Sztárok

Czutor Zoli az Artisjus-botrányról: „Ez az egész csak egy nyálverés!”

Napok óta tartó üzengetések övezik azt az Artisjus.botrányt, amit Majka robbantott ki. Most Czutor Zoli is elmondta, mit gondol az egészről.

Talán nem mindenkihez jutott el az alaptörténet, amelyre Czutor Zoli most reagált. Néhány napja kezdődött az egész azzal, hogy csaknem négyszáz zenész, előadóművész, dalszerző és szövegíró kapott rendkívüli támogatást az elmaradt fellépések miatt, ahogyan az Artisjus közleményében korábban olvasható volt: 

„A felhívásra 680 pályázat érkezett az Artisjus Zenei Alapítványához. A döntés értelmében 389 szerző részesül rendkívüli támogatásban, ők egyszerre több feltételnek is megfeleltek: koncerteztek volna a kritikus időszakban, de a lemondott fellépéseik vagy más elmaradó munkáik miatt bevételtől esnek el, és mindezt hitelt érdemlően bizonyították is a pályázatukban. Emellett szociális helyzetükből adódóan rászorulnak a támogatásra.”

Nyilvános az a lista, amelyen a támogatást igénylők neve megtalálható, ezt te is elolvashatod itt, ahogyan Majka is megtette és lazán szánalmasnak titulálta azt a 400 zenészt, akik folyamodtak a segélyért. Köztük van Czutor Zoltán is, akivel a rapper amúgy korábban is összefeszült már

Czutor Zoli az Artisjus-botrány kapcsán mesélt az RTL Klub Reggelijében

Czutor Zoli az Artisjus-botrány kapcsán mesélt az RTL Klub Reggelijében

A zenész a Reggeliben arról mesélt, hogy az egész történet demagóg, ráadásul, például ő maga ebbe az alapítványba – amely a szerzők magánalapítványa maguknak – már közel tízmilliót fizetett az évek során.

“Ez az alapítvány annak a néhány száz szerzőnek lett létrehozva, aki jogdíjat termel, akinek a művei után bejön a jogdíj, és hogy ha bajba kerül…Ezért hoztuk létre abból a pénzből, ami nevesítve van. Nekem nevesítve van nekem, nevesítve van a másik szerzőnek és írunk egy nyilatkozatot, hogy az alapítvány javára lemondunk a jogdíjunk tíz százalékáról. Én 26 vagy 27 éve tízmillió forintot befizettem a saját jogdíjamból ebbe az alapítványba. És most az a 135 ezer forint, amit egyébként 400 másik zenésztársammal együtt megkaptunk, most ez fáj?” – magyarázta Czutor, aki szerint rengeteg demagógia van a történetben és sok a félremagyarázás, hiszen a pályázati kiírás sem rászorulóknak szólt, hanem kifejezetten azoknak a zenészeknek, akiknek sok koncertük elmaradt és jogdíjakat sem kapnak.  

Czutor hozzátette, hogy az érzékeny időszak miatt is lehet ez az érzékeny helyzet, de egyszerű “nyálverésnek” tartja a támadásokat, szerinte Majka amúgy is zsigerből megy ellene. A beszélgetésbe bevonódott az ebben az ügyben nem érintett Kollányi Zsuzsi is, aki ugyan főzni ment és állítása szerint csak a stúdióban szembesült azzal, hogy itt van valamilyen botrány. Így nem akart sem a zenésztársa, Majka mellé, sem pedig Czutor mellé állni.

A Artisjus-botrány hátteréről és a pénzutalásokról Czutor Zoli egyszerűen és érthetően mesélt: 

Az Artisjus-botrányra többen is reagáltak már: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése