Ungár Anikót, Gregor Bernadettet, Görgényi Fruzsinát és Istenes Bencét is már megszoktuk egy ikonikus frizurával vagy éppen egy ikonikus hajszínnel, úgyhogy kissé visszahőköltünk attól, ami velük történt idén.
Ungár Anikó merész döntést hozott 72 évesen: 2 centisre vágatta a korábban vállig érő haját, sőt platinaszőke hajszínre váltott, mivel már nehezen tudta kezelni a hosszú haját. “Be kellett látnom: nem maradhatok örökké ugyanolyan, mert az, ami jól állt 20, 30 vagy 40 évesen, nem biztos, hogy 60 felett is előnyös. (…) Már régóta szerettem volna rövid hajat, úgy tűnt, hatalmas szabadságot ad” – indokolta a drasztikus frizuraváltást a bűvésznő, aki azt is elárulta, hogy a férjének is nagyon tetszik a változás.
Gregor Bernadett ugyancsak megvált idén a hosszú hajától és egy rövid fazonra váltott. A 49 éves színésznő új frizurája is sikert aratott a rajongók körében.
Istenes Bence gondolt egyet augusztusban és hidrogénszőkére festette a haját. A követőinek azonban nem jött be a hajszínváltás, szerintük ugyanis a 34 éves műsorvezető 10 évvel idősebbnek néz ki.
Mikor pedig már-már megszoktuk Istenes Bence szőkeségét, elstartolt az Álarcos énekes, amelyben szinte hétről-hétre új hajszínnel sokkolta a nézőket. Az egyik adásban például rikító rózsaszín hajjal vezette a műsort:
Görgényi Fruzsina az utóbbi időszakban nagyon sok változást élt át (szakított, elvesztette a fix munkáját, mert véget ért a Barátok közt, új vállalkozást indított), ám ezekre rátett egy lapáttal: a külsején is változtatott. A 32 éves színésznő hosszú évek után újra frufrut vágatott magának. “Legutóbb 6 éve volt frufrum, mindennek a kezdetén! Most jöhet egy új kezdet!” – írta a színésznő az Instagram-fotó mellé, amin megmutatta az új frizuráját.