nlc.hu
Sztárok

Furcsa tünetei voltak Pál Dénesnek, de már túl van a koronavíruson

Pál Dénes is koronavírusos volt

Az énekes Instagram-oldalán jelentette be, hogy nemrég átesett a fertőzésen.

„Jelentem, túl vagyok rajta!” – írta Instagram-oldalán Pál Dénes, koronavírus fertőzését követően. Az énekes és párja is elkapta a fertőzést, ráadásul nála tüdőembóliára utaló jeleket is észleltek – írja a Blikk

Pál Dénes saját elmondása szerint öt napig csillapíthatatlan láza volt, amire hiába vett be bármit, azonnal újra felszökött a testhője. Az énekes sokféle tünetet produkált, égett a szeme, úgy fogalmazott, hogy csípett, amikor pislog, közben egyre jobban legyengült, végül rátört a láz, a fejfájás és a köhögés is. 

Pál Dénes és családja is átesett a fertőzésen

Pál Dénes egy tavalyi filmbemutatón (Fotó: Profimedia)

„Egy napra azt éreztem minden rendben, majd elkezdtem mindent úgy csinálni, mint előtte, de estére sikerült újra belázasodni” – írta az énekes a Instagramra feltöltött fotó mellé. „Korai volt az öröm. A köhögés sajnos a mai napig megvan, habár kb. két hete vége a történetnek, negatív lett a tesztem.”

A koronavírus egyik leggyakoribb tünetéről, a szaglás és ízlelés elvesztéséről az énekes azt írta: „A szaglásom, ízlelésem megmaradt, bár volt 1-2 nap, amikor a legintenzívebb illatokat is csak akkor sikerült érzékelni, amikor már egészen közel hajoltam.”

Pál Dénes feleségének nyolc napot kellett kórházban tölteni a tüdőembólia gyanúja miatt. Ma már szerencsére mindketten jól vannak, de még érzik a fertőzés hatását. 

További cikkeink a koronavírus járvánnyal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése