nlc.hu
Sztárok

VV Merci és párja az esküvőről

VV Merci és vőlegénye is rózsaszín ruhában lesznek az esküvőjükön

Krisztián nem is tiltakozott a rózsaszín ellen.

VV Merci a tavalyi ValóVilágban vált népszerűvé, és a műsornak köszönhetően a szerelem is rátalált Urbányi Krisztián személyében. Merci idén a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban is szerepelt, ami azt jelentette, hetekre különváltak szerelmével. A távolságot viszont jól viselték, ahogy pedig Merci haza érkezett, bele is kezdtek az esküvő szervezésben, ugyanis március óta jegyben járnak. 

VV Merci és Krisztián

VV Merci és Krisztián

A pár a Reggeliben vendégeskedett, ahol elmesélték, milyen terveik vannak a nagy napra. 

„A fehéret megakarjuk törni egy kis rózsaszínnel és nem hiszem el, hogy találtam egy olyan csávót, ezt bevállalja és ettől én nagyon boldog vagyok” – magyarázta Merci, mire Krisztián is kiegészítette. – „Ha már nem vagyunk átlagosak, az esküvőnk se legyen átlagos. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy babarózsaszín lesz, hanem olyat képzeltem el magamnak, ami törtfehér, rózsaszín árnyalattal. Ha ezzel a kedvében járok, akkor kellemeset a hasznossal.” 

A nagy napra azonban még várni kell. Merci fogszabályzóját másfél év múlva veszik le, és az egykori valóságshow-szereplő csak ezután szeretne oltár elé állni. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top