nlc.hu
Sztárok
Emlékezetes sztáresküvők

Az elmúlt 10 év legemlékezetesebb sztáresküvői

Az elmúlt 10 év legkülönlegesebb, legemlékezetesebb celeb esküvőit hoztuk el. Hercegek, tinibálványok és örök agglegények is kimondták az igent az elmúlt évtizedben.

Külföldi nász

Justin Timberlake és Jessica Biel:

2012. október 19-én Justin Timberlake és Jessica Biel Olaszország felé vette az irányt, hogy kimondják a boldogító igent. 150 vendég volt hivatalos a Puglia régióban tartott esküvőre, amire a színésznő már öt éve várt. A vendégek között ott volt Timbaland, Jimmy Fallon, Andy Samberg és Beverley Mitchell  is, a tengerparton élő zene és tűzijáték volt már az esküvő előtti estén. Jessica egy halvány rózsaszín Giambattista Valli ruhában vonult az oltárhoz, amelyhez  egy 100 ezer dolláros vintage gyémánt fülbevalót viselt. 6 millió dollárba került a lakodalom, és bár voltak a kapcsolatukban hullámvölgyek, egyelőre nem kellett válóperes ügyvédre költeniük. Első fiuk Silas 2015-ben született. 2020. július 18-án érkezett a hír, hogy a legnagyobb titokban Jessica Biel életet adott második gyermekének, aki szintén fiú. A Daily Mail értesülése szerint, a színésznő, aki terhességét teljesen titokban tartotta, Colorado államban hozta világra a második fiát. Ide vonult vissza a család a koronavírus-járvány kitörése óta.

Jessica egy halvány rózsaszín Giambattista Valli ruhában vonult az oltárhoz

Justin Timberlake és Jessica Biel esküvője a People magazin címlapján

Tavaly decemberben nagyon kellemetlen helyzetbe hozta magát Justin, amikor részegen kissé kompromittáló fotók készültek róla és egyik kolléganőjéről. Timberlake az eset után nyilvánosan kért bocsánatot, és kijelentette: csakis a nejét szereti.

Andy Vajna és Vajna Tímea:

2013. augusztusában vette feleségül Palácsik Tímeát Andy Vajna producer. Tímeát az édesapja kísérte az oltárhoz. A ceremóniára Kaliforniában, Antonio Banderas otthonában került sor. Még izgalom is volt a szervezésben, mivel Edvin Marton csak hosszas egyeztetés után tudott átrepülni Miamiból, hogy egy rövid koncerttel örömet okozzon a friss házasoknak. Vajnáék végül Magyarországon telepedtek le, és egészen Andy Vajna 2019-es halálig együtt voltak, de talán az ő történetük az, amit a leginkább ismerünk. 

Antonio Banderas otthonában volt a szertartás

Andy Vajna és Vajna Tímea (Fotó: Vajna Tímea Instagram)

Kim Kardashian és Kanye West:

2014. május 24-én az “azért híres,mert beszélnek róla” Kim Kardashiant feleségül vette a rapper Kanye West. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a nászra Európában kerül sor, de arról még a vendégek is csak az utolsó percben értesültek, hogy a felhajtás nem Franciaországban, hanem Olaszországban, Firenzében lesz. Közel 250 vendéget reptettek a toszkán városba, ahol a XVI. század óta álló Belvedere erőd udvarán mondták ki az igent. Nem túlzás állítani, hogy giccsparádé volt ez a köbön. Amikor például Kim odasétált férjéhez, Andrea Bocelli énekelt élőben, a fogadáson pedig az Oscar-díjas John Legend tartott minikoncertet. Az egykor házi pornóvideójával híressé vált celeb egy Givenchy ruhát viselt. Az egész hacacáré 3 millió dollárba került, de ez meg sem közelítette Kim korábbi esküvőjét. Bár házassága Kris Humphries sportolóval csak 72 napig tartott, maga a lagzi 10 millió dollárt kóstált.  Kim Kardashian és Kanye West legidősebb gyereke már totyogós baba volt, amikor ők ketten összeházasodtak. Azóta a házaspárnak összesen négy gyereke lett. A rapper mentális problémákkal küzdött az elmúlt időszakban, és többször felröppent, hogy a házasságuk is veszélybe került. Ám nagyon is úgy tűnik, hogy kitartanak egymás mellett.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

💍

Kim Kardashian West (@kimkardashian) által megosztott bejegyzés,

Amal Clooney és George Clooney

Valami lehetett a levegőben ebben az évtizedben, mert mindenki Olaszországban akart esküdni. Itt kötötték be a fejét 2014. szeptember 27-én a színész George Clooney-nak is. A híresség az angol ügyvéd Amal Alamuddint vezette oltár elé. A menyegzőt Velencében tartották, a XVI. századi palotát fehér rózsákkal borították be. Amal egy Oscar de la Renta csipkeruhát viselte, amit gyöngyök és kézi hímzés díszített.

Amal Clooney és George Clooney esküvője

Amal Clooney és George Clooney esküvője a Hello! magazin címlapján

Becslések szerint 13 millió dollárba került a párnak az esküvő, valamint a másnapi reggeli, és a ceremónia utáni vacsora, amelyre alig 100 ember hívtak meg, köztük Matt Damont, Bonot, Cindy Crawfordot, Emily Bluntot és férjét John Krasinskit, valamint Anna Wintourt. A vendégek még egy ipodot is kaptak ajándékba, amire az esküvőn hallott dalokat töltötte fel a házaspár. 

Clooney és neje azóta is Olaszországban él. 2017. június 6-án születtek meg az ikreik: Ella és Alexander. 

Tedd a fejedre a koronát!

Vilmos herceg és Katalin hercegné:

2011. április 29-én vette feleségül főiskolai szerelmét Vilmos herceg. A menyegzőt a londoni Westminster apátságban tartották. Mivel Vilmos valószínűleg egyszer trónra kerül majd, diplomatákat, európai uralkodó házak tagjait, hírességeket, politikusokat is meg kellett hívni a ceremóniára, ahová végül 1900 vendég érkezett.  Katalin ruháját, az Alexander McQueen divatház brit divattervezője, Sarah Burton készítette. A fejét díszítő tiarát II. Erzsébet királynőtől kapta. Az esemény összességében 23 millió fontba került, amit a királyi család, és a Middleton família közösen fizetett.

Katalin a fejét díszítő tiarát II. Erzsébet királynőtől kapta

Vilmos herceg és Katalin hercegné esküvője a Westminsteri apátságban (Fotó: Chris Jackson/Getty Images)

A fogadásra, melyen  Ellie Goulding énekelt, már jóval kevesebben voltak hivatalosak. Vilmos és Katalin Elton John Your Song című dalára táncolt először, mint férj és a feleség. A buli hajnal háromkor, tűzijátékkal ért véget.

Mind tudjuk, mi történt a házaspárral az elmúlt 9 évben.  Három gyerekük is született: Györgyöt, Saroltát és Lajost szinte mindenki ismeri. 

Harry herceg és Meghan hercegné

2018. május 19-én egy Disney mesébe csöppenhettünk, amikor Harry herceg feleségül vette az elvált, amerikai színésznőt, Meghan Markle-t. Már a nász előtt is voltak olyan szóbeszédek, amelyek hangos vitákról szóltak. Például arról, hogy Meghan tetszését nem igazán nyerték el, azok az ékszerek, amelyeket a királynő választott ki számára az esküvőre, és mást követelt. Ekkor hagyta el Harry száját az emlékezetes mondat:

Amit Meghan akar, azt megkapja.

Meghan tetszését nem igazán nyerték el, azok az ékszerek, amelyeket a királynő választott ki számára

Harry és Meghan esküvője, a windsori kastély Szent György-kápolnájában (Fotó: Ben STANSALL – WPA Pool/Getty Images)

Hát így indult…Az esküvőt Windsorban, a Szent György kápolnában tartották, a menyasszony részéről egy, azaz egy családtag volt jelen, az édesanyja. Meghant, aki egy visszafogott selyem organza Givenchy ruhát viselt, végül Károly herceg kísérte az oltárhoz. Maga a ruha egyébként 510 ezer dollárt kóstált, vagyis dupla annyiba fájt, mint Katalin ruhája. A ceremóniára 600 embert hívtak meg, több volt a celeb, mint a rokon. Hollywoodból kis túlzással különjáratokat lehetett indítani azon a hétvégén. Elton John, a Beckham házaspár, Oprah Winfrey, a Clooney házaspár, Idris Elba, Serena Williams… , hogy csak a legnagyobb neveket említsük.  Most tessék megkapaszkodni, mert az esemény költsége elérte a 42 millió dollárt. Ennek a fele a biztonsági intézkedésekre ment el.

Harry és Meghan azóta is házasok, bár már nem az Egyesült Királyságban élnek, nem tesznek eleget a rangjukkal járó kötelezettségeknek sem, így a Sussex Royal titulust sem használhatják hivatalosan. A házaspárnak 2019-ben született meg az első gyereke, Archie. A család most az Egyesült Államokban él.

Eugénia hercegnő és Jack Brooksbank

A királynő kedvenc unokája, Eugénia is 2018-ban mondta ki az igent. Ő október 12-én ment feleségül az üzletember vőlegényéhez. A ceremóniát ugyanott Windsorban, a Szent Györy kápolnában tartották, ahol Harry és Meghan esküvője is volt.  A hercegnő hét évet várt erre a napra, és egy csodálatos Peter Pilotto és Christopher de Vos által tervezett ruhát viselt, melynek kivágása láttatni engedte a hátán lévő sebhelyet, mely a gerincműtéte után maradt, amit 12 éves korában végeztek el rajta, súlyos gerincferdülése miatt. A menyasszony ezzel a gesztussal akart tisztelegni azok előtt, akik annak idején segítettek rajta, illetve inspirálni azokat, akiknek hasonló rendellenességgel kell megküzdeniük.

A hercegnő hét évet várt erre a napra, és egy csodálatos Peter Pilotto és Christopher de Vos által tervezett ruhát viselt

Eugénia hercegnő és Jack Brooksbank esküvője a windsori kastély Szent György-kápolnájában (Fotó: Victoria Jones – WPA Pool/Getty Images)

Eugénia fejét a Greville Emerald Kokoshnik Tiara díszítette, amely 1919-ben készült, az orosz cári udvarból elterjedt kokosnyik stílusban. Ezt egyébként nagymamája, II. Erzsébet 1942-ben örökölte. Eugénia boldog házasságban él, gyerekáldásról még nem hallani.

A legkülönlegesebb esetek…

Angelina Jolie és Brad Pitt

2014. augusztus 23-án vette feleségül gyermekei anyját Brad Pitt. Az esküvőre Franciaországban a Miraval kúrián került sor. Nem volt sok vendég, csak a családtagok és a közeli barátok voltak hivatalosak. A házaspár hat gyereke – Maddox, Pax, Zahara, Shiloh és az ikrek Knox és Vivienne – kivette a részét a szertartásból. Ők kísérték anyjukat az oltárhoz, szórták a virágszirmokat, vitték a gyűrűt és még Angelina ruháját is segítettek megtervezni. A színésznő egy Versace kreációban mondta ki az igent, amit Donatella Versace tervezett és a fehér ruhára a gyerekek rajzait nyomtatták le.

Angelina különleges Versace ruhája
Megnézem
Összes kép (2)

2016-ban aztán kiderült, hogy az álompár már nem is annyira álompár, és Angelina beadta a válókeresetet. Még a gyerekeit is el akarta tiltani Pittől, mondván, hogy a színész  alkohol-, és drogproblémákkal küzd, de Jolie gyerekbántalmazással is megvádolta exét.

„A válás az én hibám volt. Ezt már nem tudom jóvátenni, de a családom szétbomlása felnyitotta a szemem. Már tudom, hogy a múltban mennyi mindent rosszul csináltam, és azt is, hogyan válhatnék jobb emberré…Drasztikusan változtattam az életemen, elmentem az Anonim Alkoholisták gyűléseire, és megvontam magamtól az italt” – nyilatkozta később a Harper’s Bazaarnak Pitt.

Az esküvőre Franciaországban a Miraval kúrián került sor

Angelina Jolie és Brad Pitt esküvője (Fotó: Profimedia)

Jennifer Aniston és Justin Theroux

Hogy, mik vannak! A történet azért érdekes, mert anno Brad Pitt Jennifer Aniston férje volt, amikor egy forgatáson összeszűrte a levet Jolie-val, és azonnal elhagyta érte a Jóbarátok sztárját. Aniston padlóra került és csak nagyon nehezen volt képes ismét megbízni a férfiakban. Több párja volt az elmúlt 15 évben, de mind közül a színész Justin Theroux került igazán közel hozzá. 2015. augusztus 5-én mondták ki az igent. A szertartást a pár 21 millió dollárt érő Kaliforniai birtokán tartották, a meghívott vendégek pedig azt hitték, hogy Justin születésnapjára érkeznek, helyette egy oltárral találtak szembe magukat. A meghívottak között ott voltak a Jóbarátok sztárjai, Jimmy Kimmel, Chelsea Handler, Jason Bateman, Sandra Bullock, Emily Blunt és John Krasinski, Ellen DeGeneres, Will Arnett és Lake Bell. Azonban nem sokkal azután, hogy Pitt és Jolie elváltak, Anistonék is bíróságra slattyogtak, és elbúcsúztak egymástól. 2019-ben, Aniston 50. születésnapján, már Theroux nem tűnt fel, de Pitt igen..

Anistonék születésnapi partinak álcázták az esüvőt

Jennifer Aniston és Justin Theroux (Fotó: Michael Tran/FilmMagic)

A legmeglepőbb esküvők:

Justin Bieber és Hailey Baldwin:

A 24 éves Justin Bieber 2018. szeptemberében vette feleségül Hailey Baldwin modellt, a színész Alec Baldwin unokahúgát. Bár néhány hónapja már jegyesek voltak, a villámgyors nász mindenkit meglepett. A ceremóniát New Yorkban a városházán tartották a nyilvánosság teljes kizárásával. Csak egy évvel később 2019 őszén pótolták be az elmaradt lagzit, ahová 150 családtagot és barátot hívtak. Ott volt az influenszer világ sava-borsa, így Kendall és Kylie Jenner, Jaden Smith és Scooter Braun. A második esküvőn Hailey egy különleges vállpántos Virgil Abloh ruhát viselt, a fátyolra pedig azt hímezték: Míg a halál el nem választ. A fogadáson még két további ruhát viselt, az egyik egy Vera Wang, a másik egy Ralph & Russo darab volt. A ceremóniát, a lagzit és a másnap reggelt a házaspár megúszta 500 ezer dollárból.

Justin Bieber és Hailey Baldwin

Justin Bieber és Hailey Baldwin (Fotó: Profimedia)

Stohl András és Vica

A koronavírus-járvány miatt nem volt biztos, hogy még 2020-ban megtarthatja harmadik esküvőjét Stohl András, ám sokak meglepetésére a színész-műsorvezető júliusban oltár elé állt 19 évvel fiatalabb szerelmével Vicával. A Story magazin beszámolójából kiderült, hogy a Lázár Lovaspark kertjében tartották meg a ceremóniát, egy óriásfűzfa alatt mondták ki egymásnak az igent, és egy budai étteremben, ötven meghívott vendéggel tartották meg a lagzit. „Végre úgy mutathatom be ezt a lányt, ahogyan már egy jó ideje vágyom: ő Stohl Vica, a feleségem!” – mondta Stohl András.

Stohl András és VIca esküvője

Stohl András és Vica esküvője a Story címlapján

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top