nlc.hu
Sztárok
Sztárok, és komoly betegségeik

Sztárok, akik nyíltan felvállalták betegségüket, hogy másokon segíthessenek

Magyar hírességek hétköznapi gondokkal, betegségekkel. Olyan ismert embereket szedtünk egy csokorba, akik kiálltak a nyilvánosság elé, és kendőzetlenül meséltek komoly betegségeikről.

A napokban derült ki, hogy Fresh Andi az elmúlt időszakban mellrákkal küzdött. A BEST címlapján leborotvált hajjal állt ki a nyilvánosság elé.

Fresh Andi

Az utóbbi években Villányi “Fresh” Andi nagyon ritkán mesélt a magánéletéről, ezúttal azonban azért tett kivételt, mert reméli, hogy a történetével segíthet másoknak.

“Legyőztem a mellrákot” – mondta Fresh Andi, aki mellett végig ott volt a párja, akivel három éve élnek boldog párkapcsolatban.

Villányi "Fresh" Andi először mesélt arról, hogy mellrákos

Villányi “Fresh” Andi először mesélt arról, hogy mellrákos

“15 év után augusztusban, 24 óra leforgása alatt változott meg ez bennünk. Elmentünk egy orgonaestre és ott kaptam tőle az első bókot, azt mondta: ‘Te milyen szép vagy!’. Korábban is sokat voltunk kettesben, nálunk ez megszokott volt, de akkor 24 órán belül rájöttem, hogy nemcsak ő bókol nekem, hanem én is másképp nézek rá” –mesélte Andi

Pataki Zita

Pataki Zita nyíltan, vlog formájában mutatta meg az anyaságért folytatott küzdelmét és fájdalmát, miután a 10. lombik sem sikerült.

„Ha most visszagondolok, azt kell mondanom, furcsa módon rengeteg mindent nyertem még úgy is, hogy nem lettem édesanya – jelentette ki, hozzátéve, az interneten rengetegen kérnek tanácsot, bátorítást tőle. – Sokkal több vagyok most, mint egy esztendővel ezelőtt. Gazdagabb vagyok például egy küldetéstudattal. Azzal, hogy a történetemen keresztül erőt adhatok másoknak” – mondta korábban a Story magazinnak. 

Sztárok és betegségeik

Pataki Zitáért heteken keresztül izgult az egész ország. (Fotó: Olajos Piroska/smagpix)

Szabó Zsófi

Szabó Zsófi endometriózissal küzd, ami miatt kisfia is nehezen fogant meg.

„Amikor már minden gyógyszert megpróbáltam, sportoltam, életmódot váltottam, már jók voltak a leleteim, és még mindig nem jött össze a kicsi, akkor azt mondta az orvosom, hogy: Zsófia, érezze jól magát, menjen nyaraljon, pihenjen, fusson félmaratont, és akkor ősszel megpróbáljuk a lombikot…A betegségem nem múlt el, ez csak szinten tartható – mondta Zsófi, akinek végül kisfia, Mendel lombik program nélkül született.

Sztárok és betegségeik

Szabó Zsófi megtanulta kezelni a betegségét. (Fotó: Sajtóklub)

Még több sztárhír: 

 (Nyitókép: Olajos Piroska/smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top