Lényegében a megszokott mederben zaklott a Nicsak, ki vagyok?, ismét négy jelmezes vonult be.
- elsőnek az Elefánt
- másodiknak a Szívkirálynő
- harmadiknak a Bohóc
- negyediknek a Bika
Az összecsapások után először a Szívkirálynő lepleződött le.
Még a közelében sem jártak a tippek, sokan még azt sem találták el, hogy nő áll ellőttük. Pedig a jelmez Ördög Nórát rejtette. Ahogy mondta, direkt torzította el a hangját, az énekórán is azt kellett gyakorolnia.
Amikor Majka meglátta a kolléganőjét, csak annyit kérdezett: „Nóri, van olyan munka, amit te visszautasítasz?”
A műsorvezető nem vette fel a megjegyzést, azt viszont megköszönte, amikor a többiek megvédték, hogy szerintük a szerződése kötelezi Nórit, hogy igent mondjon ilyen felkérésekre.
A második kieső a Bohóc volt, amit szintén senki nem talált el. Igaz, Judy utólag annyit kért, hogy higgyenek neki, ha azt mondja, alacsony emberek között kell keresni, hiszen Völgyi Zsuzsi tényleg nem magas, szinte agyonnyomta a jelmeze.
Judyt és Völgyi Zsuzsit egymás mellett látva Ganxsta Zolee csak annyit mondott: „Ó, a két kosárlabdatörpe!”
A harmadik kieső végül az Elefánt-jelmezes Pély Barna volt, akire szintén senki sem tippelt.
Korábban őket leplezték le a Nicsak, ki vagyok? adásaiban:
- Köllő Babett és Bereczki Zoltán szépen megvezette a nézőket
- Hatalmas meglepetés volt, amikor a sportolót leleplezték a Nicsak, ki vagyok?-ban
- Az első Nicsak, ki vagyok? óta tudjuk, hogy lesznek még nagy meglepetések