyal) által megosztott bejegyzés,

A sajtó nem nyugodott, tovább pörgött, már az esküvő előtt felkeresve Meghan elhidegült, ám szenzációkeltésre kapható és pénzért ácsingózó apját és féltestvérét, akik telesírták az oldalakat azzal, mennyire hálátlan és szívtelen az amúgy humanitárius munkáiról is ismert színésznő. Apja szereplése odáig fajult, hogy Thomas Markle sok pénzért abba is belement, hogy előre beállított paparazzofotók készüljenek róla – amikor pedig ez kiderült, a sajtó megint Meghant vette célpontba. Sokáig találgattak, megy-e az apa az esküvőre, vagy sem, végül szívinfarktusa miatt távol maradt, és a színésznőt Károly herceg vezette oltár elé.

Féltestvére az esküvő után sem szállt le Meghanról, állandó szereplője lett a bulvármédiának, minden alkalmat megragadott, hogy pocskondiázza őt. Azt viszont nem tudni, ő vagy apjuk volt-e az, aki a Mail on Sundaynek 2018 februárjában eladta azt a levelet, amit állítólag a hercegné írt apjának.

Ez a húzás lehetett az utolsó csepp a pohárban: Harry herceg bejelentette, hogy „a Meghan ellen folytatott mocskos kampány miatt” több sajtóterméket is beperelnek. „Túl sokáig figyeltem némán a feleségem szenvedését. Tudom azt is, mit műveltek anyámmal. Bár sokáig jó képet vágtunk a történtekhez, elmondani nem tudom, mennyire fájdalmas ez” – írta Harry.

A botrány közepette jelentette be a pár, hogy első gyereküket várják, a várandósság sem lett azonban békés. Míg Katalint kedvesnek és bájosnak írták le akkor, amikor terheshasát simogatta, a sajtó Meghantól ízléstelennek és figyelemhajhásznak minősítette a mozdulatot. Újabb össztűz zúdult a hercegnére akkor is, amikor kiderült, hogy New Yorkban, barátaival tartott babaváró bulit.

A pár a szülés időpontjának közeledtével újabb hagyományt rúgott fel: bejelentették, hogy Meghan nem fog közvetlenül a szülés után fotózkodni a kicsivel, csak pár nap múlva állnak kamera elé. Ez meg is történt, Archie Harrison Mountbatten-Windsort úgy mutatták be a világnak, hogy Meghan egy ujjatlan ruhában volt, egyáltalán nem rejtegetve a terhessége alatt felszedett plusz kilókat.

Ekkorra már túl voltak egy nagyobb lépésen. Nem sokkal Archie születése előtt kiköltöztek a Kensigton-palotánál lévő Nottingham Cottage-ből, Vilmos és Katalin szomszédságából, és a windsori Frogmore Cottage-ben kezdtek új életet. Ezzel a lépéssel Meghan a követelőző díva jelzőt nyerte el a sajtótól, és ekkor indult el az a pletyka is, miszerint a két testvér viszonya végérvényesen megromlott, Vilmos és Katalin ugyanis a visszafogott, nagy érzelmi megnyilvánulásoktól mentes konzervatív vonalat viszik, míg Harry és Meghan ennek szöges ellentéte. 2019-ben a testvérek tovább folytatták a távolodást: június 20-án a sussexiek bejelentették, hogy kilépnek az egykor Harry és Vilmos által közösen alapított Royal Foundationből, és saját jótékonysági szervezetet hoznak létre.

Nyár végére olyan ramaty lett a helyzet, hogy Harry és Meghan saját imidzse helyrebillentésére dokumentumfilmet készíttetett afrikai körútjáról. Ebben Meghan könnyeivel küszködve reagált arra a kérdésre, hogy jól van-e. „Nem sokan kérdezik ezt meg tőlem” – válaszolta, majd hozzátette: nem, nincs jól, a friss anyai szerep mellett a média támadásaival is meg kell küzdenie.

Harry a testvérével kapcsolatos viszályról is beszél a filmben, bár elég diplomatikusan fogalmaz: „Egyértelműen más utakat járunk most, de én mindig ott leszek neki, és tudom, hogy ő is ott lesz nekem.”

Egy hiányzó kép többet mond ezer szónál

A viharfelhők tovább gyűltek, amikor novemberben a pár bejelentette, hogy a karácsonyt nem tölti Sandringhamben, helyette Meghan édesanyjánál, Doria Raglandnél lesznek Kanadában. Ráadásul utaltak arra, hogy ez a jövőben is így lesz: idejüket megosztva, kétlaki életet szeretnének élni.

II. Erzsébet karácsonyi üdvözleténél a nézők már kézzelfogható bizonyítékot is kaptak a viszályra: a felvételen látszott, hogy lekerült az uralkodó asztaláról Archie, Meghan és Harry családi képe. Pár napra rá a palota egy hivatalos fotót is közreadott, amin II. Erzsébet mellett fia, Károly herceg, Vilmos herceg és az ő fia, György cambridge-i herceg voltak csak ott, Harry nem. A királynő nevében a Buckingham Palota ezt azzal magyarázta, hogy az uralkodó három örökösével szerepel a felvételen.

Ezt elhitte, aki akarta, de talán nem véletlen, hogy pár nappal később, január 8-án a sussexiek tulajdonképpen benyújtották lemondásukat. Hivatalosan fogalmazva: visszaléptek a királyi családban betöltött vezető szerepüktől, céljuk, hogy anyagilag is önállósodjanak. A királynő állítólag tajtékzott, mikor a sajtóból értesült az ügyről, Madame Tussaud panoptikumában pedig órákon belül arrébb rakták a királynőtől és Vilmoséktól Harry és Meghan viaszszobrát.

A nagy szakítással kapcsolatban háromféle vélemény uralkodott el a közösségi oldalakon és a sajtóban. Vannak, akik kinevetik az önállósodási szándékot, tekintve hogy Harry herceg a királyi család tagjaként a brit adófizetők pénzéből él, ráadásul a döntést és a bejelentés módját árulásnak és tiszteletlenségnek tekintik. Mások tapsolnak és gratulálnak a párnak azért, hogy ki mertek állni saját magukért, és kiléptek egy ilyen „megkövesedett” rendszerből. A harmadik csoport tagjai pedig csak és kizárólag Meghan Markle-t teszik felelőssé a történtekért.

II. Erzsébet királyné, Meghan és Harry herceg a Brit Királyi Légierő fennállásának százéves jubileumán (Fotó: Max Mumby / Indigo / Getty Images)

Egy biztos: áll a bál. II. Erzsébet a történtek után sürgősen magához hívatta Harryt, a tanácskozások előreláthatóan pár napig folynak. Meghan már a bejelentés másnapján elmenekült a botrány elől Kanadába.

A bulvár pedig ezerrel pörög a sztorin: napok óta az a téma, hogy a bejelentéssel Meghan tönkretette a mindig makulátlanul viselkedő Katalin 38. születésnapját. Azt is kiderítették, hogy Meghan egy rajzfilmhangszerepet is kapott már a Disney-től (ráadásul férje közbenjárásával), és együttműködési lehetőségekről tárgyal, többek között a Givenchyvel. A legfrissebb hírek pedig arról szólnak: Meghan arra készül, hogy Oprah-nak elmesél mindent, ami erre a lépésre késztette őket.

A királyi család retteg, az olvasók csámcsognak a friss részleteken, a cégek pedig meglovagolják a döntést, és már reklámra is felhasználták. Legutóbb a Burger King ajánlott munkát az önállósodni vágyó hercegi párnak: „Kezdjétek ti is nálunk a karriereteket! Ideje, hogy a hercegség feladása után úgy egyetek, mint a királyok!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése