A kilencvenes évek végén sok magyar fiatal még a tévé előtt ülve töltötte az iskola utáni délutánjait. Aki akkoriban volt tinédzser, az jól ismeri az Esmeraldát, a Sonadorast vagy az Első csók című sorozatot. Utóbbit rengetegen imádták, mivel fiatalok mindennapjairól és szerelméről szólt. A francia sorozat volt az AB Productions cég első tiniknek szánt szériája, amely Franciaország mellett több európai országban is kedvelt lett olyannyira, hogy 1991-től 1995-ig nálunk például az RTL Klubon volt látható. A szériát két folytatás is követte, de csak az Első csók maradt igazán emlékezetes.
A sorozat középpontjában a Girard család kislánya, Justine áll. Az ő és barátai szerelmi életéről szól az Első csók, melyet sok fiatal szeretett volna átélni a tévéképernyők előtt ülve. A széria szereplői közül többen maradtak a szakmában, mások énekeskarriert futottak be, de nézzük, mi lett a két legfontosabb szereplővel, Justine-nel és Jerome-mal.
Justine (Camille Raymond)
Camille Raymond a tanulmányai mellett csöppent bele a sorozat főszerepébe, mindössze 15 évesen. Az Első csók után még elvállalta a Második csók című sorozatot, de az egyetem befejezése után nem maradt a színészi pályán, 16 éve a reklámszakmában és kommunikációs tanácsadóként dolgozik, jelenleg épp a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD). Negyvenhárom éves, ma már valószínűleg kevesen ismernék meg őt az utcán.
Jerome (Fabien Remblier)
Fabien Remblier már 11 évesen közel került a televíziózáshoz. Az Első csókban ő alakítja Justine szerelmét, Jerome-ot. Remblier 21 évesen került a sorozatba, most 50 éves. Maradt a tévés, filmes szakmában, de nem színészként, hanem rendezőként.