Hajlamosak vagyunk vele kapcsolatban azt gondolni, hogy mindig boldogtalan volt, hogy az életét puszta szenvedés és letargia jellemezte. Azonban ez inkább bulváros túlzás, mintsem az igazság. Diana valóban nem kapta meg az igazi szerelmet a férjétől, de megkapta más férfiaktól. Ha pedig nem csak azokat a képeket nézzük meg róla, amelyek királyi eseményeken, fogadásokon, felvonulásokon készültek, akkor azt is láthatjuk, hogy bizony nagyon sokat mosolygott. Például a családi vakációkon. Azokban a pillanatokban, amikor nem elegánsan kiöltözve, a kamerák kereszttüzében volt, hanem a tengerparton, vagy a havas hegycsúcsokon a családjával, ragyogott az arca.
Mallorca (Spanyolország)
Károly és Diana, valamint a fiúk egyik kedvenc úti célja Mallorca volt. Többször is jártak itt, például 1983-ban, 1986-ban és 1990-ben. A család János Károly egykori spanyol király meghívására érkezett ide, és szinte mindig a Marivent-palotában szálltak meg. A koronások kedvenc épülete egy sziklatetőn áll, rejtve van a bámészkodók és a fotósok elől, ellenben csodás kilátás nyílik onnan a környékre.
Ez a fotó is Mallorcán, méghozzá az említett palotában készült még 1986-ban. A felvétel Diana személyes fotóiból került nyilvánosságra.
Négy évvel később, 1990-ben már igazi koronás gyűlés volt Mallorcán. A Fortuna nevű luxushajón vakációzott II. Konstantin görög király, Anna-Mária dán hercegnő, görög királyné, a lányuk Teodóra, Károly herceg, Diana hercegné, Vilmos és Harry hercegek, János Károly spanyol király, Zsófia királyné és két lányuk: Elena és Krisztina.
Balmoral (Skócia)
A királynő a mai napig minden nyári szabadságát Balmoralban, Skóciában tölti. Az itt álló családi kastély 1856-ban épült, és Albert herceg ajándéka volt az ő imádott Viktória királynőjének. Folyók, patakok, tavak, hegyek és mezők, ameddig a szem ellát. Nem véletlenül nyilatkozta korábban Vilmos herceg, hogy bár éppen itt vakációzott, amikor megtudta, hogy meghalt az édesanyja, nem csak szomorú emlékeket őriz Balmorálról. Ahogyan ő fogalmazott, a nyugalom, a csend és a természet segített neki fókuszálni és feldolgozni a feldolgozhatatlant.
A királyi család tagjai felváltva érkeznek az idilli helyre, Vilmos és Harry hercegek minden nyáron legalább 1-2 hetet itt töltöttek 18 éves korukig. A nagypapájukkal grilleztek a folyóparton, vagy éppen vitorláztak, az édesapjukkal rengeteget horgásztak, az édesanyjukkal pedig a természetet járták, ahogyan ezen a képen is, ami 1987-ben készült.
Necker-sziget (Brit Virgin-szigetek)
Ezen a trópusi szigeten egy hatalmas villa található, amely közvetlenül a strand mellett áll. Az épület a Virgin cég főnökének Richard Bransonnak a tulajdona, aki többször is felajánlotta a házat Dianának és családjának. A hercegné pedig nemcsak Vilmost és Harryt vitte magával, hanem édesanyját, nővéreit és azok gyermekeit is. A család többször is járt itt, például 1989 januárjában.
Nem ők az egyetlenek, akik kedvelik ezt a szigetet. Itt ismerkedett meg a későbbi férjével Kate Winslet, és itt töltötte első nyaralását az Obama család, miután kiköltöztek a Fehér házból.
Lech (Ausztria)
A liechtensteini határtól nem messze található Ausztria egyik kedvelt síparadicsoma Lechben. Bár Károly herceg nagy rajongója volt a svájci Klostersben található pályáknak, miután barátjuk, Hugh Lindsay őrnagy 1988-ban egy lavina során életét vesztette, a hercegnő nem bírt újra ott vakációzni. Onnantól kezdve a herceg és családja Lechbe járt. Igaz, miután Diana és Károly elváltak, a férfi visszatért Klostersbe. Ez a kép még 1993-ban készült az osztrák városban.
Vidámparkok
Diana többször hangsúlyozta, hogy – a körülményekhez képest – normális gyermekkort akart a fiainak. Ezt sokszor vidámparki látogatásokkal vagy gyorséttermi kiruccanásokkal valósította meg. Jártak a Disney Worldben, és az angliai Alton Towers nevű kalandparkban is.
Kanada és az Egyesült Államok
Diana igazán szabadnak érezte magát Kanadában, valamint az Egyesült Államokban. A gyermekeit is magával vitte, ha lehetősége volt rá. 1991-ben például turistahajóra szálltak, hogy megnézzék közelről a Niagara vízesést.
Karib-térség
Ha egyedül, vagy a fiaival indult vakációra, akkor szívesen ment a Karib-térségbe. Például 1990-ben és 1993-ban.
Saint-Tropez (Franciaország)
A francia Riviéra határozottan a hercegnő kedvence volt. 1997 júliusában Harry herceggel járt itt, majd amikor a fia hazament…
…akkor a párjával, Dodi Al Fayeddel folytatta a vakációt. Ma már tudjuk a szomorú végkifejletet: a pár innen Párizsba ment, ahol egy augusztusi éjszakán autójuk balesetet szenvedett és mindketten meghaltak.