nlc.hu
Sztárok

Így él túl az ötvenen Boris Becker

A nyugatnémet csodagyerek, akinek sikereit botrányok váltották – így él most Boris Becker

Boris Becker ugyan már rég visszavonult a versenysporttól, de a hírnév nem tűnt el a sikerekkel.

Boris Becker 17 évesen a legfiatalabb játékos volt, aki valaha Wimbledonban nyerni tudott, és a német sportoló nagyon szép karriert tudhat maga mögött, de az utóbbi években már nem feltétlenül a teniszcsillagként elért sikerei miatt találkozni a nevével, hanem például magánéletének történései, nyilatkozatai vagy anyagi helyzete miatt: 2020 őszén arról szóltak a hírek, hogy Beckert, aki 2017-ben csődöt jelentett, azzal vádolják, hogy eldugta az érmeit, kupáit, mert az értük kapott összegből szerette volna  kiegyenlíteni a tartozásait. Emellett azzal is vádolták, hogy elrejtett 1,2 millió fontot, illetve 40 ezer fontot utalt át volt feleségének, Barbara Beckernek, illetve 105 ezer fontot másik exének. 

Tekerjük egy kicsit előre az idő kerekét, nemrég már amiatt írt róla a sajtó, mert a BBC szakkommentároként élő adásban dicsérte meg Fucsovics Márton barátnőjének, Böszörményi Anettnek a szépségét. De az már a múlt, mert azóta rengeteg paparazzókép készült arról, hogyan nyaral az 53 éves Becker mostani barátnőjével, Lilian de Carvalho Monteiróval.

Boris Becker

Boris Becker akkor és most. (Fotó: Getty Images)

A kezdetek

Boris Becker 1967. november 22-én született németországi Leimenben, édesapja, Karl-Heinz teniszközpontjában ismerkedett össze a sporttal, aminek az egyik legkiemelkedőbb képviselője lett. 1984-ben, vagyis 16 évesen már profiként űzte a teniszt, egy évre rá megnyerte élete első egyéni trófeáját, majd két héttel ezen győzelem után a wimbledoni tornát. „Tavaly nyáron megmondtam az apjának, hogy az elkövetkezendő időben nagyon keveset fogja látni a fiát, de annál többet olvashat majd róla az újságokban” — nyilatkozta Ion Tiriac, Becker akkori edzője és menedzsere.

A fiatal sportolót igazi csodagyerekként emlegették, bombaerős adogatásai miatt pedig megkapta a Bumm-bumm Becker nevet. „Tizenhét évesen csöppentem bele a profitenisz vi­lágába, abba a világba, amelyről addig fogalmam sem volt. Nem voltam felké­szülve sem az újságírókra, sem arra, hogy az új nemze­dék példaképévé legyek. Csupán teniszezni akartam, jól teniszezni. És akkor hirte­len, egyik napról a másikra olyan problémák szakadtak a nyakamba, amelyekkel egy érett, harminc-negyven éves ember is nehezen birkózik meg” – idézte 1989-ben Boris Beckert a Mai Nap.

A teniszcsillag karrierje során összesen 6 Grand Slam-győzelmet szerzett, 1991-ben vezette a világranglistát, az 1992-es barcelonai olimpián pedig párosban aranyérmet nyert Michael Stich-hel. Becker 1999-ben vonult vissza, de nem távolodott el teljesen a sportágtól: „Számomra teljesen logi­kus, hogy a sportolói pályafutá­som alatt megszerzett tapaszta­latommal és tudásommal szere­tett sportágamat szolgáljam”- nyilatkozta akkor. Emellett három éven át volt az edzője Novak Djokovicnak, kisebb megszakítással, de 2002 óta a BBC wimbledoni kommentátora, később pedig a Fox Sports Australia is felkérte szakértőnek, 2017 nyarán pedig a  Német Teniszszövetség férfiszakágának vezetőjévé nevezték ki, és senior meccseken még néha ő is ütőt ragad. 

Boris Becker
Megnézem
Összes kép (6)

Pályán kívül

Lassan negyven éve annak, hogy Boris Becker reflektorfényben éli az életét, és magánélete – finoman fogalmazva – ezen idő alatt végig fordulatokban gazdag volt. Miután 1987-es wimbledoni bajnokság második fordulójában kikapott Peter Doohantól, az a hír járta, hogy túlságosan elvonta a figyelmét barátnője, Benedicte Courtin, a monacói rendőrfőnök lánya. „Olyan ember vagyok, akinek az olda­lán mindig kell egy asszonynak lennie” – nyilatkozta állítólag Becker, aki 1993-ban adta először fejét nősülésre, 1993. december 17-én feleségül vette az első gyermekükkel várandós barátnőjét, Barbara Feltus modellt. 1994. január 18-án megszületett fiuk, Noah Gabriel, 1999. szeptember 4-én pedig második gyermekük, Elias Balthasar is világra jött.

Óriási botrány lett belőle, amikor kiderült, hogy míg Barbara Eliast hordta a szíve alatt, Becker megcsalta őt egy pincérnővel, ráadásul alkalmi partnerét is sikerült teherbe ejtenie. Boris Becker ügyvédein keresztül azzal védekezett, hogy a pincérnő “ellopta a spermáját”, de később elismerte, hogy ő az apja Angela Ermakova kislányának, és évekkel később közös gyermekfelügyeleti jogért folyamodott. Azt nyilván mondani sem kell, hogy Barbara és Boris Becker házassága ezt nem élte túl. A válásnak és a házasságon kívüli afférnak pedig komoly anyagi következményei lettek.

Beckernek persze nem ment el a kedve a nősülétől, 2008-ban eljegyezte Alessandra Meyer-Wöldent, akinek édesapja, Axel Meyer-Wölden Becker korábbi tanácsadója és menedzsere volt, de a pár hamarosan szakított. A következő évben már egy holland modell Sharlely  Kerssenberg volt a jegyese, akivel 2009. június 12-én házasodtak össze, fiuk, Amadeus Benedict Edley Luis Becker 2010-ben látta meg a napvilágot. Becker második házassága is válással végződött, 2018 májusában jelentették be, hogy útjaik különválnak. A sportoló azóta sem magányos, 2019 nyarán arról szóltak a pletykák, hogy Layla Powell brit modellel randizik, de ahogy már feljebb írtuk, most Lilian de Carvalho Monteiro a barátnője.

Boris Becker
Megnézem
Összes kép (6)

Senkinek nem tartozom semmivel, úgy élem az életem, ahogy én szeretném.

-mondta egyszer Boris Becker, akinek azért a hatóságokkal is meggyűlt a baja, a müncheni kerületi bíróság 2002. október 24-én adócsalás miatt két év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását felfüggesztette, ezenkívül 300 000 euró pénzbüntetést szabtak ki, illetve és további 200 000 eurót kellett fizetnie különböző alapítványoknak. Becker, aki egyébként nagy pókerjátékos, tizenöt évvel később csődöt jelentett, ugyanis nem sikerült rendeznie 14 millió dolláros tartozását, illetve egykori üzlettársa is azzal vádolta meg, hogy neki is lóg egy nagyobb összeggel. A sportoló, pontosabban ügyvédjei ekkor is húztak egy merészet, a magáncsődje elől diplomáciai mentességre hivatkozva szerettek volna immunitást kérni, egészen pontosan arra hivatkoztak, hogy a Közép-afrikai Köztársaság diplomatája. Az afrikai ország viszont azt állította, Boris Becker állítólagos diplomáciai útlevele hamis, mert annak sorszáma egy 2014-ben ellopott útlevél sorszámával egyezik meg.

Teniszcsillagok akkor és most:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top