nlc.hu
Sztárok

Kiss Ádám az apja haláláról

Kiss Ádám az édesapja haláláról beszélt: ,,Vele voltunk az utolsó percig”

Kiss Ádám egy év alatt vesztette el nagymamáját, és édesapját.

Kiss Ádám nagyon ritkán beszél a magánéletéről, ám most megtörte a csendet – a BEST magazinnak mesélt édesapja haláláról, akit 44 évesen temetett el. A humoristától megszokhattuk, hogy mindig poénnal kezeli a különböző témákat, ám az interjút nagyon komolyan vette, és szívszorító történeteket osztott meg.

,,Apukám nagyon korán meghalt, és azt a keveset, amit kaptam tőle, azt őrzöm. Az biztos, hogy az én gyerekkorom ugyanilyen vidám volt, mint amit most én próbálok Olíviának teremteni – kezdte Kiss Ádám. -(…)Apukám a debreceni kórházban feküdt, mi meg mindennap ott ültünk-álltunk, feküdtünk mellette. Volt egy kis lakásunk Debrecenben, ami egy olyan családtagunké volt, aki akkor halt meg. Ez is elég nyomasztó helyzet, hogy oda beköltöztünk. Onnan jártunk be mindennap apukámhoz a kórházba, és vele voltunk az utolsó percig. Ezt éreztük helyesnek. Ez az érettségim éve is volt egyébként, tehát négy olyan hónap után bementem az iskolába, ahol ott volt apám fekete-fehér képe a falon. Borzasztó volt visszamenni. Az egész miliő taccsra tett” – emlékezett vissza iskolaigazgató édesapja utolsó napjaira a humorista.

Best magazin

Best magazin

Olvass még Kiss Ádámról az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése