Sarah, yorki hercegné II. Erzsébet három menye közül a középső. A 80-as években került be a királyi családba, amikor feleségül ment András herceghez. A házasságból két lánygyermek, Eugénia és Beatrix született, akik jelenleg 9. és 10. helyen állnak a trónöröklési sorban. András és Sarah házassága pont úgy felbomlott a 90-es években, mint Diana és Károly kapcsolata. Sarah a válása után sem tétlenkedett. Számos jótékonysági ügynek állt az élére, és Budapesten is meglátogatott egy gyermekkórházat és az ukrajnai háború elől idemenekült gyerekeket.
A hercegné egyébként már maga is kétszeres nagymama, ráadásul tíznél is több mesekönyvet írt. „Azt hiszem, a gyermekkönyvek esetében a legfontosabb üzenet, amire mindig törekszem, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, hogy legyenek kedvesek és ne ítélkezzenek valaki felett a neme, a vallása, a származása és egyéb tényezők alapján. Egy szörnyű időszakban élünk, amikor eluralkodott a társadalomban a bullying” – magyarázza a hercegné, aki nemcsak gyermekkönyveket ír, hanem tematikus YouTube-csatornát is vezet (Storytime with Fergie), melyen szintén a meséké a főszerep. „Arra jöttem rá az évek alatt, hogy nagyon fontos, hogy a meséken keresztül a gyerekeket megismertessük a saját kultúrájukkal. Más mesekönyvet viszek egy afrikai kisfalu iskolásainak, és mást egy londoni kórház betegeinek. Itt van például Magyarország, milyen izgalmas lenne egy olyan mesét írnom, ami a magyar gyerekeknek szól, mondjuk a Turulról?”
A mostani hercegnőknek már könnyebb a dolguk
A yorki hercegné fő üzenete tehát a kedvesség, ez pedig nem véletlen. „Nem tudod elképzelni, hogy mennyi bántást kaptam csak azért, mert vörös és nagy hajam van már kiskorom óta. Azt gondolom, hogy akik ennek a bullyingnak a legnagyobb elszenvedői, azok az LMBTQ+ közösség tagjai. Tudod, ha közöttük vagyok, és nekik tartok beszédet, soha nem találkozom előítéletekkel.” A hercegnét láthatóan nagyon megérinti ez a téma. Ő tudja, hogy milyen folyamatos támadások kereszttüzében élni, hiszen a nyolcvanas és a kilencvenes években meghurcolta a sajtó a haja, az öltözéke vagy éppen a testsúlya miatt. Aztán szépen lassan megtanult kiállni magáért, csakúgy, mint új könyvének, A szív iránytűjének főszereplője, akit saját üknagynénjéről formázott. „Lady Margaret a viktoriánus korban él, és igazán szabadszellemű nő, aki fellázad a társadalmi elvárások, és a szülei által kitalált, elrendezett házaság ellen. Nos, úgy hiszem, hogy hasonló tapasztalataim a társadalmi elvárásokról nekem is vannak, ahogyan a néhai sógornőmnek, Dianának is voltak. Lady Margaretnek van egy közeli barátnője, Viktória királynő egyik lányának személyében, aki éppen olyan természetű, mint ő. Ez is hasonlóság az életünkben, mert számomra ilyen volt Diana. Az olvasó megismeri Lady Margaret világát, ami tulajdonképpen az én világom, az én élményeim is” – meséli II. Erzsébet menye, aki nagyon fontosnak tartja, hogy egy erős, feminista karaktert mutathat be az olvasóknak.
„A következő könyv már tavasszal megjelenik, és abban egy még erősebb nőt, Maryt mutatom majd be. Őt aztán tényleg nem fogja érdekelni a szerelem. A könyveim főszereplői által pedig én magam is erősebb és magabiztosabb nő lettem.” Amikor a hercegnét arról kérdezem, hogy mégis ki volt szerinte a legnagyobb úttörő, a leginkább feminista nő a királyi családban az elmúlt 200 évben, kicsit elgondolkodva így felel: „Ez egy nagyon érdekes kérdés. Azt gondolom, hogy Diana hercegnő és én már a kezdetektől hallattuk a hangunkat. Talán pont ezért is kerültünk bajba, mert az emberek nem szeretik, ha valaki ilyen. Persze ez a 80-as években volt, és azt kell, mondjam, hogy azért manapság már könnyebb a nők helyzete” – mondja kissé mosolyogva a hercegné, talán arra utalva, hogy a mostani hercegnők és hercegnék már szabadabban hallathatják a hangjukat.
A korona nem, a Bridgerton igen!
Sarah egyébként a könyvét a Bridgerton család rajongóinak ajánlja, ő maga is nagy kedvelője a sorozatnak, azt is elárulta, hogy az első évad jobban lenyűgözte, mint a második. Amikor azonban A korona sorozatról kérdezem, talán az interjú alatt először kissé visszafogott lesz. „Nem szeretnék arról beszélni. Talán túl közel áll hozzám a téma. De csevegjünk a Bridgertonról, az még valóságosabb is” – tereli el a szót az egyébként nagyon közvetlen és elképesztően barátságos hercegné, akitől egyáltalán nem állnak távol a televíziós sorozatok és a mozifilmek. Olyannyira nem, hogy az ő ötlete volt, hogy filmet készítsenek Viktória királynő korai éveiről. Ez a mozisiker lett Az ifjú Viktória, melynek főszerepét Emily Blunt színésznő kapta, nem mellesleg pedig néhány másodpercig Sarah idősebb lánya, Beatrix is feltűnik a filmben. Nem véletlen, hát, hogy arról kérdeztem, kiről készítene legközelebb filmet. „Először is, elképesztően sok információt tudsz!” – lepődik meg, majd azt is elárulta, hogy Blunt maga kérte, hogy játszhasson a filmben, annyira megszerette a forgatókönyvet. Abban pedig már mindketten egyetértettünk, hogy az Albert herceget alakító Rupert Friend egy rendkívül jóképű színész. „Visszatérve a kérdésedre, már nemcsak gondolkodom a következő filmen, hanem készülőben is van. Annyit elárulok, hogy köze van a korábban említett Albert herceghez, vagyis az Szász-Coburg-Gothai-házhoz, amiből aztán ugye a Windsor ház lett…”
Mindig ezt mondogatta neki a királynő
Sarah hercegné az interjú alatt folyamatosan tartja a királyi család kimondatlan „szabályát”, vagyis nem fecseg az élő koronások életéről. Nem magyaráz, nem pletykál, nem kommentál. II. Erzsébetről azonban szívesen osztott meg néhány történetet. Amikor például arról kérdeztem, hogy vannak a néhai királynő kutyái, akiket ő fogadott be, szinte felcsillan a szeme. „Sandy és Muick hozzám kerültek. Muick egyébként egy skót tó, onnan kapta a nevét a kutyus. Hiszed vagy sem, de már gondolkodtam rajta, hogy egyszer ők lesznek egy mesekönyvem főszereplői!” – mondja vidáman.
És mit üzen egy brit hercegné azoknak a magyar olvasóknak, akik kezükbe veszük a Lady Margaret kalandos életéről szóló könyvet?
Muszáj erősnek lenned! Mindig elég bátornak kell lenned, hogy harcolj önmagadáért. És mindig hallgass arra a hangra, amit a szíved és a lelked diktál, mert az megadja a választ.
Adódik azonban a kérdés, hogy Sarah mikor tanulta meg, hogy a szívére és a megérzéseire kell hallgatnia. „Miután olyan sok hibát elkövettem. Annyi emberben megbíztam, és mindig megégettem magam. De már erősebb vagyok, viszont okosabb és megfontoltabb is… A királynő mindig azt mondta nekem, gyűlölni és elpusztítani a másikat könnyű, sokkal nehezebb szeretni és kedvesnek lenni. ”