Épp egy forgatásra tartasz. Min dolgozol éppen?
Most éppen a Galileőt forgatom, ami a TV4 tudományos-ismeretterjesztő magazinműsora. Különböző riportok vannak összefűzve az egész világról, és én vagyok a műsorvezetője.
Kissé távolinak tűnik azoktól a munkáktól, amiket eddig csináltál. Miért érdekelt téged?
Egyrészt azért, mert kamaszként Németországban az egyik kedvenc műsorom volt. Az egész világból láthattam benne izgalmas riportokat szinte minden témában, a gasztronómiától kezdve az utazáson át az építészetig. Másrészt pedig tetszett a TV4 elképzelése, mert nem egy hagyományos, stúdiós, súgógépről olvasó műsorvezetőben gondolkodtak, és én biztosan nem is vagyok az. Mindig kitalálok valami marhaságot, hogy érdekessé tegyem a felkonferálásaimat.
Fotó: RTL Magyarország
Említetted, mennyi mindennel foglalkozik a műsor. Te is ilyen rendkívül széles érdeklődési körű embernek tartod magad?
Ez a sokszínűség abból fakad, hogy nagyon szerteágazó a szakmám. Ha egyszerű választ akarok adni neked, azt mondom, hogy én igazából show business-szel foglalkozom, és vannak emellett izgalmas hobbijaim. A show business egy gyűjtőfogalom, belefér az írás, a színészet, a producerkedés, a rendezés, a műsorvezetés és még annyi minden más. Ennek köszönhető ez a polihisztor bélyeg, ami rajtam van.
Van olyan területe a show businessnek, ami egyáltalán nem érdekel?
A száraz pénzügyi része, a gyártásvezetés, vagy a producerkedés anyagi oldala általában hidegen hagy. Engem elsősorban az alkotás érdekel. A tévés műfajok közül a realityk már nem igazán mozgatnak meg, filmes műfajok közül pedig a musical nem az én világom, az öncélú, erőltetett filmeket sem szeretem, valamint az elvont művészfilmeket is értelmezhetetlennek találom, pláne azokat, amik háromszor annyiba kerültek, mint az én akció-vígjátékaim, pedig két ember beszélgetett bennük egy helyszínen. (nevet)
Szokatlan a karrieríved. A legtöbben színészként kezdik, egyre népszerűbbé válnak, és azután jön az írás, a producerkedés, a rendezés. Te egy kereskedelmi tévé nagy hatalmú kreatívjaként és producereként indultál, és szándékosan vezetted a karrieredet a színészet irányába, ahol azért kevesebb hatalommal rendelkezel, és kevesebb a beleszólásod a dolgokba. Miért alakult így?
Azt a fajta hatalmat, ami egy televíziós vezető szereppel jár, már kétszer is átélhettem: egyszer az RTL Klubnál, egyszer pedig a TV2-nél. Élveztem, de láttam az árnyoldalait is, így ebből én már nem kérek. Ugyanakkor nem csak színészkedem, továbbra is fontos nekem, hogy a kamera másik oldalán rendezőként és producerként szerepeljek. Nekem ez az igazi szakmám, nem olyan munkakör, amit feladtam volna, csak épp nem olyan könnyű egy filmre összeszedni a pénzt és azt megvalósítani. A rendezésre vagy a produceri munkára nem hatalomként, hanem feladatként tekintek. És amíg filmet nem tudok forgatni, addig csinálok mást: a Bagossy Brothers Visszajövök című számához rendeztem klipet, ami meg is nyerte az év videoklipje díjat a Petőfi Zenei Díj gáláján. De ez nem jelenti azt, hogy a színészi munkát ne venném komolyan. Ez egy passzió, de van munka amögött, hogy egy újsághír úgy szóljon, hogy Árpa Attila a Keresztanyuban fog szerepelni, nem pedig úgy, hogy a Keresztanyuból ismert Árpa Attila. A hírnévről pedig azt gondolom, hogy Magyarországon híresnek lenni olyan, mint monopolyban gazdagnak. (nevet)
Árpa Attila a Keresztanyuban fog feltűnni (Fotó: RTL Magyarország)
Nagyon át kellett gondolnod, hogy napi sorozatot vállalj?
Ma már nem gondolom úgy, hogy egy színész nagyon válogathat, pláne nem egy világjárvány közepén, amikor a színházak bezártak és a külföldi filmek forgatásaiból is kevesebb lett. Amikor a Keresztanyut elvállaltam, nyilván ez is szempont volt, utána pedig nagyon megszerettem az egészet. Más ez a munkafolyamat, mint amivel korábban dolgom volt, a hangulata is más. Érdekes volt egy felépített díszletfaluba érkezni hónapokon keresztül egy családhoz, ráadásul egy olyan karaktert játszani, akit szeretek. Nem azt mondom, hogy akkora mélységei vannak az általam alakított rosszfiúnak, de pont ez jelenti a szerep szépségét is: nem kell mindennap drámai mélységeket hozni, ez inkább egy jófajta kikapcsolódás és élvezet. Nagyon fontos része, hogy élvezem. Ott van például a Tortúra című színdarab a Karinthy Színházban, ahol már három éve játszom a főszerepet Balázs Andival: folyamatosan telt házzal megy, hatalmas presztízsértéke van számomra, de legyen bármennyire sikeres, mégsem élvezem. Szó szerint egy tortúra eljátszani. Azokon a napokon, amikor játsszuk a darabot, Andival ránk tör a szorongás már csak annak a gondolattól is, hogy este színpadra kell állnunk. Elhivatott vagyok, szóval megteszem a sikerért, de azt nem mondhatnám, hogy élvezem, ellentétben a Keresztanyuval. Ezt a zsoldost élvezet játszani, élvezet a kollégákkal hülyéskedni és élvezet megérkezni egy gyönyörű forgatási helyszínre. A Keresztanyu nyújtotta öröm nagyon jól tudja ellensúlyozni azt, hogy a másik oldalon meg esténként belehalok a színpadon.
Balázs Andi és Árpa Attila a Tortúrában (Fotó: Karinthy Színház)
Nem lehet folyamatosan csak mély, drámai és megterhelő szerepeket játszani?
Nem gondolom, hogy egy színész ezt hosszú távon bírná. Ha mégis, akkor nagy valószínűséggel vagy őrült, vagy alkoholista, vagy minden tiszteletem az övé. Én nem tudnám, de nem is akarnám ezt csinálni. Én azért dolgozom, hogy élhessek, és nem azért élek, hogy dolgozhassak. Egy színésznek nemcsak azért kell élnie, hogy a lelkét darabokra törje. Ennek a munkának is kell, hogy legyen valamilyen egészséges gyümölcse. A színészet számomra felkészülést jelent a rendezéshez is: minden egyes színészi munkám jobb rendezővé tesz. Mindig tanulok valamit abból, hogy egy rendező hogy bánik velem. Mindegy, hogy Ron Howardról, Mészáros Mártáról vagy Neil Jordanről beszélünk, vagy éppen John Moore-ról, aki borzasztóan rossz rendező volt az ötödik Die Hardban. Abból is lehet tanulni, csak éppen azt, hogy hogyan nem szabad csinálni.
Mesélnél kicsit a Keresztanyuban játszott karakteredről? Milyen szereped lesz a történet folyásában?
Mikola Szaparenko származása nem igazán tisztázott, annyit tudunk róla, hogy nagyon sok nyelven beszél, több útlevele van és katona volt Irakban és Afganisztánban. Nincs túl sok gátlása, nem ismer határokat és szerintem kicsit pszichopata. Veszélyes fickó, de ha a nézők kitartóan figyelik és követik őt, akkor azt is látni fogják, hogy van benne egy nagy adag humor is. Ez egy kisebb mellékszerep, de elég sűrűn meg fogok jelenni, és mindig bajt okozok.
Az ukrán szöveget fonetikusan megtanultad?
Igen, de nem volt annyira vészes. A szlovák egy kicsit megy, mert a szüleim felvidékiek, és ugyan nem beszélem, de sokszor hallottam, ez meg ahhoz volt hasonló. Hála az égnek, nem kérték tőlem, hogy ukrán akcentussal beszéljek. Azt gondolom, hogy a világ legjobb színészei is sokszor rosszul jönnek ki abból, amikor próbálnak egy akcentust utánozni.
Annak idején az elválásod az RTL Klubtól nem a legfinomabban zajlott, de most az Álarcos énekessel, a Drága örökösökkel és a Keresztanyuval látványosan visszatértél a csatornához. Elmondanád a nagy békülés történetét?
Ezek a sérelmek egy más korszakból származnak, és ők is, és én is túllendültünk ezen. Az RTL rengeteg fikciós sorozatot gyárt. Nem akkora ez a piac, hogy az én egyéni egóproblémáim miatt egy RTL Klubot kizárhassak az életemből.
Istenes Bence és Árpa Attila az Álarcos énekesben (Fotó: RTL Magyarország)
A tavalyi év a legtöbb embernek a járvány miatt elég eseménytelenül telt, de neked kijutott mindenből: szerepeltél az Álarcos énekesben, megműtöttek, formába lendültél, rengeteget forgattál és még az előző éved botránya is továbbgyűrűzött. Hogy viselted ezt?
2020 számomra is sok szempontból borzasztó volt, mégis az egyik legeredményesebb évemmé vált forgatások szempontjából. Hihetetlen sok filmben és sorozatban forgattam. Ősszel és télen szinte mindennap valami más produkcióban dolgoztam. Ez eleinte rendkívül izgalmas volt, hiszen a legtöbb színész arról álmodozik, hogy az egyik nap egy napi sorozatban, a másik nap egy hetiben, a harmadik nap meg egy mozifilmben játszhasson, a negyedikben meg műsort vezessen, de egy hónap után ez elkezdett kicsit fárasztóvá válni.
Mit teszel, hogy ne égj ki egy ilyen helyzetben?
A szerencsém az volt, hogy nyáron eléggé felkészültem és fizikailag is rendbe hoztam magam. A jó kondim sokat segített abban, hogy végig tudjam csinálni, amikor az egyik forgatás hajnali négykor kezdődik, miközben az előző éjfélkor fejeződött be. Az amerikai fociban megtanultam, hogy van olyan, amikor össze kell szedni magam, és az utolsó erőmet is beletolni. Ez a fajta mentalitás ilyenkor segít.
A negyvenes éveid végén a kondiddal jobban kell törődnöd? Fáradékonyabb vagy?
Olyan óriási különbséget nem érzek. Egy kicsit talán jobban oda kell figyelnem magamra, és ha van mondjuk egy sportbalesetem, akkor be kell látnom, hogy sajnos már lassabban forr össze az a csont. Ezt leszámítva azonban minden rendben van, sőt az életem bizonyos területein jobb formában vagyok, mint valaha.
Milyen területekre gondolsz?
Biztos, hogy ezt az nlc-n akarod leírni? (nevet)
Az általad felvázolt rendkívül sűrű szakmai életet hogy tudod összeegyeztetni a magánéleteddel?
Kezdjük azzal, hogy szakmailag is nagyon nehéz volt a dolog, mert ami elsőre tök jól hangzik, az a gyakorlatban sajnos másképp csapódik le. Eleve miattam később kezdődik egy forgatás, mert előtte mondjuk volt egy műsorom. Aztán megérkezem, és a többi színész azt hallja, hogy éppen egy másik produkcióval kapcsolatban adok egy interjút. A hajamat a fodrász nem vághatja le úgy, ahogy akarja, mert másnap már egy másik projektben játszom, ahol folytatódik egy jelenet, ezért nem lehet más a hajam, mint eddig. Aztán az ebédszünet is elhúzódik, mert éppen valami PR-fotózásra kell elugranom. Amikor meg délután visszatérek, azért nem tudok a többi színésszel kommunikálni, mert már a következő nap szövegét tanulom. Nem csodálkoznék azon, ha sok színészkollégám arrogánsnak tartana emiatt. Nem mindenki nézi ezt úgy, hogy „de jó neki, hogy ennyire elfoglalt”. Sokszor éreztem inkább azt, hogy rossz szemmel néznek rám.
Próbálod feléjük kommunikálni, hogy nem vagy arrogáns, csak tényleg ennyire elfoglalt vagy?
Annyira azért vagyok arrogáns, hogy ne foglalkozzak ezzel. (nevet)
A magánéletedre hogyan hatott ez a pörgés?
Az elmúlt fél év a Coviddal és a forgatásokkal együtt valóban azt eredményezte, hogy kevesebb időt tudtam a lányommal és a családommal tölteni, de egyrészt ezt meg is értették, másrészt azért ott volt a karácsonyi szünet, ami kárpótolta őket, meg engem is nyilván. A most következő időszakban lényegesen többet fogok a lányommal foglalkozni.
Rendezőként és producerként dolgozol most valamin?
Két játékfilmet fejlesztünk, amiből az egyiket be is adjuk a Nemzeti Filmintézethez. Illetve van két sorozatterv, egy magyar és egy külföldi. Ezek azonban hosszabb munkák, eléggé telített a piac, mert mindenki sorozatot tervez mostanában. Nincs olyan ember a szakmában, aki ne azzal kezdené a beszélgetést, hogy „van egy Netflix sorozatötletem”.
Az Argo-filmek akció-vígjátékos irányától nagyon eltávolodtál, vagy még tervezel csinálni valami hasonlót?
Az Argo az egyik irány volt, és nyilván nagyon szerettem csinálni. A második részbe már mindent belepakoltunk a ninját játszó Kulka Jánostól a felrobbanó cigány esküvőig. A másik irány pedig egy saját, egyénibb filmnyelvezet, de azt inkább más műfajokban tudom megtalálni. Ez még várat magára.
Boldognak tartod magad mostanában?
A tényleges boldogsághoz az kéne, hogy túl legyünk ezen a járványon, a szakmai boldogsághoz pedig az, hogy újra filmet rendezhessek. Ezen persze már dolgozom, de még nem mondhatom azt, hogy biztosan meg fog valósulni a következő mozifilmem. Ezek hiányoznak, de ezen kívül boldognak mondhatom magam. Nem kerültem krízishelyzetbe a Covid miatt, a magánéletem rendezett, a körülöttem lévő botrányok pedig vagy mondvacsináltak, vagy illenek az image-emhez, és nem igazán tudnak nekem ártani. A lányom pedig okos és egészséges, a szüleim szintén jó egészségnek örvendenek, van házam, van kocsim, van munkám, van pénzem ételre, úgyhogy nem panaszkodom. A Covid alatt tanultam meg a kollégáim sorsát megfigyelve, hogy nem kell annyira magas igényűnek lenni, hogy az ember boldog legyen a mai világban. Ez volt talán a legfőbb tanulság.
