Daniel Craig 53 éves, sármosabb, mint valaha, és mondhatni, hogy karrierje csúcsán búcsúzott el a 007-es szerepétől. A színész a forgatáson, mi, nézők a moziban sírtunk, perszea búcsú nem végleges, ám ami a filmeket illeti, de egy korszak véget ért, ez tagadhatatlan.
James Bond előtt már 15 éve a pályán volt
Daniel Craig alapjaiban változtatta meg James Bond karakterét, és bár 2015-ben már úgy nyilatkozott, hogy inkább felvágja az ereit, mintsem újra eljátssza Bondot, szerencsére, nem így tett. 15 éven keresztül volt ő az angol királynő titkosügynöke, és elmondása szerint az utolsó James Bond mozi forgatásán elérzékenyült, olyannyira hozzá nőtt a szerep.
2006-tól összesen 5 James Bond filmben szerepelt: a Casino Royale-t követte a Quantum csendje, a Skyfall, a Spectre – A Fantom visszatér és az utolsó, a 2020-as Nincs idő meghalni. Mind olyan mozi, amiket még az is élvez, akit egyébként addig még nem rántott be a James Bond feeling.
Habár Craig nem színész családból származik, gyerekkorában az édesapjával sokszor mentek színházba, ami teljesen elvarázsolta. Egészen kicsi volt, amikor elhatározta, hogy színész szeretne lenni, és ehhez következetesen tartotta is magát. Még csak kamasz volt, amikor tagja lett a National Youth Theatre-nek, majd Londonban folytatta a tanulmányai többek között Ewan McGregorral.
Ugyan, a világ akkor ismerte meg igazán, amikor 2006-ban a Casino Royale-t bemutatták, de már az előtt is szerepelt filmekben. Élete első filmszerepét 1992-ben kapta 24 évesen. Ezt követően is láthattuk filmekben, sorozatokban – olyan külsővel, amivel ma rá sem ismernénk.
Játszott Cate Blanchettel, Kim Basingerrel is, sőt, Angelina Jolie oldalán is feltűnt a Tomb Raiderben. Tom Hanks, Jude Law és Paul Newman gengszterfilmjében, a Kárhozat útjában is feltűnt. Az első James Bond filmje előtt Steven Spielberg München című mozija már nagyobbat szólt, mint az addigiak, de a nagy áttörésre 38 éves koráig várnia kellett – ami lássuk be, megérte. Akkoriban sokan tiltakoztak a karaktere ellene, mondván, nem alkalmas a szerepre, de végül minden kételkedőt meggyőzött.
Daniel Craig, a mellkas szőrzet nélküli, emberi 007-es ügynök
Pierce Brosnan, Timothy Dalton, Roger Moore, George Lazenby vagy Sean Connery által is megformált 007-es ügynök karakterét gyökeresen megváltoztatta Craig személye, és mi imádtuk. Ian Fleming mindig jól fésült, dús mellkas szőrzettel megáldott, hidegfejű ügynökéből egy pillanat alatt ember közelibb karakter lett, aki nemcsak a bűnözőkkel, hanem saját démonjaival is megküzdött – persze, Bond szuper tulajdonságai azért megmaradtak. A mellkas szőr viszont ment.
Most pedig a színész is távozik, de nyilván a moziban láthatjuk majd más szerepekben, viszont ahogy fogalmazott: inkább érzelmesebbekben, mert magát is érzelmes embernek tartja, és nem szeretne több érzelemmentes szerepet eljátszani. Az már biztos, hogy a Tőrbe ejtve 2019-es mozifilm második és harmadik részét a Netflix megvette, amiben Craig nyomozóként tér majd vissza.
Craig és a nők
Habár a sztárok magánélete mindig is érdekelte az embereket, Craig igyekezett a szakmaiságával a címlapokra kerülni, ahelyett, hogy a magánéletéről beszélt volna. Kétszer nősült: első feleségével 2 évig voltak házasok még a 90-es évek elején, és egy lányuk született, Ella Loudon, szintén a színészi pályát választotta, de abszolút nem az apja érdemein keresztül szeretne karriert csinálni – ritka hozzáállás ez Hollywoodban. Nem mellesleg ezt Craig is támogatja, hiszen nem olyan rég adott egy interjút, amiben kifejtette, hogy nem kívánja a gyerekeire hagyni a vagyonát, ízléstelennek tartja az örökösödést.
Craignek több hosszabb kapcsolata is volt az első házasságát követően, de arra, hogy az igent másodjára is kimondja, majdnem 20 évet várt. A színész 2011-ben vette feleségül Rachel Weisz színésznőt, akivel azóta is együtt vannak. Már korábban is ismerték egymást, de csak 2010-ben kezdtek el randizni, aztán már nem kellett sok idő ahhoz, hogy az oltár elé álljanak. 2018-ban egy lányuk is született, és a jelek szerint minden a lehető legnagyobb rendben van kedvenc ex 007-esünk magánéletében. 2021. októberében pedig megkapta a saját csillagát is: