nlc.hu
Sztárok
Magánnyomozó lett Peter Falk lánya

Magánnyomozó lett Columbo, vagyis Peter Falk lánya

Peter Falk két örökbe fogadott lánya közül az egyik teljesen civil életet él, a másikuk viszont édesapja sorozatbeli hivatásához hasonló szakmát választott és a nyilvánosság elé is kiállt egy fontos ügy érdekében.

A Columbo hadnagy szerepében ikonikussá vált színész, Peter Falk még televíziós karrierje előtt, 1960-ban házasodott meg először: az egyetemen megismert szerelmét, Alyce Mayót vette feleségül. A házaspárnak nem lehetett saját gyermeke, ezért örökbe fogadtak két kislányt, Catherine-t és Jackie-t.

Peter Falk és Jackie Falk

Peter Falk és Jackie Falk 2002-ben (Fotó: Walter McBride/Corbis via Getty Images)

Jackie Falk a kilencvenes-kétezres évekig alkalmanként még megjelent olykor sajtónyilvános eseményeken édesapja oldalán, azonban jó ideje a nyilvánosságtól elzárkózva, teljesen civil életet él, ezért róla gyakorlatilag semmit sem tudni.

A másik lány, a ma már 50 éves Catherine sem a filmiparban épített karriert. A Syracuse Egyetemen szerzett diplomát, családi tanácsadóként, később pártfogó felügyelőként, majd magánnyomozóként is dolgozott. A médiában ő sem túl sokat hallatott magáról, egészen a kétezres évekig. Peter Falk egészségi állapota 2007-ben rohamosan romlani kezdett, néhány hónappal később pedig már folyamatos gondozásra szorult. 2008 -ban demenciát diagnosztizáltak nála, amelyet valószínűleg az Alzheimer-kór okozott. 2010-es csípőprotézis-műtéte után pedig az állapota tovább romlott. Catherine ebben az időszakban bírósághoz fordult, és harcba szállt apja gyámságáért és és ezzel együtt Falk százmillió dolláros vagyonának felügyeletéért a színész második feleségével, Shera Falkkal. Keserves csata kezdődött közöttük, a bíróság pedig végül a feleséget nevezte ki Falk gyámjának.

Catherine Falk

Catherine Falk (Fotó: Profimedia)

Peter Falk 2011-ben hunyt el, vagyona nagy részét a neje örökölte, két lányának az anyagi javak alig tizedén kellett megosztoznia, ráadásul édesapjuk temetésén sem lehetettek ott, arról ugyanis az özvegy nem értesítette őket.

Catherine Falk ma egy saját magáról elnevezett alapítványt vezet, mely az idősek és fogyatékkal élők jogaiért, illetve a gyámsággal kapcsolatos visszaélések ellen lép fel. A NASGA (Országos Szövetség a Gyámügyi Visszaélések Leállítására) nevű szervezettel közösen büntetőjogi, hagyatéki és polgári jogszabálytervezeteket dolgoztak ki a gondozottak jogaival kapcsolatban. Az  Egységes Jogi Bizottság ezek közül a láthatásra vonatkozó javaslatot el is fogadta és beillesztette a gyámügyi törvénybe. Számos államban ezt a szabályozást azóta is Peter Falk-törvényként emlegetik.

Még több sztárgyerek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top