Paris Hilton, az influenszerek ősanyja mindig a divat megszállottja volt, inkább teremtette, mint követte – azt már mindenki döntse el maga, hogy ez jó volt-e vagy sem. Az biztos, hogy a strasszos mobilok, a vastag, gigantikus övek és a csípőnadrágok, valamint a narancssárga bőr népszerűsítésében komoly szerepe volt.
Paris, a partykirálynő és főállású celeb
Paris Hilton 40 éves, és rengeteget változott a 2000-es évek eleje óta. A felhajtás, ami őt mindig is körülvette, persze most sem maradhat el. A Hilton szállodalánc egykori örökösnője először 2003-ban az MTV The Simple life valóságshow-ban sokkolta a nézőket Nicole Richie-vel, Lionel Richie lányával – innentől kezdve szinte nem volt olyan, aki ne tudta volna, ki is az a Paris Hilton.
Ezt követően több valóságshow-ban is láthattuk, az egyikben például BFF-et, azaz öribarit keresett magának. Rendszeresen hívták szórakozóhelyekre – volt, hogy egyszerűen csak megjelent, és a jelenlétével, bulizási stílusával emelte a hely fényét, aztán millió dolláros DJ-ként is kipróbálta magát, énekesi babérokra is tört, és persze saját parfümöket, sminkcuccokat is a piacra dobott.
Mindezek mellett könyveket is írt, és a filmipart sem hagyta érintetlenül: több mozit is készített, de talán a legemlékezetesebb az Arany Málna-díjjal „jutalmazott” első filmje, A dögös és a dög. Mielőtt továbbhaladunk, ezeket az ősrégi fotókat muszáj megnézned!
Paris Hilton magánélete
Habár botránykirálynőként lett ismert, nagyon is tudta, hogy mit csinál, és távolról sem volt olyan naiv, mint ahogy az a képernyőn keresztül lejött. Idővel elege lett a buta partycsaj szerepéből, és úgy döntött, az imidzsváltás segíteni fog felülírni mindazt, amit addig róla gondoltak. Persze drasztikus váltásra azért senki ne gondoljon, de a stílusa egészen biztosan finomodott.
Habár nagyon fiatal volt, amikor az ominózus szexvideója miatt még az is hallott róla, aki egyébként nem követte a sztárhíreket, kiderült, nem egyszer élt bántalmazó párkapcsolatban, amiről nem is olyan rég beszélt először. És arról is, hogy az említett szivárogtatás miatt súlyos mentális gondokkal küzdött.
Idén nyáron felröppentek a pletykák, hogy gyereket vár, ezt azóta cáfolta. Mindenesetre boldogan él vőlegényével, Carter Reummal, aki a születésnapján kérte meg a kezét.
Most legújabban a Netflixen láthatjuk: főzőműsora van, vagy legalábbis egy konyhában vették fel a jeleneteket, amiben bemutatja, mennyire nem tud sütni-főzni.