nlc.hu
Sztárok
Pokorny Lia és Feke Pál együtt

Pokorny Lia és Feke Pál a legjobb páros, akit a Konyhafőnök VIP-nak köszönhetünk

Feke Pál és Pokorny Lia gyorsan megtalálták az összhangot a Konyhafőnök VIP forgatásán, és jó volt őket nézni.

Feke Pál már az idei Konyhafőnök VIP elejétől kiemelkedett a többi versenyző közül, ahogy Pokorny Lia is, aki sosem élt vissza a hátrányával, mindig menetelt előre a versenybe. Mindkét sztár Rácz Jenő csapatába került, majd később egy csoportban főztek, az összhang pedig az első pillanattól látszott, a döntő hetén még inkább, amikor már csak egy maréknyi híresség maradt versenyben. 

Feke Pál és Pokorny Lia a Konykafőnök VIP-ban

Feke Pál és Pokorny Lia a Konyhafőnök VIP döntős hetén

Nem is volt kérdés, hogy amikor Pali lehetőséget kapott valakit hátráltatni azzal, hogy neki bókoljon, akkor Liát választotta ki. A színésznő pedig a tőle megszokott módon kitett magáért, és olyannyira zavarba tudta hozni a kollégáját, hogy Pali alig tudott a főzésre koncentrálni.

„Egyszerűen azt éreztem, ez a lehető legjobb, amit Palinak ki lehetett találni, a Palinak örömet okozni, hát… Palit nézni, miközben dicsérik, az a föld egyik legjobb dolga! Szerintem érezte ezt az energiát, nem véletlen mondott engem” – mondta lelkesen Lia, a színész pedig később beismerte, teljesen lefagyott, amikor hallgatta a bókokat. 

„Annyira jól esett, amit mondott, hogy teljesen átadtam magam az élvezetnek. Szerintem nincs férfi, akinek ez nem esett volna nagyon jól” – mondta Feke Pál, aki végül nagy hévvel megölelte a kolléganőjét.

Mindezt Pali másnap egy virágcsokorral köszönte meg Liának, aki zavarában csak annyit kérdezett: „A kezemet is megkéred?”

Pokorny Lia és Feke Pál kapcsolata
Megnézem
Összes kép (2)

A két színész elképesztő jól működik együtt, reméljük, nem ez az utolsó alkalom, amikor közös produkcióban láthatjuk őket.

Interjú a két sztárral: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top