Sztárok

Görgényi Fruzsina különlegességgel kényezteti a párját – videón mutatjuk meg, a diétába illeszthető tiramisut

A Barátok közt színésznője közel négy hete van otthon. Görgényi Fruzsina egyébként is szeret főzni, most pedig ideje is van rá, a saját készítésű tiramisuját az nlc olvasóinak ajánlja, ami nemcsak egyszerű és finom, de még akkor is ehetjük, ha még idén nyáron bikini bodyt szeretnénk. 

Hétfőtől ismét este nyolctól látható a Barátok közt, amelynek egyik közkedvelt szereplője, Görgényi Fruzsina elárulta, mennyire várja már, hogy ismét forgathasson.

„A kollégákkal napi szinten tartjuk a kapcsolatot, ez a kiélezett helyzet döbbentett rá bennünket, hogy mennyire összetartó a csapatunk, és hogy több ez, mint munkakapcsolat, hiszen igazából odafigyelünk egymásra.”

A munkakezdésig tartó időszakot a színésznő többnyire a konyhában tölti. Az elmúlt hetekben sokkal többet főz, és  rendszeresen készít valami finomságot párjának, Vastag Csabának.

„Egy kicsit örülök is, hogy itthon vagyok, mert így végre nyugodtan főzhetek, süthetek, egyébként is sokkal jobban bízom a saját kezűleg elkészített hazai kosztban” – mondja a színésznő.

„Nagyon komolyan vesszük az otthon maradást. Egy héten egyszer megyek el vásárolni, akkor beszerzek mindent, ami egy hétre elegendő. Figyelek, hogy kesztyűt és maszkot húzzak, szeretném elkerülni a betegséget.”

Fruzsi régóta odafigyel arra, mit esznek otthon, szereti megtervezni az étrendet előre, most pedig van ideje kísérletezni is. 

„Próbálok egészséges ételeket készíteni, cukor helyett xilitet vagy eritritet használok. Sokszor zablisztből vagy hajdinaliszből sütök, a fehér lisztet ritkán használom. Mivel Csabival elég édesszájúak vagyunk, egy héten többször is összedobok valami finom édességet. A kedvencem a tiramisu, igazi olaszos módra. Két éve voltunk Caprin, ott ettem a legfinomabbat. Egyébként is szeretem a kávét, a kávéízű dolgokat, és ahogy ott készítik, az egyszerűen mennyei. Kikísérleteztem egy kímélőbb, kevésbé »bűnözős« tiramisut, zablisztből, cukormentesen. Remélem, tetszeni fog az olvasóknak is.”

A színésznő igazi jövős-menős alkat, a párjával együtt szeretnek kimozdulni, és most is tervezgetik már, hova utaznának szívesen. Ezzel együtt sem viseli meg őket, hogy most otthon kell lenniük.

„Szerencsére Csabival jól bírjuk a bezártságot. Nem volt semmi konfliktusunk, sőt végre együtt lehetünk huzamosabb ideig. Anyukám már nagyon hiányzik, ő Miskolc mellett él, vele is mindennap beszélek, sőt, a múltkor még főztem is a segítségével, videotelefonon keresztül. A húsleves a specialitása, abban segített a távolból! És persze a barátokkal is folyamatosan tartjuk egymásban a lelket. Reméljük, nemsokára minden a régi lesz.”

Görgényi Fruzsina otthon

Görgényi Fruzsina otthon falat festett (Fotó: Görgényi Fruzsina)

Bár a színésznő sokszor viccel azzal, hogy ha így folytatja, kigurul a karanténból, de valójában nem csak az evéssel és főzéssel köti le magát egész nap. A hirtelen jött szabadidejét szépen beosztotta.

„Sokat olvasok, takarítok, edzek, még falat is festettem meg gletteltem és csiszoltam. Apukám büszke lehet rám!” – mondta nevetve Fruzsi.

Most pedig jöjjön Görgényi Fruzsina fent említett tiramisu receptje:

Hozzávalók: 5 tojás, 6 evőkanál zabliszt, 5 evőkanál víz, 1 kiskanál sütőpor, 4-5 evőkanál eritrit, 1 csomag xilites pudingpor, 3 evőkanál instant kávé, 500 ml hideg tejszín, amaretto vagy rum, feketekávé, cukrozatlan kakaópor

Elkészítés:

  • Először elkészítjük a piskótát. A tojássárgáját kikeverjük az eritrittel, hozzáadjuk a zablisztet és a vizet, majd a habbá vert tojásfehérjével óvatosan összeforgatjuk. 170 fokon 8-10 percig sütjük.
  • Amíg a piskóta sül, a pudingot megszokott módon elkészítjük a mandulatejjel. Ha kivettük a sütőből az elkészült piskótát, hagyjuk pihenni. Addig felverjük a tejszínt és belecsöpögtetjük az 1,5 deci tejszínben feloldott instant kávénkat.
  • Ha mindent elkészítettünk, pezsgős vagy bármilyen pohárba rétegezzük őket tetszés szerint. De ne felejtsük el a piskótát meglocsolni egy-egy kávéskanál amarettóval vagy rummal és főzött feketekávéval.

Görgényi Fruzsina vigyáz az alakjára: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top