nlc.hu
Sztárok
Sztárok, akik hiszen az UFO-kban

Sztárok, akik nagyon hisznek a földönkívüliek létezésében, és nem szégyellnek beszélni róla

Július másodikán ünneplik a földlakók az UFO-k világnapját, márpedig a földönkívüliek létezésében nem csak az egyszerű halandók, hanem a hírességek is hisznek. Vannak, akik nagyon, vannak, akik kevésbé és van Pataky Attila.

Egy 2005-ös felmérés szerint a magyarok fele hisz a földönkívüli életformák létezésében, sőt egy 2015-ös földönkívülis vizsgálat arra jutott, hogy ez a szám az egész emberiségre igaz.  A magyar emberek negyede abban is hisz, hogy ezek az idegenek már meg is fordultak valaha a bolygónkon, vagy akár rendszeresen idelátogatnak még napjainkban is. Ennek fényében semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy a sztárok Magyarországon és a nagyvilágban is hisznek a földönkívüliek létezésében, sőt akadnak köztük olyanok, akik örömmel beszélnek róla.

Csonka András

Az ország Picije még 2016-ban vendégeskedett A függetlenség napja második részének premierjén, és megállt egy kicsit a Blikk stábjának kamerája és mikrofonja előtt, akik ugyan csak a filmről kérdezték, de ő örömmel ment el abba az irányba, hogy hisz a földönkívüliekben. Amikor az újságíró visszakérdezett, hogy egy 1-től 10-ig terjedő skálán mennyire hisz bennük, ha Pataky Attila számít a tízesnek, Csonka elgondolkodott, majd kijelentette, hogy Pataky már nem hisz bennük, hiszen találkozott velük, ezért számára ez már bizonyosság, ami egy egészen más kategóriába tartozik. Mi pedig mélyen egyetértünk Csonka Andrással. A színész hozzátette, hogy ha már földönkívüliekről van szó, ő reménykedik abban, hogy a Földre látogatók nem olyan harciasak lesznek, mint amilyennek a legtöbb filmben találkozhatunk, hanem olyan békés, harmonikus teremtmények, mint például E.T. Ha mégis harcias idegenek érkeznek, javasoljuk Picinek a Ding Dong című slágere harctéri bevetését: garantáltan kiirtja majd az összes invázióra érkező idegent.

Elvis Presley

Egyes teóriák szerint ő maga is földönkívüli volt, de ne menjünk ilyen messzire, mondjuk csak inkább azt, hogy erősen hitt az idegen életformák létezésében. Larry Geller, Elvis spirituális tanácsadója és fodrásza (!!!) szerint Presley nemcsak hitt a létezésükben, hanem telepatikus víziókat észlelt általuk, amikor még csak nyolcéves gyerek volt (a legszavahihetőbb kor), az egyikben pedig egy fehér kezeslábast viselt, és sok embernek énekelt. Azonban a Király UFO észlelései nem korlátozódtak csak a gyerekkorra: később a Nevada sivatagi autózásai alkalmával is látott repülő csészealjat az égen, sőt még Graceland fölött is. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy az alkohol-, és gyógyszerfogyasztási szokásai ismeretében az lett volna csoda, ha nem lát.

Ha azt hiszitek, hogy nem tudjuk fokozni, tévedtek: Elvis édesapja, Vernon Presley azt nyilatkozta, hogy a fia születésének éjszakáján is látott UFO-t: éjjel kiment rágyújtani egy cigarettára, és az égen valamilyen furcsa, kék fényt vett észre. Emiatt azonnal tudta, hogy aznap valamilyen nagyon különleges dolog történt.

Elvisnek látomásai is voltak az idegenekkel

Elvis hasonmás egy nevadai UFO találkozón (Fotó: mark peterson/Corbis via Getty Images)

Robbie Williams

Ha a nemzetközi színtéren van Pataky Attilához hasonló giga UFO-fanatikus, akkor az kétségtelenül a Take That fiúbanda egykori tagja, Robbie Williams, akit olyannyira foglalkoztatnak a földönkívüli életformák, hogy a karrierje egy pontján komolyan fontolgatta, hogy abbahagyja az éneklést, és minden idejét az UFO-kutatásnak szenteli majd. Valószínűleg közben megérkezhetett néhány villanyszámla, mert emberünk meggondolta magát, de ez nem jelenti azt, hogy az idegenek ne hasítottak volna ki jelentős szeletet az életéből.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Need a ride? 😉#TBT

Robbie Williams (@robbiewilliams) által megosztott bejegyzés,

Williams a 2006-os Rudebox című albuma után fordult az UFO-k irányába, ami után három év szabadságot vett ki, melynek jó részét azzal töltötte, hogy idegenek nyomában járt szerte a világban. Egy interjúban a legnagyobb UFO észlelését is megosztotta: Arizonában ült, és épp a hotelszobája erkélyén gitározott, amikor hirtelen egy nagy, aranyszínű gömb jelent meg az égen, amire ő abbahagyta a gitározást, a fény pedig eltűnt. Az eset még három alkalommal megismétlődött vele Arizonában: ezek a masszív fénygolyók energiaviharokként táncoltak előtte az égen, előfordult, hogy akár egy teljes órán át. Emberünk nem sajnálta a pénzt a hobbijára: egy Kaliforniához tartozó aprócska szigetet, a White Rock Islandet is meg akarta venni majdnem egymillió dollárért, mert az ott található házból nagyszerűen lehet megfigyelni az égen repkedő UFO-kat. A sztár utoljára idén márciusban nyilatkozott az idegen életformákról, és azt mondta, hogy mióta apa lett, a szülővé válás minden energiáját lekötötte, így a földönkívüli észlelései is abbamaradtak. „Minden gondolatom a gyerekek körül forog” – magyarázta.

Olivia Newton-John

Igazán nem csodálkozhatunk azon, hogy Olivia Newton-John hisz a földönkívüliek létezésében, hiszen John Travolta oldalán ismerte meg őt a világ. A Grease sztárja ugyanakkor azt állítja, hogy nem Travolta volt az első idegen, akit látott, hanem már kamaszkorában, 15 évesen túlesett a nagy találkozáson. Fent volt az égen, világított, ezüst színe volt és repült, méghozzá elképesztő sebességgel – írta le érzékletesen az esetet Newton-John.

A színésznőt az eset óta foglalkoztatják az UFO-k, és úgy gondolja, hogy nemcsak ő, hanem az egész világ egyre inkább hisz a földönkívüli életformák létezésében.

Olivia Newton John is lelkesen kutat az idegenek után

Olivia Newton John is találkozott már az idegenekkel (Fotó: Mark Davis/Getty Images/nlc illusztráció)

Fran Drescher

A dadus című sitcom sztárja nem lacafacázik, és egészen odáig megy, hogy szerinte az idegenek elrabolták őt, és egy chipet ültettek a kezébe. Hogy mire alapozza ezt? Állítólag pontosan ugyanez történt az exférjével, Peter Marc Jacobson író-producerrel is néhány évvel azelőtt, hogy ők ketten megismerték egymást.

Mindketten gimnazisták voltak, épp az édesapjukkal autóztak, amikor valami furcsa fényt láttak, és mindkettejüket elrabolták az idegenek. Descher szerint ekkor programozták be őket, hogy később majd találkozzanak egymással. A színésznő szerint mindkettejüknek pontosan ugyanazon a helyen van egy kis sebük, ami azt jelenti, hogy oda ültettek beléjük egy chipet, aminek segítségével irányíthatják őket. Descher elmondta, hogy az exférje már nem olyan biztos ebben az elméletben, szerinte a kézsérülést csak szimpla leforrázással szerezte, ám a nő nem elégszik meg ezzel a válasszal, szerinte csak a földönkívüliek szeretnék azt, hogy a férfi ezt higgye. Arra már nem szolgált logikus válasszal, hogy az ő esetében miért nem működött az idegen agymosás.

Fran Drescher és Peter Marc Jacobson

Fran Drescher és Peter Marc Jacobson (Fotó: Charley Gallay/Getty Images for Godiva/AFP)

Russell Crowe

A mogorva ausztrál sztárról sosem gondoltuk volna, hogy nagy UFO hívő lenne, és nem is nyilatkozott efféléket, ugyanakkor 2013-ban a semmiből egyszer csak közzétett egy videót a YouTube-on, amin állítása szerint egy UFO jelenséget sikerült kameravégre kapniuk. A sztár egy barátjával Sydneyben egy botanikus kertre állította rá az ablakból a Canon kameráját, mert valami rejtélyes oknál fogva gyümölcsdenevéreket akartak lencsevégre kapni, ám ehelyett egy különös fényjelenséget vett fel, amit első ránézésre tényleg lehet akár égen mozgó UFO-nak is nézni.

Russel Crowe felvétele bejárta a sajtót

Russel Crowe felvétele bejárta a sajtót

Crowe nem sokat gondolkodott, és a videót azonnal UFO-észlelésként pakolta fel a YouTube-ra, ám a kommentelők gyorsan csökkentették a lelkesedését. Abban a legtöbben egyetértettek, hogy a sztár nem próbált csalni és nem manipulálta szándékosan a képsorokat, viszont mivel ablak mögül filmezett, a fénytörés jelensége okozhatta a furcsa látványt, ami valójában egy autó fényszóróitól vagy egy közelben átsuhanó hajó fényeitől származott.

Pataky Attila

Ahogy azt kell, a végére hagytuk a legjobbat. Pataky Attila a kör közepén állva látja, hogy mi a helyzet UFO-témában, és előszeretettel nyilatkozik is róla. Legutóbb tavaly nyilvánult meg, amikor elmondta, hogy egyetért az amerikai 51-es körzet lerohanásának tervével, ugyanis már eljött az ideje, hogy az emberek végre megtudják, mit rejteget ott az amerikai kormány. Reméljük, repülőjegyet azért nem váltott az akcióra, ugyanis a tervezett nagy lerohanás érdeklődés híján elmaradt.

Egyébként Pataky nemcsak azt hangoztatja régóta, hogy hisz az idegenek létezésében, hanem azt állítja, hogy volt már néhány harmadik típusú találkozása. Meggyőző erejével feleségét, Orsolyát is bevitte a bozótba, aki már maga is hívő, sőt az énekes gyerekei is osztoznak édesapjuk hitében. Pataky Attila rutinos UFO-megfigyelő, így az égen már meg tudja különböztetni egymástól az emberi és az idegen gépeket. „Számtalan esetben hasonló repülő eszközökkel kísérleteznek a nagyhatalmak is, amit a földön kívüli fajoktól kapnak cserébe a szolgálataikért” – bonyolítja a helyzetet Pataky, aki a Men in Black-et már-már dokumentumfilmként kezeli, és úgy véli, hogy a testünket ugyan el lehet pusztítani, de a lelkünk halhatatlan.

Pataki Attila szerint az idegenek köztünk járnak

Pataki Attila (Fotó: Nagy Zoltán)

Minden, amit tudni akartál a földönkívüliekről, de nem volt kitől megkérdezned:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top