nlc.hu
Sztárok

Pataki Zita rövid hajjal

Ilyen volt Pataki Zita 21 éve rövid, barna hajjal – te felismernéd időjósunkat?

Pataki Zita azok közé az ismert emberek közé tartozik, akik bele mernek állni azokba a helyzetekbe is, amiket mások inkább kerülnek.

Pataki Zita nélkül már hosszú évek óta nincs időjárás jelentés, de az utóbbi időben olyan komoly és nehéz témákban is megszólalt, ami sokak számára adhatott erőt.

Tanárból az ország kedvenc időjárás jelentője lett

Azt már eddig is tudtuk, hogy rengeteg minden érdekli a műsorvezetőt, de már egészen fiatalon, az ismertsége előtt sem azok közé tartozott, akik csak azért mentek tovább tanulni, hogy papírt szerezzenek. Nagyon is érdekelte mindaz, amiből végül diplomát szerzett: a műsorvezető először az ELTE magyar-könyvtár szakán diplomázott, majd az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán, végül a Pázmányon szerzett pszichológiából diplomát. Dolgozott tanárként, és a gyermekvédelemben is, ahol örökbefogadási ügyintéző volt, valamint pároknak is tartott terápiát.

Pataki Zita 21 éves fotón

Pataki Zita 2000-ben és most
(Fotók: smagpictures)

Pataki több évtizede van jelen a médiában, karrierjét a Miskolci tévénél kezdte, majd a Petőfi Rádió tudósítójaként folytatta, aztán egy ország ismerhette meg, amikor az RTL Klubhoz került, ahol az időjárás-jelentésekkel fonódott össze a neve. Ezzel egyidejűleg a néhány éve megszűnt Class FM rádióban is hallhattuk reggelente, sőt, a Gazdasági Rádióban is volt egy műsora a Hétfő – egy nő címmel, amiben sikeres nőkkel beszélgetett.

Pataki mindig is az intellektusából élt, azt helyezte előtérbe. A napokban kiderült, hogy nem szeret bikinire vetkőzni a nagy nyilvánosság előtt. A műsorvezető azon nők táborát erősíti, akik szinte minden évben szeretnek egy kicsit formálni az alakjukon. Tavaly vegán étrenddel dobott le néhány kilót, idén pedig egy 8 hetes fehérjedús diétával és rendszeres mozgással szabadult meg  7 kilótól.

Pataki Zita időjós
Megnézem
Összes kép (5)

Kedvenc időjárás-jelentőnk az évek alatt nyíltan beszélt több olyan fajsúlyos témáról is, ami sokakat érintett és érint, mégsem volt beszédtéma. Ilyen volt, amikor idén bőrrákkal diagnosztizálták, de élete egyik legnagyobb küzdelmébe is beavatta az országot, amikor a gyerekvállalás nehézségeiről beszélt, írt, nyilatkozott. Párjával egy közös dokureality sorozatban mutatták meg, hogy min mentek keresztül. A vlog, ami a Felhőtlen nevet viseli, azóta is megvan, többféle témával foglalkoznak, és közösen készítik.

Pataki és férje kapcsolata a közös munkától működik

Párjával, Szárnyas Attilával idén decemberben lesz 9 éve, hogy összeházasodtak – mindössze fél év ismeretség után. 10 lombikbébi programon vettek részt, a gyermekáldás azonban sajnos elmaradt. A pár végül meghozta a legnehezebb döntést, miszerint több programban már nem vesznek részt, és örökbefogadást sem terveznek. Tavaly az nlc-nek így nyilatkozott Pataki:

„Amikor kiderült a sikertelenség, úgy döntöttünk Atival, hogy azonnal veszünk egy repülőjegyet oda, ahol még soha nem jártunk. Egy saját terápián gondolkodtunk, egy olyan terápián, amely legalább olyan sokkoló, mint az, hogy nem lehet gyerekem. Vietnámra esett a választásunk, és nagyon jól döntöttünk. Az első két nap sírdogáltam, és sok helyi gyereket fotóztam, aztán észrevettem, hogy mindez természetesen elmarad. Nagyon szeretek utazni, túrázni, új utakat felfedezni. Ennek öröme nagyobb lett, mint a szomorúságom. Ráadásul most ketten, egyetlenegy hátizsákkal, ismeretlen helyen tettük ezt úgy, hogy a pillanatban éltünk, nem tudtuk, mit hoz a holnap, hol fogunk lefeküdni, megpihenni… Úgy jöttünk haza, hogy mi is a mi bajunk? Hiszen van egy szép házunk, munkánk, és olyan helyen élünk, ahol szeretünk lenni. Élvezzük az életünket, a szerelmet!”

Pataki Zita és Szárnyas Attila
Megnézem
Összes kép (4)

Az műsorvezető és párja Óbudáról Sukoróra költözött még évekkel ezelőtt egy igazi tündérkertbe. Kiskutyájukkal, Titivel most teljes és boldog az életük.

Most a Nyerő Páros című műsorban láthattuk őket az RTL Klubon. Ritka – a hírességek és magánemberek között egyaránt – az az összetartás, őszinteség, nyíltság, és az, ahogyan egymáshoz állnak. Habár Pataki tanult pszicholingvisztikát, ő és férje is többször meséltek arról, hogy ha bármi gondjuk, problémájuk akad, amit úgy éreznek, ketten nem tudnak megoldani, szakemberhez fordulnak – és ezzel egy újabb olyan fontos témát hoztak be még inkább a köztudatba, amiről sokan nem beszélnek a nyilvánosság előtt.

„Megdicsérjük egymást, kifejezzük….tehát ő megbecsüli a munkám, a személyiségemet elismeri, és ezt csak szavak által lehet. És azt gondolom, hogy ez mindennapos. Tudom, hogy üresen hangzik, de ezzel megy előre egy kapcsolat. Én nem várom el tőle, hogy kimondja, hogy szeretlek… Nem ilyeneken múlik. Nincs bennem elvárás ezzel kapcsolatban, sokkal inkább az, hogy kommunikálja az érzéseit a vágyait, mert ezek vagyunk mi.”

Tudj meg még többet kedvenc sztárjaidról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top