nlc.hu
Sztárok
Gallusz Nikolett, az Álarcos énekes győztese: „A Nyuszi az én teljesen felszabadult, pimasz, dögös és laza énem”

Gallusz Nikolett, az Álarcos énekes győztese: „A Nyuszi az én teljesen felszabadult, pimasz, dögös és laza énem”

Az Álarcos énekes győztese, Gallusz Nikolett, aki Nyusziként adásról adásra lenyűgözte a nézőket. Vele beszélgettünk az élményeiről, és elárult néhány kulisszatitkot is.

Az Álarcos énekes elejétől nagy kedvence volt a nyomozóknak és a nézőknek is a Nyuszi, tegnapig viszont titok volt a kiléted. Most már mindenki nyíltan kérdezhet, de eddig kinek mesélhettél?

Egy embernek mondhattam el, eddig csak a párom tudta a titkot, de ez nem okozott gondot. Mondhátnám, ideális munkakörülmény volt, mert nem kellett promotálni már az indulás előtt, csendben és nyugalomban készülhettem. Ami a munkámmal kapcsolatos, azt nem szeretem előre szétkürtölni, mert rögtön érzem az ezzel járó felelősséget is, és szeretnék megfelelni. Ha világgá kürtölném, azzal elvennék ebből az energiából, aminek a színpadon kell kijönnie. Legyen szó a Madách színházról, vagy a Club54-es fellépésekről, vagy éppen az Álarcos énekesről.

Úgy érzed, hogy mindez sikerült ebben a műsorban?

A Nyuszi az én teljesen felszabadult, pimasz, dögös és laza énem. Megmutathattam valami olyat magamból, amit eddig rég nem, például a legfrissebb világslágerekben élhettem ki magam. 

A Nyuszi nyerte az Álarcos énekest (Fotó: Sajtóklub)

A Nyuszi nyerte az Álarcos énekest (Fotó: Sajtóklub)

Volt beleszólásod a dalválasztásba?

Én már a koromból adódóan olyat szerettem volna, amit nem csinálok állandóan. Csak olyan dal volt, amit szeretek, bedobtam a nagy vágyaimat és abból válogattunk, szerencsére volt is miből. Énekeltem például fiú dalokat, de az Aviciit is kifejezetten élveztem.

Mennyiben változtatott az előadásodon az, hogy egy maszkban álltál a színpadra és nem tudták, ki vagy?

Ez egy érdekes kérdés. A színházban a maszk használata misztikus és különös dolog, a Földesi Margit stúdióban és a Színművészetin is játszottunk ezzel, hogy mikor vagy inkább önmagad: amikor felöltöd magadra a jelmezedet vagy éppen „pucéran”? Annak idején a színházban, ha még nem érezted magadénak valamelyik szerepet, a nagy öregek mondták: ’na majd megkapod a jelmezt, akkor megérzed!’ és ebben igazuk volt. Az Álarcos énekesben pedig még egy maszk is takart. Néha magamat is megleptem, az biztos. Hosszú ideje egyedül viszem a vállalkozásomat, fegyelmezett és komoly kis nő lettem, a műsornak azt az ajándékot köszönhetem, hogy visszakaptam a játékosságomat és a lazaságomat.

Gallusz Nikolett a győztes, aki élvezte az Álarcos énekes forgatását

Gallusz Nikolett a győztes, aki élvezte az Álarcos énekes forgatását

A műsorban sok nyom sugallta, hogy inkább kötelességtudó és higgadt típus vagy, a színpadon viszont tényleg felszabadultan viselkedtél. Akkor ennyit számít a jelmez?

Az én alaptermészetem a Nyuszi, csak nem engedtem szabadjára az elmúlt években. Vegyük a Madách színházat, ott fegyelmezettnek kell lenni, sok emberhez kell alkalmazkodni, és bár nem látszik, ez azért is fontos, mert balesetveszélyes a munkánk. Amikor a Club54-gyel fellépek, akkor lazább lehetek, de ott sem engedtem el magam annyira, mint az Álarcos énekes színpadán.

Gyerekkorodban többször költöztél, több országban is éltél és tanultál meg beilleszkedni, balettoztál és táncoltál. Ebből úgy tűnik, mindig is fegyelmezett voltál inkább.

Van erre egy kifejezés: parentifikáció, ha nincsenek jelen a szülők, mert mondjuk sokat dolgoznak, akkor a szerepek felcserélődnek. Ilyenkor a gyerek is szülővé válik, megtanul és kénytelen odafigyelni alapvetően szülői feladatokra, mint például az uzsonnakészítés és tanulás. Nekem mondjuk a tanulásban több segítség kellett volna, mert hosszú ideig nehezen ment egy témára koncentrálni, annyi minden érdekelt egyszerre. Szülői segítség híján én voltam sokszor a döntéshozó, ami a tanulmányi eredményeimen is meglátszott, mert nem voltak kiemelkedőek, a végén viszont belehúztam és koncentráltam. Ugyanígy teszem a színházban is a mai napig, a kollégáim már megszokták, hogy az első hetekben csak ismerkedek a feladattal.

Ugyanígy voltál ezzel az Álarcos énekes alatt is?

Összetett feladat volt, folyamatosan szoktam a helyzetet. Az biztos, hogy már az elején el kell köteleződni, mert sok a próba, hogy aztán a maszkban minden mozdulat rendben legyen.

Gallusz Nikolett nagyon hálás az Álarcos énekes stábjának, amiért végig empatikusak voltak (Fotó: Sajtóklub)

Gallusz Nikolett nagyon hálás az Álarcos énekes stábjának, amiért végig empatikusak voltak (Fotó: Sajtóklub)

Megterhelő volt a próbafolyamat és a felvételek?

A munkafolyamat során fegyelmezettnek kell lenni, hogy az előadáson már természetesen mozogjunk. Sok energiát adott a műsor, a csapat kedves volt és amit ki kell emelnem, hogy empatikusak. Ez utóbbi azért nagyon fontos, mert itt az elejétől a végéig a biztonsági intézkedések, a titok miatt sokat vagy egyedül. Hiába vagyok az a típus, aki szeret magányosan töltődni az öltözőjében, mégis nehéz volt nem megszólalni. Amikor először mentem a kamerapróbára, szembe jött velem egy díszletes kolléga és már nyitottam volna a számat, de visszafogtam magam és végül nem köszöntem.

Nehéz volt visszafogni magadat?

Ez egy tudatos munka eredménye, így azt mondom, hogy nem. Akik nem szokták meg a magányt és idegen számukra az önmagukkal való szembesülés, azoknak nehéz. Jógázom néhány éve, és mentálhigiénével is foglalkozom, nagyon tudatosan figyelek magamra. Ez azonban mégis egy kiszolgáltatott helyzet, és ezért fontos a már említett empátia. A stábtagok nagy tiszteletben tartják a játékosokat, és segítenek. Ahogy mondtam, nem beszélgettünk, ezért kártyákat gyártottak, ezeken többek között olyan mondatok voltak, hogy szomjas vagyok, éhes vagyok, levegőzni szeretnék menni, de én már az elején tudtam, hogy csak a legszükségesebb helyzetekben használom majd a kártyákat, hogy ne terheljek másokat. Ők is odafigyeltek ránk és megértették a helyzetünket. Például a felvételvezetőnek egy tábla lógott a nyakában: „Ne köszönj, akkor se, ha ismersz!”, és ez jogos figyelmeztetés volt.

Az elmúlt hetekben nemcsak a műsor nyomozói, de a nézők is tippeltek, kiket rejtenek a maszkok. Te többet tudtál náluk?

Nem tudtam, ki kicsoda. A Nyuszi jelmezben alig lehetett látni, és a produkció után mindig kivezettek, az öltözők is messze voltak egymástól. Vakon voltam, fogalmam sem volt a versenyzőkről. Mi is itthon a párommal vitatkoztunk, ki lehet a maszkok mögött. Az emberek kíváncsiak a titkokra, és ahogy haladt előre a műsor, úgy lettek egyre kuszábbak a szálak.

Ki volt neked a legnagyobb talány?

Mindenki (nevet.) Aki teljesen összezavart, az a Fagyi volt, mert egy közös párbaj előtt fél percre álltunk egymás mellett, és olyan mérhetetlenül vékony volt, hogy azt gondoltam, ez egy gyerek. És onnantól aztán azon gondolkoztam, ki lehet, de eszembe jutott sok ember, például Iszak Eszti is. A többiekre voltak tippjeim, mondanom sem kell, nem találtam el egyet sem. Sokáig hittem a Polipról, hogy Détár Enikő, főleg a vörös haja és a Polip piros jelmeze miatt.

Nálad is vakon voltak a nyomozók, egy időre elbizonytalanodtak, nőt vagy férfit rejt az álarc, aztán a döntőig hitték, hogy volt valami közöd Istenes Bencéhez. Szándékosan játszottál erre rá egy idő után?

Nekem ez az egész inkább hízelgő volt, Adél és Bence ártatlan évődése. Néha láttam Bencén, ahogy méreget, ilyenkor nevettem magamban. Látszott rajta, hogy elgondolkodik, és pillanatra kiesett a szerepéből is. Az ő kapcsolatuk Adéllal sziklaszilárd, egy nagyon jó team, ennyi játék belefért mindannyiunk részéről. Nekem ez az egész jól jött, hogy vakon tartsam a nyomozókat.

Álarcos énekes Nyuszijáról az első adástól azt gondolták, hogy Istenes Bence egyik exe (Fotó: Sajtóklub)

Az Álarcos énekes Nyuszijáról az első adástól azt gondolták, hogy Istenes Bence egyik exe (Fotó: Sajtóklub)

Milyen volt, amikor először kimondták a nevedet egy tippelésnél?

Borzalmas volt, szörnyű érzés. Ez volt a fordulópont, addig élvezkedtem, de rájöttem, hogy ajjaj, innen ki lehet penderülni. Nem akartam kiesni. Megtanultam előre az összes dalomat, és amúgy csapatjátékos vagyok, de innentől még inkább elkapott a versenyszellem, hogy „de még azt a dalt el akarom énekelni!”.

Szerinted mi segített abban, hogy hosszú ideig inkognitóban maradj? 

Tudatos voltam az elmúlt években, direkt kimentem a köztudatból, ami nagyon jól jött. Nem mondtam igent az utóbbi időben meghívásokra, felkérésekre, műsorokra. Itthon a barátnőmmel beszélgettünk, hogy milyen jó lenne egy olyan kihívás, ahol a hangom lenne előtérben. Ő mondogatta nekem, hogy mennyi különböző módon tudok énekelni, amit még nem tudtam széles körben megmutatni. Lényegében ez sok embernek most új volt, amit adtam magamból. Annak ellenére is, hogy most 10 év után újra koncertezünk a Club54-gyel, mert a Mamma Mia! után igény lett a retró zenei stílusra és sok felkérést kapunk.

Azért biztosan akadtak, akiket nem tévesztettél meg. Sokat szerepelsz színházban, fellépsz a Club54 együttessel. Nem hívtak fel az ismerőseid, hogy lebuktál, tudják, te vagy a Nyuszi?

Nem mernek hívni, mert tudják, hogy sokat dolgozom, üzeneteket kaptam kérdésekkel, ezekre mindig azt válaszoltam, hogy bárcsak én lennék!

Az Álarcos énekes Nyuszija, Gallusz Nikolett a műsor győztese

Az Álarcos énekes Nyuszija, Gallusz Nikolett a műsor győztese

Izgultál, hogy fogadják majd a műsort az emberek?

Amikor nagyon élvezek egy művészeti tevékenységet, persze örülök, ha tetszik másoknak, de annyira elmerülök benne, hogy nem jutnak el hozzám a vélemények. Elvarázsolt professzorrá válok. 

Akkor nincs senki, akinek a saját élményeidből át tudsz adni?

Dehogyisnem! A barátnőm nagyon érdeklődő, érdekli a munkám, így miután hazaértem, csináltam egy teát és órákig, részletesen meséltem neki, volt, amikor hajnalig beszélgettünk. És a műsor alatt újra naplót kezdtem írni, mint gyerekkoromban. Másfél órás volt az út hazafelé, és a kocsiban sem beszélhettem, ilyenkor leírtam az élményeimet. A napló amúgy belekerült az Avicii-előadásba, a koreográfus azt mondta, örül, amikor ilyeneket dobok be, mert megihleti.

Melyik előadás volt a legnagyobb kihívás?

Mindegyik az volt, de ha azt kérdezed, melyik daltól izzadtam le a leginkább, akkor az a Tous les Mémes.

Pedig azt rengeteget dicsérték az adás után, milyen szépen beszélsz franciául. Nem érezted benne jól magad ebben a feladatban?

De, csak éppen nem tudok franciául és izgultam, hogy ne tűnjön halandzsázásnak, amit énekelek. Amúgy gyerekkorom óta vonz a francia nyelv, egészen kicsi kislányként egy fekete-fehér film bevezetőjét rögzítettem a kazettás magnóval, amely egy francia sanzon volt, és szerintem ez volt az első dal, amit előadtam a szomszédoknak.

Amúgy ezután mondták a nyomozók azt is, hogy már nem csak az a kis szexi Nyuszi vagy, akinek eddig láttak. Milyen visszajelzéseket kaptál?

A vége felé voltunk, tudtam, hogy sokan nézik, és hallottam, milyen szexinek tartják a Nyuszit.

Ez meglepett, nem szoktak amúgy ilyeneket mondani rólad?

Mondjuk úgy, metakommunikációból már többször kiderült és az életem során sok elismerést kaptam, ezeket megtanultam szépen megköszönni, mert fiatalon csak hebegtem-habogtam, zavarban voltam, ha bókoltak nekem. A Nyuszit a lányok aranyosnak, a fiúk nagyon szexinek találták, én ezt nyerő kombinációnak éreztem.

Hozott valami változást az életedbe az Álarcos énekes?

Otthon azt vették észre, hogy sokkal többet mosolygok. Ha olyan dolgot csinálsz, ami boldoggá tesz, akkor az sokáig kihat, engem megfrissítettet ez az élmény. Amúgy nem tervezem, hogy mostantól a csapból is én folyok és mindenféle műsorban szerepelek, ez szerintem egészségtelen. Ha lesz olyan, ami megint felkelti a kíváncsiságomat, akkor elgondolkozom majd rajta és lehet, hogy vállalom.

Kinek ajánlod az Álarcos énekest?

Nézőként azoknak, akik kíváncsiak. Szereplőként olyan művészeknek, akik szeretik feszegetni a határaikat fizikailag és mentálisan is. Ez a műsor egy igazi hollywoodi produkció színvonalán van, és közben személyiségépítő. Mindegy, mikor lepleződsz le, mert mindenhogy egy élmény.

Ha még olvasnál az Álarcos énekes szereplőiről: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top