Tóth Gabi évek óta blogol a család.hu-n, ahol az anyaságról, a családról és főleg a gyereknevelésről osztja meg gondolatait. Most éppen egy örömhírről számolt be, amire már hónapok óta várt: Hannaróza végre egyedül alszik.
„Nem tudom, mi történt, de úgy tűnik, a fentiek meghallgatták az imáimat, és Hannika elalszik egyedüüüüüül! Nem látjátok, de én most indiántáncot lejtek. Szóval egyik este fogta magát, betessékelt a saját ágyamba, ő is bemászott egyedül a sajátjába, és elaludt. És ez így megy már napok óta. A kétórás altatások félórásra redukálódtak. Úgyhogy jelentem, van fény az alagút végén. Az van, hogy a fejünkre is állhatunk, vannak dolgok, amik felett nincs irányításunk. Ilyen az alvás. Majd amikor a gyerek, és/vagy a fentiek úgy döntenek, akkor aludni fog. Addig egyet tehetünk, türelmesen várunk. Tudom, én most könnyen beszélek, de tényleg megtanultam, hogy nem rajtunk múlik. Tehát hasonló sorsú mamik, kitartás, eljön a ti időtök” – írja Tóth Gabi.