A királyi udvarokban nagyon adtak a látszatra, szigorú szabályok szerint éltek a palota lakói, ez alól a gyerekek sem voltak kivételek. Szó sem volt kényeztetésről, babusgatásról, a királyoknak és királynőknek fogalmuk sem volt, mi folyt a gyerekszobákban, sokszor azt sem tudták, hogy kikre bízták a gyerekeik gondozását, mert már a nevelők kiválasztásáról is a személyzet gondoskodott. Így fordulhatott elő, hogy az uralkodók nem ismerték a saját gyereküket, ridegen, távolságtartással kezelték őket, a nevelők pedig gyakran szadista, alkoholista emberek voltak, akiktől szintén nem sok szeretetre számíthattak.
Gyerekszobák titkai Angliában
Viktória királynő igencsak lekezelően írt naplójában gyerekeiről, akiket legtöbbször tehernek érzett. „A gyermekek a házas élet árnyoldalai” – panaszkodott egyszer naplójában. Az uralkodó a legkevesebb figyelmet sem szentelte a fiainak, lányainak, ráadásul a trónörökös, Albert Eduard (a későbbi VII. Eduárd király) neveltetését egy kétes hírű asszonyra bízta. Mary Ann Brough volt a kisded dajkája, akit a személyzet állítólag nagy gonddal választott ki Bertie mellé, úgy vélték, hogy az erkölcsös, kifogástalan múlttal rendelkező asszony tökéletes dajka lesz. Évekkel később, amikor Mary Ann már nem állt az udvar alkalmazásában, saját gyerekeinek borotvával vágta át a torkát, tettét pedig beszámíthatatlansággal magyarázták. A történetet követően heves viták alakult ki arról, hogy az uralkodócsalád tagjainak sokkal körültekintőbben kellene kiválasztaniuk a nevelőket, dadákat.
VII. Eduárd brit király és nővére, Aliz hesseni nagyhercegné (Fotó: John Jabez Edwin Mayall/Hulton Archive/Getty Images)
Ha a magányosság, az elhanyagoltság és az állandó megaláztatás nem lett volna elég, Viktória királynő kilenc gyerekének egészségét egy olyan udvari orvosra bízta, aki gyakran rendelt el a gyerekeknek a Godfrey’s cordial nevű, opiátot tartalmazó nyugtatószirupot, hogy könnyebben elaludjanak. „Nekem nem volt gyerekkorom!” – mondta később VII. Eduárd, akit felnőttként csak Dirty Bertie-nek gúnyoltak.
Ez a szeretet nélküli, rideg nevelési elv pedig generációról generációra öröklődött. Amit gyerekként kaptak az uralkodói család tagjai, azt adták tovább később a saját utódaiknak. Így volt ezzel V. György király is, aki VII. Eduárd fiaként a következő kijelentést tette. „Apám félt az anyjától. Én pedig rettegtem az apámtól. Teszek róla, hogy tőlem is féljenek a gyerekeim.”
Bár kemény ember volt V. György, de közvetlenül nem ő ártott a legtöbbet a gyerekeinek. Két idősebb fiának, a későbbi VIII. Eduárd, és a későbbi VI. György királynak az életét a labilis lelkiállapotú nevelőnő nehezítette meg.
VIII. Eduárd, VI. György és Mária brit királyi hercegnő, 1901 (Fotó: Mirrorpix Archives/Mirrorpix/Mirrorpix via Getty Images)
Az asszonynak Eduárd volt a kedvence, és mindent elkövetett annak érdekében, hogy a gyerek jobban kötődjön hozzá, mint a szüleihez, így amikor a heti szemlére vitte a fiúkat a szüleik elé, erősen megcsipkedte, megszorongatta a totyogó kisfiút, aki így keservesen sírt a szülei közelében. A „hisztit” viszont hamar megunta a papa és a mama, és amint lehetett, vissza is adták a gyereket a dadának. A másik fiúcskát ellenben kifejezetten utálta a pszichopata asszony, aki a személyzet szerint rendszertelenül adott enni, és teljesen elhanyagolta a későbbi VI. György királyt. Ahogy a fiúk idősödtek, újabb és újabb nevelőkre lett szükségük, akik gyakran megalázó büntetéséket szabtak ki rájuk.
Az utolsó német császár drámai gyerekkora
Viktória királynő tett róla, hogy a gyerekeit Európa legnagyobb uralkodói családjaiba házasítsa ki. Így tett legidősebb gyerekével, Viktóriával is, akiből aztán német császárné lett.
A császárné édesanyjához hasonló szülő lett, aki nem volt elnéző a gyerekeivel. Első fia, Vilmos születésekor komplikációk léptek fel, és miközben kiemelték az anyja testéből, az újszülött súlyosan megsérült, az egyik karja örökre lebénult. Az orvosoknak fogalmuk sem volt, hogy mi történt, milyen műhibát vétettek, és mi is lenne a gyógymód, ezért néhány hetes korától kezdve szörnyű kísérleteket végeztek a gyereken. Mire elérte a hat hónapos kort, rendszeresek lettek a jéghideg, sós vizes fürdők, majd az elektromos ütések és a nyújtógépek. A gyerek toporzékolt, rettegett, üvöltött félelmében és fájdalmában, de szülei nem állították le a kezeléseket, amelyek végigkísérték Vilmos egész gyerekkorát.
II. Vilmos német császár fiatalon (Fotó: Universal History Archive/Getty Images)
„Oly nehéz elviselni a gondolatot, hogy a trónörökös, a legidősebb fiam egy nyomorék” – sajnálkozott egyik levelében Viktória, aki érezhetően pont úgy viselkedett, mint saját anyja, az idős Viktória brit királynő. Bár II. Vilmos német császár nem tudott késsel, villával enni, de megtanult lovagolni, egyenesen ülni és állni. Személyisége a kegyetlen kezelések hatására annyira eltorzult, hogy a feljegyzések egy kifejezetten rideg, kíméletlen felnőttnek írták le. II. Vilmos az I. világháborúban kiszámíthatatlan döntéseiről vált hírhedtté, olyan uralkodó lett, akit legtöbbször a dac vezérelt, akkor is, ha semmilyen ész érv nem szólt a döntése mellett.
Belgium a terror melegágya volt
1865 és 1909 uralkodott II. Lipót belga király, akinek a Mária Henrietta osztrák főhercegnővel kötött házasságából három lánya és egy fia, míg házasságon kívüli kapcsolataiból két gyereke született. A trónörökös fiú azonban fiatalon elhunyt tüdőgyulladásban. A lányai később úgy fogalmaztak: apjuk ugyan megtűrte őket, de szeretettel soha nem tudott gondolni rájuk. A hercegnők életét a mindennapi erőszak, a sötét kamrák, a pálcával fenyítés és a folyamatos némaság jellemezte.
Gyereknevelés a Habsburgoknál
I. Ferenc Józsefet, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodóját szoros kapcsolat fűzte imádott édesanyjához, Zsófiához. Egészen kicsi korától, az anyja halálig rendszeresen leveleztek, és már-már beteges aprólékossággal beszámolt neki a magánéletéről. Maga a császár állítólag nagyon rendszerető, spártai fegyelemben élő ember volt. „Édesanyám már gyerekként megtanított arra, hogy rang ide vagy oda, meg kell tanulnom lemondani olyan dolgokról, amikre nagyon is vágyom” – idézte fel Ferenc József szavait Martina Winkelhofer, a Finom kis társaság című kötetében. A császár ennek tudatában a megacélozó gyereknevelés híve volt. Ennek fényében óhajtotta nevelni, vagy inkább neveltetni a trónörökös Rudolfot is.
Rudolf herceg, 1873 (Fotó: Josef Albert, Getty Images)
Mivel felesége, Sisi gyakran hónapokra elutazott, hogy megszabaduljon a számára fojtogató udvari légkörtől, a kicsi trónörökös neveltetéséről Zsófia és Ferenc József gondoskodott. Már hamar megmutatkozott, hogy Rudolf igazán kedves, tehetséges, értelmes gyerek, ötéves koráig egy számára kiválasztott nevelő gondozta nagy szeretetben, ám ekkor az apja eldöntötte, hogy Rudolf elég idős ahhoz, hogy gyakorlatozzon, díszszemlére járjon, és csak férfiakból álló személyzet vegye körbe. Mire Rudolf hatéves lett, a kemény katonaként ismert Gondrecourt grófra bízták a nevelését. Innentől kezdve rendszeressé váltak a kínzások. A trónörököst gyakran jeges vízbe kényszerítették, vagy az éjszaka közepén támadást szimuláló fegyveres lövöldözéssel ébresztették. És ekkor még nem volt tíz esztendős. Rudolf egyre soványabb lett, az idegei kezdték felmondani a szolgálatot, ekkor az egyik udvarnok levélben értesítette a császárnét, aki azonnal követelte férjétől, hogy mostantól a trónörökös neveltetéséről ő gondoskodhasson. Bár innentől valamelyest nyugalomban teltek Rudolf gyermekévei, a korábbi bántalmazások súlyosan kihatottak a személyiségére. Szorongó alkat volt, aki gyakran küzdött depresszióval. Halálát máig rengeteg rejtély övezi, mivel alig volt harmincéves, amikor önkezével véget vetett az életének.
A történelemkönyvekből úgy tűnik, hogy a későbbi uralkodókat csatára, harcra, küzdelemre nevelték. Ám pont az ellenkezője történt, a legtöbben kellően megtört és engedelmes felnőttek lettek, akiknek a személyisége súlyosan sérült, és ez sokszor tragédiákhoz is vezetett.
