nlc.hu
Sztárok

2021 szépségkirálynői

Őket választották 2021-ben a legszebb magyar lányoknak

A pandémia kicsit beleszólt, de idén is tartottak szépségversenyeket világszerte és hazánkban is. De kiket választottak idén a legszebbnek?

A koronavírus-járvány miatt még nem minden tért vissza a régi kerékvágásba, idén sem rendezték meg a Miss Balaton versenyt, de azért hazánkban így volt több olyan országos rendezvény, ahol szépségkirálynőket választottak, és közülük többen is vannak, akik így Magyarországot képviselhetik majd a világ színe előtt a nemzetközi döntőkön

Októberben, egy év kihagyás után ismét megrendezték a  Miss World Hungary versenyt, ahol egy 20 éves nagykanizsai lány, Tótpeti Lili végzett az első helyen, udvarhölgyeinek pedig a dunavarsányi Ambrus Nikolettet és a debreceni Tóth Pannit választották. „Fantasztikus érzés volt, amikor meghallottam a nevemet. Nem számítottam rá, mindenki másra gondoltam, hogy képviselheti majd az országot Puerto Ricóban, magamat nem is reméltem.  Elképesztő érzés volt és kellett egy jó pár másodperc, mire elhittem.  Amint telefonközelbe kerültem egyből hívtam a szüleimet, aztán a barátaimat. A családban is nagyon örült mindenki a győzelemnek, szinte fel se fogtuk”nyilatkozta a Kanizsa Újságnak a Miss World Hungary idei győztese, akinek a verseny sok változást hozhat az életébe.  Tótpeti Lili Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója, de átmenetileg azonban szüneteltetni szeretné a tanulmányait, hogy  meg tudja alapozni az elkövetkező évek munkáit.

A Miss World Hungary 2021 győztesei

Fotó:: MTI/Szigetváry Zsolt

Tótpeti Lilinek egyébként nem ez volt az első versenye, 2020-as évben megrendezett Tündérszépek versenyen 19 megye jelentkezői közül választották a legszebbnek. Ezt a versenyt idén is megrendezték, és most a Debrecenben élő  Szabó Orsolya fejére került a korona. „Szerettem volna a mentorokat megismerni, közhely, de élményekkel gazdagodni illetve kapcsolatokat építeni, végül nem egy barátra tettem szert. Szóval én már a táborban megkaptam azt, amiért jöttem. Az, hogy korona került a fejemre, még mindig nem fogtam fel” – nyilatkozta a verseny után a Mokka műsorában. Ami a jövőbeni terveket illeti, ő is szeretne más országos versenyeken elindulni, emellett pedig ha elvégzi a marketing szakot, egy kozmetikai vagy divatipari cégnél helyezkedne el, és legszívesebben a termékfejlesztésen, új koncepciók kidolgozásában. Illetve van még egy álma, mégpedig az, hogy egyszer szerepelhessen a Dancing With The Stars-ban táncos fellépőként. „Ha ez a karrieremben összejönne, az csodálatos volna”mondta a Borsnak.

Két év után idén ismét megtartották a Miss Universe Hungary versenyt, amit a nagykanizsai Jázmin Viktória nyert meg.  A 20 éves szépségkirálynő évek óta modellkedik, arra, hogy kipróbálja magát ezen a pályán, édesanyja fotói inspirálták. „Édesanyám még az egyetem előtt modellkedett, az ő csodálatos képei mindig motiváltak, de a kezdő löketet egy fotózás adta meg, amit a 16. születésnapomra kaptam a szüleimtől. Előtte visszahúzódó voltam, de nagyon élveztem, hogy profi fotók készültek rólam. Rögtön utána bele is vágtam a modellkedésbe, több országban kaptam már munkát, jelenleg Milánóban élek” – nyilatkozta a Blikknek a szépségkirálynő, akinek a jövőre nézve nagy tervei vannak, például szeretne nagyobb hangsúlyt fektetni a zenei karrierjére. Sajnos a nemzetközi szépségversenyen nem sikerült jó helyezést elérni, és botrány keveredett abból, hogy egy 10 ezer forintos Zara ruha volt rajta, amikor mindenkinek a hazájára utaló viseletben kellett vonulnia. Szülei szerint Jázmin Viktória nem ezt a ruhát viselte volna, a járvány közbeszólt, és még az is felmerült, hogy a bonyodalmak miatt visszalép a versenytől.

December elején került sor a Miss Hungary idei döntőjére, ahol a közönség kedvence, Békési Noémi lett a királynő, első udvarhölgyének Nánási Dorottyát, a második udvarhölgyének pedig Orosz Titanillát választották. Ugyanezen a versenyen a tini kategóriában Fekete Vivien fejére kerülhetett korona. „Jövőre már szeretnék egy felnőtt-szépségversenyen is elindulni. Megtetszett ez a vi­­lág, mindenképpen azt tervezem, hogy folytatom a versenyzést” – nyilatkozta a Délmagyarnak a 17 éves fodrásztanuló, aki nem teljesen zöldfülűként indult ezen a versenyen.Tavaly szerepeltem először szépségversenyen: a Miss Édenen második udvarhölgy lettem. A szüleim ötlete volt, hogy kezdjek el ezen a területen próbálkozni. Sajnos ez csak online megmérettetés volt a koronavírus-járvány miatt, a Tündérszépekben pedig nem jutottam tovább a második fordulóba, így korábban nem volt tapasztalatom a kifutós, sok néző előtt megrendezett versenyekről.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top