nlc.hu
Sztárok

Visváder Tamás halundora

Hányinger és hiszti – Visváder Tamás kikészült A Konyhafőnökben

Nehezen boldogult a ponty filézésével Palácsik Lilla férje, mivel halundora van.

Visváder Tamás bevallotta a séfeknek a felturbózott Konyhafőnökben, hogy kicsit fél az aktuális alapanyagtól, azaz a haltól. „Azt fogom csinálni, mint még soha: gumikesztyű nélkül bontom szét ezt a szerencsétlen állatot” – jelentette ki, amikor az idő szűke miatt és a séf tanácsait megfogadva Vajna Tímea sógora – aki hamarosan apa lesz – a halundora ellenére jó soká, de nekiállt a ponty feldolgozásának.

Visváder Tamás

Visváder Tamásnak halundora van – Fotó: RTL Klub / Sajtóklub

Ne nézz rám!” – mondta a halnak pikkelyezés közben. „Utálom. Ezek miatt nem megyek be a Balatonba, mert annyira büdösek” – fakadt ki a versenytársának a pucolás alatt.

Olyan hányinger-érzés fogott el, amit vissza kellett fojtanom magamban, mert különben nem tudtam volna dolgozni ezzel a hallal. Ezt az érzést senkinek sem kívánom. Végig az járt a fejemben, hogy talán most ez az a pont, amikor meg tudnám mutatni a séfeknek azt, hogy itt a helyem, mert az ő kedvükért legyőzöm a saját félelmeimet, és igenis le fogom filézni azt a halat, igenis megcsinálom, és megmutatom nekik: habár ettől fóbiám van, ez sem akadály ahhoz, hogy bizonyítsak nekik” – vallotta be utólag A Konyhafőnökben nem először versenyző Visváder Tamás.

Olvass még A Konyhafőnökről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése