Édesanyám, Erzsébet
Édesanyám hihetetlen családból jött, nem kisebb rokonokkal büszkélkedhet, mint a testvére, Ihász Kálmán, illetve Kálmán gyerekei, az énekes Ihász Gábor és Ihász Kálmán, a legendás magyar futballista, a magyar nemzeti futballválogatott volt kapitánya. Ők az én unokatestvéreim. Anyám nagyon egyenes ember volt, keménykezű, és kétségtelen, hogy ő jelentette a mintát számomra. Ő tanított becsületre, karakterre, keménységre, kitartásra. Emberré nevelt, és ezért hálával tartozom neki. Mindaz, ami vagyok, az édesanyámtól származik, hiszen ő adta tovább, én pedig továbbadom az én gyerekemnek.
Egy nyers, egyszerű, szerény, de tudatos asszony volt. Később ennek megláttam a hasznát, hisz az élet sokszor hozott olyan helyzeteket, amikor talpra és helyt kellett állni. Több dalt írtam már neki, fontos volt, hogy ilyen formában is megemlékezzek róla. Nagyon korán elment, húszéves voltam, amikor meghalt. Apu és a nővérem vigyáztak, hogy ne éljem meg fiatalon azt a szenvedést, amit a lassú leépülése jelentett, így az emlékeimben mindig az maradt, aki tűzzel-vassal vigyázott rám és megtanított az életre. Szerencsére húszéves korban nagyon gyorsan átlépünk mindenen, elkezdődik a felnőtt élet, és ez eléggé lefoglalja az embert. Édesanyámat ettől még megőriztem a szívemben. Mindig a kis kedvence voltam. Kisgyerekként elkaptam a gyerekparalízist, és ugyan a bénulás kiment a testemből, a szememet megviselte. Vastag szemüvegem volt, rossz volt a szemem. Folyamatosan azt hallottam tőle, hogy az ő pici fiacskájának ezt sem szabad csinálnia, meg azt sem szabad. Sokat sportoltattak a szüleim, így a látásom idővel megjavult, illetve jóval jobb lett, mint korábban.
Martina, a nő, aki mellett felnőtté váltam
A magyar népszerűség megszerzése után nagyon gyorsan külföldre kerültem, bemutatkoztam Németország keleti felén, ahol aztán nagyon fiatalon megismerkedtem egy német Yves Saint Laurent-modellel. Zárójelben megjegyezném, hogy én sosem kezdeményeztem, valahogy mindig úgy alakult, hogy a nők csíptek fel engem.
Valljuk be, nem voltam egy Adonisz, és hamar rájöttem arra, hogy soha nem szabad rágörcsölnöm egy nőre, mert ha nem jön össze, az nagyon nagy szívfájdalom lesz.
Amúgy is mindig érzelmi túltengésben szenvedtem, egy mediterrán szív lakozik bennem, ezért is van annyi lírai dalom. Épp a slágerlisták élén voltam, turnéztam, és egy hotelben szálltunk meg, ők valamilyen reklámfilmet forgattak. Martina nagyon csinos volt, és az este folyamán felszedett, amit nyilván nem bántam meg. Mindig Matinának becéztem, ami olaszul reggelt jelent. Később lett is egy nagylemezem, aminek ez volt a címe. Egymásba bolondultunk, és már 22 éves koromtól együtt éltünk.
Kétlakiak voltunk, Berlin és Budapest között ingáztunk. Egy-két évvel az összeköltözésünk után megszületett a közös gyerekünk, de jöttek a problémák is. Mind a ketten nagyon nagy művészek voltunk, frissen szárba szökkent sztárok: ő a modellvilágban, én a könnyűzenében. Élveztük a népszerűséget, de olyan beképzeltek voltunk, hogy néha reggelente elfelejtettünk köszönni egymásnak. Többet voltunk Berlinben, mint Budapesten, egy idő után nagyon nagy honvágyam lett, és a kapcsolat sem működött, ezért öt év után elváltunk, én pedig hazaköltöztem. Nagyon fájdalmas volt, mert ott kellett hagynom a fiamat, akit nagyon szeretek. Ott kellett hagyni mindent, mivel tudtam, hogy ha ott maradok, akkor szenvedés lett volna minden.
A gyereket persze végig támogattam, sőt vállaltam, hogy dupla gyerektartást fizetek.
Ez aztán kicsit sok lett az után, hogy a két Németország egyesült, és az NDK márka helyett a nyugatnémet márka lett, aminek már egy kicsit más lett a váltási árfolyama, de tartottam magam az adott szóhoz, és fizettem tovább. Tizenhét éves korában aztán a gyerek jött, bekopogott és megkérdezte, itt lakhat-e velünk. Matinának azt köszönhetem, hogy felnőtté tett. Még gyerekfejjel léptem ebbe a kapcsolatba, egyidősek voltunk, de ő fejben nagyon felnőtt volt már, aki nem félt a kemény döntésektől.
Egyetlen feleségem, Zsuzsa
Németország után itthon újrakezdtem a pályámat, és megismerkedtem Matina szöges ellentétével, a gyönyörű Zsuzsával, bár abban azért hasonlítottak egymásra, hogy ő is sváb származású volt. Zsuzsa a mai napig a csodálatom tárgya. Összejöttünk, együtt éltünk, megházasodtunk, családot alapítottunk, és született két gyönyörű gyerekünk. Egy minta volt számomra abban, hogy kell egy családot összetartani, hogyan kell mindent odaadni a gyerekekért. Az ismertségem és a népszerűségem egy kicsit frusztrálta, de otthon, a házunkban én nem az ismert sztár voltam. Ha az ember benne van a mindennapi dolgokban és éli az életét, kicsit elhalványul, milyen népszerű a házastársa. Otthon nem énekes sztár voltam. Jó családapa voltam, mindent megadtam a családomnak.
Nagyon sok évet éltünk együtt, de rá kellett jönnöm, hogy veszélyes dolog a művészpálya. Hemzsegnek az ember körül a csodaszép nők, és nehéz dolog megállni, hogy az ember ne kacsintson egyszer-egyszer félre.
Fotó: Story-Best Archívum
Ha valaki mást mond, az nem mond igazat. A művésznek szárnyalnia kell. Zsuzsa előtt Matina például szárnyalt, de az már túl soknak bizonyult, hogy két szárnyaló őrült legyen együtt (nevet). Dudi (a felesége beceneve – a szerk.) nem tudott velem szárnyalni, mert ő teljes anya volt, aki otthon mindent ellátott. Ő volt a fészek, a háttér, a védelem. Ha egy művész ilyen helyzetbe kerül, mint én, háromféleképpen dönthet: vagy letöri a szárnyát és megállapodik, civilebb életet él, ami a művészete kárára megy, vagy vele szárnyal a párja is, vagy vége lesz a kapcsolatnak. Nálunk idővel a harmadik esett meg. Egyszer csak azt éreztem, hogy elfogy körülöttem a levegő, nincs intuíció, nincs múzsa, nincs szárnyalás, nincs tombolás, és ezek nekem elengedhetetlenek a művészethez. Egy művészt nem lehet civil mércével mérni. A válás után is jóban maradtunk. Zsuzsa emberileg egy annyira különleges nő, hogy a mai napig mindennap beszélünk. Nyilván a gyerekek is összetartanak minket, unoka is van, aki ráadásul a fiammal együtt most Zsuzsánál lakik, így nagypapaként én is gyakran ott vagyok.
Barátom, Kun Zsuzsi
Zsuzsi újságíróként került az életembe, már fiatal korom óta nagy gondviseléssel követi a pályámat és az életemet. Ha felütötte a fejét valami gond, mindig őt kérdeztem meg: ez mondjuk a mai napig így van. Ha nem vagyok biztos egy döntésnél, őt mindig hívhatom.
Szakmai téren kincset érnek a tanácsai, de akár magánjellegű kérdésekben is kikérem a véleményét.
Józan, bölcs döntéseket hoz, így ha valami támadás ért a médiában, mindig tőle kérdeztem meg, mit gondol, hogyan tudok ebből jól kijönni. A dalaimat is mindig elküldöm neki, mert érdekel, mit gondol róluk. A párom, Fanni után ő a második ember, akinek megmutatom őket. Időnként még azt is megkérdezem tőle, hogy milyen ruhát vegyek fel egy-egy nagyobb eseményre.
Fotó: Story-Best Archívum
Zsuzsi nagyon optimálisan látja át Delhusa Gjont. Egy szakmai tekintély számomra. Családilag is nagyon jóban vagyunk, mindenki mindenkit ismer és szeret. Nemcsak olyan nők léteznek az életemben, akikkel kapcsolatba kerültem, esetleg együtt éltem, hanem vannak női barátaim is, akikkel a lélekközösségen túl más közünk nem volt egymáshoz. Zsuzsi is egy ilyen nő az életemben, talán a legfontosabb. Szokták mondani, hogy bennem egy női lélek lakozik, mert nagyon figyelek az emberekre, a környezetemre és nagyon törődök mindenkivel, aki a látómezőmben van.
Párom, Fanni
Nagy a korkülönbség köztünk, Fanni sokkal fiatalabb nálam, viszont egyetlen olyan ismerősünk sem látja ezt a különbséget, aki találkozik velünk. Együtt utazunk, együtt szórakozunk, együtt dolgozunk, egyszerűen nagyon jól működünk együtt. A kapcsolatunk kezdetén nagyon sok ember csámcsogott azon, hogy Delhusa Gjon egy nála jóval fiatalabb nővel jött össze, mégsem nekik lett igazunk, mert már hosszú évek óta együtt vagyunk. Fanni tulajdonképpen felszedett engem, kíváncsi volt erre az énekes-gitáros fazonra. A megismerkedésünkkor versenyúszó volt Győrben, állandóan komoly üzletemberekkel volt körülvéve, és már tizenöt évesen szerette a felnőtt társaságot. Egyszer rám írt, elkezdtünk beszélgetni és évekig csak az interneten tartottuk a kapcsolatot, talán évente egyszer, ha személyesen találkoztunk.
Az internetes ismerkedésünk olyan megalapozott bástyát jelentett nekünk, hogy miután Fanni betöltötte a tizennyolcat, azt mondta, hogy ő velem szeretne élni.
Immáron nyolc éve élünk együtt és elválaszthatatlanok vagyunk. Csodálatos harmóniában élünk. Fiatalos, a koromat meghazudtoló állapotban vagyok, és ez részben Fanninak is köszönhető, persze magam is sokat teszek érte. Se nem iszom, se nem dohányzom, eleget alszom, a mai napig lovagolok, motorozok… Egy burokban éltem, a művészetem burkában, és ez fiatalon tartott. Az én kis világomban megmaradhattam infantilisnek, megmaradhattak az álmaim. Úgy éltem és azt csináltam mindig, amit szerettem volna. Talán ez adta meg azt a lehetőséget, hogy Fannival megtetsszünk egymásnak, aztán többéves alapokra építve összeköltözzünk. Azóta gyönyörűséges egységben és harmóniában élünk, még akkor is, ha ez kicsit giccsesen hangzik.
